Statisztika

Amikor már torkig vagy az autókat, bőrgarnitúrákat, intimbetéteket és ránctalanító krémeket ajánlgató reklámokkal; amikor úgy érzed, nincs még egy dallam, amit annyira utálnál, mint a zenedobozokból, a közértből, a kulcstartóból áradó Jingle Bell; amikor a kereskedelmi Télapók már egymás oldalába vájt könyökkel tolonganak a belvárosban; amikor könny és nyál már kicsordul a tévédobozból - akkor vess egy pillantást az alábbi jelentésre.

Hazai életUjlaki Ágnes2004. 12. 17. péntek2004. 12. 17.
Statisztika


A UNICEF legújabb felmérése szerint a világ összes gyermekének fele szenved a nyomor, a háború vagy az AIDS miatt. A gyerekek fele úgy nő fel, hogy rendszeresen éhezik és beteg, iskoláik célpontokká válnak, és egész falvak néptelenednek el a vírus gyors terjedése miatt. A szegénység pedig a konfliktusok fő kirobbantója: az utolsó évtizedben kirobbant háborúk túlnyomó többsége országon belüli volt.
A jelentés összeállítói kitérnek arra is, hogy a nyomort a gyerekek másképp élik meg, mint a felnőttek. Hét tényezőt sorolnak fel mint a nyomor egy-egy jelét, amely akár a gyerekek halálát is okozhatja. Nincs megfelelő fedél a feje fölött 640 millió gyereknek. Ötszázmillióan soha életükben nem használtak még közegészségügyi berendezéseket, WC-t, mosdót. Négyszázmillió gyerek nem jut tiszta ivóvízhez. Háromszázmillióan nem jutnak tévé, rádió vagy újság útján információhoz a világ dolgairól. Nem részesülnek megfelelő egészségügyi ellátásban 270 millióan. Még egy napot sem jártak iskolába 140 millióan, többségükben lányok. Rendszeresen éhezik kilencvenmillió gyerek. És a világ gyermekeinek felére az előbbi megállapítások közül kettő vagy több is igaz.
Szárazon koppannak a számok. Hogyan is tudnád felfogni? A statisztika persze arra jó, hogy ne szívd túlságosan mellre. Négyszázmillió, száznegyvenmillió, kilencvenmillió - mi az? Fényév, kilogramm, gyerek? Hát bizony, tényleg szörnyű, mondod, és már loholsz is a saját dolgaid után.
De aztán este, amikor az a legnagyobb bajod, hogy megint sikerült kifognod a hét legostobább amerikai filmjét - egyszer csak eszedbe jutnak a gyerekek. Nem a száznegyvenmillió. Hanem a palesztin kiskamasz, aki felnőtt méretű kabátja alá rejtette öngyilkos bombáját. A beszláni copfos kislány, aki úgy lógott a kommandós karjában, mint egy kicsavart lábú rongybaba. A nyolcéves indiai prostituált, akinek teste eleven, tekintete halott. A szudáni kisbaba, akinek nyitott szemén légy mászkál. A négyéves szőnyegszövő. A karját, lábát vesztett, torzóként továbbélő iraki kisfiú. A hároméves AIDS-es a romániai árvaházban, aki még sohasem jött ki a hálós kiságyból. A puskájával hadonászó hatéves guatemalai népfelkelő. A koszovói tizenkét éves lány, akin kilenc szerb katona ment végig.
Ők nem statisztikai adatok. Nekik arcuk, szemük, nevük van, őket nem tudod felejteni, még ha igyekszel is nem gondolni rájuk. Ha adakozol különféle számlákra, gyűjtésekre, az csak a lelkiismereted pillanatnyi megnyugtatására jó. Itt csak egyet lehetne tenni: közéjük menni. De hát az meg, ugye, hogyan is jöhetne szóba?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek