Nem jöttek az enszek

A hideg köd, az ázott avar, az olcsó cigaretta, az égő papír, a nedves kabátok, a kihűlt korom nehéz szaga. A zsíros kenyér íze és valami csodálatosan édes gyönyörűség: svájci csokoládé. Az előbbit a pincében ettük, az utóbbit Nyugatról küldte iskolánkba a Vöröskereszt. S mindehhez az éjjel-nappal szóló rádió a dallal: "Bárhogy lesz, úgy lesz..."
Ha az ember első osztályos s egy nagy családban él a budapesti Nagykörút egyik mellékutcájában lévő  gangos bérházban, akkor megszokta, hogy zajlik az élet. De még így is felfigyel arra,  hogy a családtagok és a szomszédok úgy viselkednek, mint máskor csak nagyapa szokott fizetésnapon. Csillog a szemük, dudorásznak, vidáman fel-felkurjongatnak, pedig nincs is borszaguk. És amikor  leköltözünk a pincébe, az meg aztán maga a kaland!
Mert a gyerekek önálló életet éltek. A szülők már reggel elmentek. A mamák néhány óra múlva visszajöttek kétkilós kenyerekkel szatyraikban, a férfiak napokra eltűntek, s csak mosakodni és enni ugrottak haza. A pince a miénk volt. S miután hirtelen kezű nagyanyám nyakon vágta unokabátyámat, amiért a pinceszellemekkel ijesztgetett, már csak egy kicsit féltem, és nagyon jókat játszottunk, főleg a Monte Christót. Közben csak fél füllel hallottuk, amint Weisz néni berohan, telefonált a sógornője Szentgotthárdról: jönnek az  ENSZ-ek... "Jönnek az enszek, jönnek az enszek!" - kapta fel a szót unokabátyám egészen a következő nyaklevesig. Mert talán nagyanyám volt az egyetlen a pincében, aki kételkedett abban, hogy az ENSZ-katonák napokon belül kopogtatnak az óvóhely ajtaján. Hasonló szkeptikus álláspontot foglalt el a US Army bevonulásával kapcsolatban. Pedig erről meg Hlacsok bácsinak volt biztos tudomása, aki Beszkárt-kalauz lévén igencsak jól értesült ember volt...
S aztán megváltozott minden. A pincében nagyon nyomott lett a hangulat. Nagyanyám szerint  mert mi, büdös kölykök kibírhatatlanul rosszak vagyunk. Magunk is éreztük, hogy ez lehet az igazság, untuk már a pincelétet, s valami érthetetlen szorongás fojtogatott bennünket.  
Aztán vége lett. Emlékeimben a következő néhány év elmosódik. Ötvenhat azonban elevenen él, bármikor felidézi egy íz, egy illat, egy dal. Ami ma vagyok, azt az a két hét is alakította. Pedig csak hatéves múltam.