Betyárvilág

A büntetés-végrehajtás hónapjaiban kertészkedő urat szerették a rácsok mögött is, rabtársai közül egyik szinte könnyek között beszélt a rádióban arról, mennyire hiányzik is majd neki a Jóska bácsi. Alighanem mindenki kitalálta már, Stadler József körül kanyarítjuk mostan a szót - a volt juhász szegénységgel, gazdagsággal és börtönnel terhes pályaíve mögül a nép Robin Hoodjának, Rózsa Sándorának, Patkó Bandijának emléke süt át. Akik jog és törvény szerint bűnözők voltak ugyan, de az egyszerű emberek mégis csak rejtették, segítették, és igenis: szerették őket.
Stadler persze nem íjjal, karddal vagy éppen fokossal szerezte azt, ami végül a börtönbe juttatta - a mai kor Robinja "külkereskedelmi lehetőségeket", "számviteli módszereket" és "szubvenciós technikákat", netán miniszteriális szintű "szaktanácsadót" ragad, ha céljait el akarja érni. Ezért aztán története bonyolultabb is, mint múltbéli társaié. Rózsa Sándor elvitte a bíró barmait - ezt három soros ügyészi előterjesztésben is el lehet intézni; míg a nép akasztói Jóskája ügyében keletkezett iratok egy kisebb szobában talán el sem férnének. Az őt elmarasztaló ítélet végül "különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás, adócsalás és a számviteli törvény megsértése" indoklással született meg, de ezt ő soha nem ismerte el, és azt sem tagadta: csalódott az addig kegyeit kereső, neki így vagy úgy segítő politikus barátaiban is. Környezete ma hősnek, a vidék jótevőjének tartja, nem is egészen alaptalanul. "Szabad" pénzéből fejlesztett, stadiont épített, segélyalapot létesített, munkahelyeivel környékbeli emberek számára nyújtott kapaszkodót a kilencvenes évek elején éppen talaját vesztett térségben. A tanyasi szegénységből érkezett, a volt szovjet országokkal gyümölcsöző kereskedésbe kezdő vállalkozó néhány év alatt lett milliárdos.
{p}
Története eközben vett jó néhány fura kanyart. Például elrabolták, aztán kiváltották. Talán csak a tíz évvel ezelőtti Magyarországon fordulhatott elő az is, hogy egy volt juhász saját stadionjába egy agárdi betéti társaság addig Székesfehérváron játszó NB I-es focicsapatát vásárolja meg a környék emelkedettebb szórakoztatására - nem sokkal korábban meg egy ma milliárdokat érő aranylabdás ukrán, bizonyos Sevcsenko szaladgált leigazolásra várva az általa finanszírozott helyi kiscsapat gyepén. "De ő akkor is nép maradt" - mondta nekem róla Akasztón nem sokkal börtönbe vonulása előtt egy közeli ismerőse, és a fura kifejezés alighanem mindennél többet elárul arról, mit is gondolnak róla a helybeliek.
Ám a bírósági ítélet többszörösen megalapozott gyanú alapján mért rá négy és fél éves börtönt. Vagyis fondorlatos eszközökkel lopott. Ma sem tudni pontosan, vajon a kedves és joviális akasztói parasztember egyszerűen nem tudta, mit ír alá, vagy nagyon is tudatosan játszotta el később a naiv milliárdost. Bárhogy is van, barátai az ominózus vacsorán vállukra véve ünnepelték. Ez nem mindenkinek jut ki. A hiszékeny emberek pénzét elsikkasztó Tribuszernét vagy a globexes Vellai Györgyit is lehet, hogy várják néhányan majd a kapuban, de azok aligha vacsorával akarnak majd kedveskedni nekik.
A "Jóska bácsi" - elfogadva az ítélet indoklását - az állami pénzforrásokat csapolta meg, de ez a pillanatnyi közfelfogás szerint csak félig-meddig számít bűnnek. Különösen, ha valaki ezt nem "csak" a maga hasznára teszi. Az ügyeskedő, kiskapukat járó "vállalkozó" és közben általában gazdagodó, de falut fejlesztő polgármester, ne adj' isten képviselő, vagy uram bocsá' miniszter például sokkal kedveltebb, mint a tisztesen középszerű, a törvényeket pontosan betartó társai.
A betyárvilág meg a ravasz kapcsolatokra épülő urambátyám korszak nem szűnt meg Magyarországon, csak kissé átalakult. Ha Mikszáth vagy Móricz feltámadna, írnivalója most is volna elég. Talán kezdhetné a vállra emelt Stadlerral is.