Népboldogítás Rimócon

Meg lehet-e művelni egy negyven centiméter szélességű birtokot? Érdemes-e gazdálkodni öt hektáron akkor, ha az tíz tagban van, szerte a falu határában? Különösen akkor, ha a szép új világban támogatás sem adható műveléséhez?

Hazai életHardi Péter2004. 11. 05. péntek2004. 11. 05.
Népboldogítás Rimócon


A kérdések nem gazdák vetették fel, hanem a Budapest egyik peremkerületében, a békásmegyeri evangélikus gyülekezet nagytermében, az Ikon Filmnapok keretében vetített, Birtokrendezés Rimócon munkacímet viselő egyik alkotás-kezdemény feszegette. Kezdemény, írom, mert a mű nem készült el, csupán pályázatra vágta össze a rendezője, Székely Orsolya. Ahhoz így is bőven elegendő volt, hogy az említett kérdéseket fölvesse, s vitát gerjesszen a meghívott mozizók között.
A vita annál különösebb, mert úgy tűnt, mintha a filmben szereplő gazdákat zavarná a legkevésbé birtokaik tagoltsága. Egyikük ki is jelentette, hogy nem baj az, ha több tagban van a föld, mert ha a határ egyik részében elveri a jég a termést, megmarad a másikban. De még a negyvencentis birtok is védhető, csak legyen belőle minél több, így a másik gazda. Persze, hogy nem lehet művelni ilyen területet, de hát kinek jut eszébe a művelés manapság, amikor néha a szántás árát sem adja vissza a föld? Minden eladó területet föl kell vásárolni, s parlagon hagyni. Egyszer majd eljön az ideje annak is, amikor érdemes lesz művelni.
Csakhogy így nem kapnak rá támogatást, hajtogatta már-már szinte mániákusan a rendezőnő; ám a gazdákat ez sem hatotta meg. Lassan másból sem áll a mezőgazdaság, mint a támogatások körüli alkukból, jelentették ki, míg korábban annak is örültek, ha az adójukat mérsékelték.
A moziszereplőkké előlépett gazdák fejében még nem tökéletes a rend, és a filmet megtekintő agrárprofesszorok, politikusok vagy termelők között sem alakult ki egyetértés a vitában.
A rendezőnő meggyőződése, hogy a magyar falu nyomorúságának alapvető oka a birtokviszonyok rendezetlensége. Tétele már csak azért sem áll, mert az egyik meghívott agrárszakértő szerint a megművelt területek kétharmadának a nagysága ideális, bajról e tekintetben csak a maradékon beszélhetünk.
S hogy mekkora az eszményi birtoknagyság? Már a kérdés sem megalapozott. Hiszen ki mondta, hogy aki néhány hektárnyi területtel vagy annak akár csak a töredékével rendelkezik, annak feltétlenül saját magának kell megművelnie? Bevett szokás a földek bérbeadása. Amivel persze szintén nem minden vitázó van kibékülve, hiszen aki bérli a földet, az ki is zsigereli. Dehogy teszi, elvégre a következő évben is szeretne rajta termelni, szól az ellenérv.
Akkor tegyük fel úgy a kérdést, hogy mekkora területen érdemes gazdálkodni. Ez a felvetés is a mezőgazdasági ismeretek híjáról árulkodik, hiszen más az ideális méret az Alföldön, más a hegyvidéken. S más, ha gabonát termelnek rajta, más, ha zöldséget.
Már a gabona szó kiejtése is indulatot váltott ki az egyik szakértő hölgyben. A termőterület hetven százalékán gabonát termesztenek a gazdák. Egy hektáron átlagosan, mondjuk, négy tonnát takarítanak be, kapnak érte nyolcvanezer forintot. Éppen annyit, amennyit ráfordítottak.
Ha tehát kevesebb gabona, akkor mi? Biotermények. Nem jó a válasz, a termőföld annyira elszennyeződött már, hogy alkalmatlan rá, hangzott az ellenérv. Ez butaság, számos termelő él biokertészetből.
Egyetértés egyetlenegy szempont körül rajzolódott ki a vitázók között: nincs egységes recept a mezőgazdaság gondjaira, az sem volna tehát szerencsés, ha újfent valahonnan a messzi fővárosból mondanák meg a gazdáknak, mekkora birtok jó nekik. Felülről boldogítást már egyébként is megértek már. Bele is pusztultak néhányan.