Hajsza fizetetlen forintok után

Az előljáró törleszt
- A fiamat keresik? - néz ránk a sokszoknyás nénike. - Itt lakik, de most kinn van a fogadójában.
A Cserhát lankái felé mutat, túl a falun.
- Mégis, merre keressük? - kérdez rá útitársam, Vásári Attila.
Az öregasszony behúzza maga mögött a kaput. Az udvaron az emeletes ház jómódról árulkodik.
- Menjenek csak egyenesen ezen az úton - mutat az asszony megint ugyanabba az irányba -, megtalálják. De mit is akarnak tőle?
- Van egy kis elintéznivalónk vele - száll vissza az autóba Attila.
Az utcán láma legel. Különös ez az isten háta mögötti falu...
- Az apám? - néz ránk a fiatalember a fogadó halljában. - Fát pakol a kerítésen túl. De miért keresik?
A hallban pazar bőrgarnitúra, biliárdasztalok, antik bútorok. Az emeleten szobák. Tulajdonosuk egyszerre százharminc vendéget tud elszállásolni.
Attila gondolkodik egy percet, végül kimondja.
- A hirdetések miatt jöttünk.
- Szállást keresnek? - vidul a fiú arca.
- Nem egészen...
Az udvaron disznókat vágtak, hatan-heten serénykednek az asztalok körül, lámák itt is, arrébb meg pávák illegetik magukat. A kerítésen túl hosszú métereken keresztül akácfarönkök. A rakás túloldalán teherautóra rakodják a fát.
Borostás férfi ballag elénk, a tulajdonos, akit keresünk.
- Van egy kis gond - tér azonnal a lényegre Attila. - Ön 180 ezer forintnyi hirdetési pénzzel tartozik - s mondja az újság nevét.
A férfi gondolkodik egy pillanatig.
- Igen, még tavasszal adtam fel a hirdetéseket - ismeri el végül készségesen. - Ők küldték magukat?
- Nem, mi a Kasolvenzia követelésbehajtó cégtől érkeztünk.
- Napokon belül rendezem.
- Most kellene. Legalább egy részét, mondjuk húszezer forintot.
- Rendben - válaszolja azonnal.
Kabátja belső zsebéből bankóköteget húz elő, átad egy húszezrest. Attila átvételi elismervényt ír, s egy szerződést, amelyben a férfi kötelezi magát, hogy két részletben rendezi a tartozást. Búcsúzóul a fogadó szórólapját nyomják a kezünkbe. Ha egyszer mégis szállást keresnénk...
Mielőtt továbbindulunk, Attila a kocsiban kitölti a látogatási jegyzőkönyvet, amelyhez csatolja a férfi névjegykártyáját is.
- Tudod, ki volt ez? - forgatja a lapocskát. - A falu polgármestere. Valószínűleg fizetni fog - jár a fogadós-polgármester története még Attila fejében, miközben Eger felé tartunk. - Két hónapi haladékot kapott.
{p}
Döglött ügy
Elhiszem neki, munkáját évek óta végzi, tapasztalata bőséges, talán ezernél is több helyen igyekezett behajtani a követelést. Ki nem egyenlített telefonszámlát, elfelejtett áruhitelt, vissza nem fizetett banki kölcsönt.
Napját ma Pesten kezdte egy lepusztult bérházban. Az adós a hitelkeretét 143 ezer forinttal lépte túl. Nem is lett volna semmi gond, ha a munkahelyéről továbbra is utalják a fizetését, s abból le lehet vonni. Ám az adós felmondott, a további törlesztéstől pedig nagyvonalúan eltekintett...
Földszinten csengetünk, a banknak megadott lakáscímre. Hiába.
- Ilyenkor a szomszédok következnek - okít Attila. - Amit lehet, azt fel is kell deríteni az adósról.
Mogorva öregember nyit ajtót.
- Mi volna, ha az ember minden csellengő szomszédot ismerne? - csukja ránk az ajtót.
Következő szomszéd. Az ajtót résnyire nyitja, kezében konyhakés. Nem belénk akarja mártani, kenyeret szelt éppen, látom a nyíláson át.
- A János? - pislog ránk. - Én úgy tudom, ide csak bejelentkezett.
Szomszéd az emeleten. Kövér fiatalasszony, karjában kisgyerek.
- A Matávtól jöttek? Nem? - kérdezget fürkésző tekintettel. - Na, mindegy, adjanak egy telefonszámot, ha látom, megmondom, hívja fel magukat.
- Nem lehetne, hogy inkább maga adná meg az ő számát?
- Mondom, ha lá-tom... - tagolja az utolsó szót, hogy értsük.
Arcán megbocsátó mosoly. Hogyan is képzeltük...?
- Nem fog visszahívni - vonja le a következtetést Attila a koszlott lépcsőházban lefelé baktatva. - Kijövök még egyszer, de ahhoz sem fűzök sok reményt, aztán visszaadom az aktát. Döglött ügy.
Nekem is úgy tűnik. Ahogy a környéket elnézem, én a bank helyében eleve meggondoltam volna a kölcsönzést.
- Ha netán fellelhető ingatlanja van az adósnak, rátáblázzák az adósságát - tanulom tovább a szakmát.
- Nem hinném, hogy ez esetben...
- Én sem. De munkát talán még vállal valaha, s ha ez a bank tudomására jut, vonják majd a fizetéséből. Az azonban bizonyos, hogy kölcsönt soha többet nem fog kapni.
- Fordul majd más bankhoz.
- Hiába. Felkerül a rossz adósok listájára, amit a bankok megosztanak egymással.
Eger, Pap-hegy. Helyrajzi számunk van csak, annak alapján igyekszünk megtalálni az adóst. Gáztartályt bérel, díját hónapok óta nem fizeti, 141 ezer forinttal maradt el.
Órák óta karimbókázunk hiába kezemben a térképpel, közben a tartályt lessük. Azt mégsem lehet csak úgy eldugni.
Végre az egyik panzió mögött megpillantjuk a jókora fehér fémhengert.
- Haragszom én is rá nagyon - méltatlankodik a tulajdonos, amikor mondjuk, kit keresünk. - Építkezett, aztán összegányolta nekem itt az utat. De ezt én majd lerendezem vele.
{p}
Milliomos sarak
Az utca végén lévő ház azonban, ahová irányított, még nincs kész, vélhetően senki sem lakik benne, hiába is csengetünk. Attila levelet hagy a tulajdonosnak, amelyben emlékezteti az adósságára, s kéri, hogy jelentkezzen a megadott számon. De ha már itt vagyunk, visszamegyünk a panzióshoz.
- Nem tudom, most éppen hol lakhat, azzal szokott dicsekedni, hogy Egerben mindenfelé van háza. Az az oldal is az övé - mutat a szemben lévő dombra -, ott is ő építkezik. Egy BMW-vel jár, ha látom, beolvasok neki. Mégiscsak tűrhetetlen, amit az úttal művelt.
A domboldalban három kastélyszerű építmény. Építtetőjük kétségtelen több pénzt költött rá, mint amennyi ízléssel megáldatott.
Az egyik épület mögött újabb gáztartály.
- Azt valami külföldi vette meg - világosít fel a szomszéd, miután a tartályos házba hiába csöngetünk. - Telefonszámra van szükségük? Hogyne, adom azonnal.
Siker, derülök fel. Ám korán. Attila röviden beszél a megadott számon, az arcán látom, nem sok eredménnyel.
- Azt mondta, majd visszatérünk a fizetésre.
- És a per, amivel fenyegetted?
- Nem hatotta meg, van neki abból is egy tucat, majd a többi mellé teszi.
Ha már Egerig autóztunk, felkeresünk még két címet.
- Nem hinném, hogy gondot okozott volna neki a fizetés - háborgok a gáztartályos nyegleségén.
- Szerintem sem - gondolkodik el Attila. - De azért olyan eseteim is vannak, amikor magam is együtt érzek az adóssal.

Gerincbe tört sorsok
Idős győri asszony történetét meséli, akinek az unokája ötmillió forintos kölcsönt vett fel, majd eltűnt. Természetesen a bankhoz sem érkeztek meg a részletek, s mivel a nagymamának más ingatlanja nem volt, elárverezték a házat a feje fölül.
- Ez az eset nagyon megrázott. Meg az is, amikor egy kőbányai családnál jártam. Részletre vásároltak háztartási gépeket, törlesztettek is rendesen, míg a férfi gerincét nem törte. Hónapokig feküdt gipszben, persze, hogy hiányzott a keresete, a részletekkel is elmaradtak. A folyosón beszélgettünk, körülötte négy kisgyerek. Kértem, gyújtson villanyt, hogy ki tudjam tölteni a papírokat. Nem lehetett, azt is kikapcsolták már.
Az egri irodaház azonban, ahová most érkezünk, fényárban úszik.
- Olyan cég itt nincs - ingatja a fejét a portás, amikor mondjuk, mi járatban vagyunk -, a második emeleten talán többet tudnak.
Egy német-magyar vállalkozást keresünk, hússal kereskednek, az egyik beszállítójuknak háromezer euróval lógnak. Az eljárást Németországban indították ellenük, s ezt május óta nálunk is minden további nélkül érvényesíthetik.
- Ilyen cég itt nincs - ismételte a titkárnő a portás szavait. - De kit keresnek?
Attila mondja.
- Az én vagyok - szólal meg mellettünk egy középkorú férfi.
- Önöknek háromezer euró...
- Bocsánat - szól közbe a férfi. - De én már nyár eleje óta nem vagyok ügyvezető. A céget a német fél kivásárolta, a nevét is megváltoztatta.
- Ennek a Cégbíróságon is nyoma van?
- Természetesen.
A kivonat másolatát másnapra ígéri, s megadja az új ügyvezető szláv hangzású nevét is.
- Bevett módszer. Csinált egy jó kis adósságot, aztán átadta az egészet - összegez Attila a jegyzőkönyv töltése közben. - Veszett fejsze nyele.
{p}
Hajléktalantulajdon
Még egy látogatásra van időnk. Az egyik ásványvízgyártó cégnek kétmillió forinttal tartozik egy társaság. A felszólításokra nem válaszol, a telefont soha senki sem veszi fel.
A belvárosi ház földszintjén csöngetünk. Senki. Még egyszer. Hiába, a lakás sötét. A folyosó félhomályában látom, az ajtó mellett valamikor névtábla díszeleghetett.
A szomszédba szintén hiába csöngetünk; arrébb orvosi rendelő. Végre az emeleten ajtót nyit egy nő.
- Laciékat keresik? Már kilakoltatták őket.
- Nem fizették a lakbért? - kérdezek közbe.
- Elitták az eszüket. Pedig valamikor nem voltak hülye gyerekek.
A többes szám a testvérre utal, akinek a szomszédban volt a bejelentett lakása.
- S nem tudja véletlenül, hol laknak?
- A hajléktalanszállón keressék őket - csukja a nő az ajtót.
Attila bólint, tiszta sor.
- Behajthatatlan - tekint föl a látogatói jegyzőkönyv kitöltése közben. - Valamelyik kocsmában néhány liter borért vagy pár ezer forintért rávették őket, hogy írják alá a nevüket a cég alapító iratára. Hiába is találnánk meg őket, semmijük sincs.
A módszer elterjedt, több ügyvezető igazgató lakik a hajléktalanszállókon, mint a Rózsadombon.
Több címre ma már nem megyünk, aranyszabály, hogy a követelésbehajtó csak világosban dolgozzon. Saját épsége érdekében...
- Könyvet tudnék írni arról, hogyan lehet ma munka nélkül meggazdagodni - kanyarítja a nevét Attila a látogatói jegyzőkönyv alá.
{p}
Adós ígér, majd tagad
A követelésbehajtás nem az adós meglátogatásával kezdődik, az a művelet végállomása, tudtuk meg Thummerer Pétertől, a Kasolvenzia Magyarország Inkasszó Kft. ügyvezető igazgatójától.
Mert hogyan is működik általában egy követelésbehajtó cég?
Megkap, mondjuk, valamelyik telefontársaságtól néhány ezer címet. Levelet ír az adósnak, aki ennek hatására fizet. Ha nem, felhívják telefonon egyszer, kétszer, sokszor, s udvariasan, de határozottan felkérik őt az adósság rendezésére. Az adós pedig ígér, letagad, nem veszi föl a telefont - illetve fizet, legtöbbször részletekben.
Vagy nem fizet.
Ekkor következik a látogatás. Az adós pedig ismét ígér, halogat - illetve fizet, legtöbbször részletekben.
Vagy megint csak nem fizet.
Némely követelésbehajtó cég - így a Kasolvenzia - munkája sem ér feltétlenül véget a látogatással, az ügyfél kívánságára ügyvédi szolgáltatást is nyújt. Más cégek üzleti információkat is szolgáltatnak, vagy a behajtás reményében adósságcsomagokat vásárolnak. Ezt nevezik faktorálásnak.
A követelésbehajtó cégek munkájának hatékonyságát Thummerer Péter szerint lehetetlen megítélni, ugyanis a verseny éles közöttük, s a megbízások elnyerése érdekében a valóságosnál esetleg kedvezőbb adatokat közölnek magukról.
De miért is fizet valaki a követelésbehajtóknak, ha előtte nem fizetett a szolgáltató cégnek? Legfőképpen azért, mert a követelésbehajtás is szakma. Tudni kell, kivel milyen hangnemben, határozottsággal érdemes tárgyalni. S azt sem feledhetjük el, avat be az ügyvezető igazgató szakmája titkaiba, hogy az adós sokszor hiszi magát fellelhetetlennek. Ha pedig belátja, hogy nem az, fizet - esetleg...

Törvény kell
Az első követelésbehajtó cégek - vagy talán helyesebb őket követeléskezelőknek nevezni - a külföldi bankokkal egy időben jelentek meg az országban, tudtuk meg Pongrác Lászlótól, a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének elnökétől. Korábban gyakori volt a vállalatok közötti körbetartozás, amely általában a követelések leírásába torkollott. Akkortájt sokan reméltek védelmet címük folyamatos változtatásától. Mára ez megváltozott, nem kis mértékben a követeléskezelőknek köszönhetően.
A szövetséghez tizenhét cég tartozik, fele külföldi, fele magyar. A szövetség legfőbb célja a hitelezésvédelmi törvény megalkotásának szorgalmazása. Tevékenységüket ugyanis ma még nem szabályozza ilyen szintű jogszabály, s ez az adósoknak kedvez.