Lúdas Matyi után kiáltanak

Fehéren-feketén közölte a csődbe jutott részvénytársaság felszámolója, hogy a D kategóriás termelők egyetlen fillérre sem számíthatnak. Akik a törvény szerint ebbe a kategóriába kerülnek (ilyenek például a beszállítók), azok kötelesek tűrni, hogy először az előttük lévő három kategóriába soroltak pénzét fizessék ki a felszámolás alatt álló cég vagyonából. Ha azonban az A, B, C kategóriába tartozók felszívják a pénzt, a D-sek hoppon maradnak. Mint most.
A termelők becslése szerint 5,5-6 milliárd forinttal marad adósa a Hajdú-Bét Rt. a lúdtartóknak, illetve a takarmányszállítóknak. A Tiszántúlon négyszáz család átkozza a napot, amikor szerződést kötött a céggel.

*
Kicsiny tanya félúton Hajdúnánás és Polgár között, kőhajításnyira a forgalmas országúttól. A makacsul szitáló januári esőben, a vastag, dagasztó sárban nehézkesen araszolunk vendéglátóink tornácos kis háza felé. A rokkantnyugdíjas Szűcs László és felesége, a Hajdú-Bét Rt. károsult libatartói régen várnak erre a találkozásra. Lujza, a lúdterelgetéshez szokott eb, ugyancsak örvendezve fogad bennünket. Baromfi-fegyelmező tudományát fitogtatva három csirkét hajkurász elszántan körbe a tanyán, egészen a gémeskútig. Szándéka szerint az üresen kongó, hatalmas hodályba terelné a riadt jószágokat. Éppúgy, mint a szép időkben, bő egy éve, amikor a háziak ötezer libát neveltek egyszerre.
- Nincs itt már egyetlen lúd sem! - szögezi le Szűcs Lászlóné a hodályra mutatva, s hozzáteszi: - A Hajdú-Bét ugyan kiküldte az elszámolást, és le is fogta belőle a megelőlegezett takarmány árát, csakhogy a libákért a mai napig nem fizettek egyetlen fillért sem. Több mint kétmillió forintunk veszett a semmibe, pedig még betegen is, az utolsó pillanatig becsülettel dolgoztunk a férjemmel és a gyerekekkel.
{p}
- Mit terveztek a fizetségből?
- Szerettünk volna tartalékolni a kórházi kezelésekre, a mindennapi megélhetésünkre, és bevezettetni a vizet a házba. De hiába! Itt állunk koldusszegényen, idegileg teljesen kikészülve - sóhajt bánatosan már bentebb, a szoba-konyhás lakásban, ahol 38 éve él ő meg az ura. S míg az aszszony az iratokat keresgéli, a házigazda aprófát tesz a parányi cserépkályhába. Nem titkolják, a rőzsét hónapok óta a szomszédos erdőből szedik, sötétedés után, lopva.
- Nagy szégyen ez rajtunk, de nincs mit tennünk! Bizony, nekünk már tűzifára se telik. A férjem 39 ezer forintos rokkantnyugdíjából épp csak vegetálni tudunk és kiváltani az életmentő gyógyszereinket. Ha a három felnőtt gyermekünk nem segítene rajtunk, tán már éhen is haltunk volna - sorolja szégyenkezve vendéglátóm, s megjegyzi: kemoterápiás kezelések hosszú sora keseríti az életüket, ráadásul a korábbi adósságaikat a mai napig sem tudták rendezni.
Levelet tartok a kezemben, melyben a Szűcs házaspár derékba tört életét részletezi Lendvai Ildikónak, az MSZP frakcióvezetőjének. Hiába azonban a segélykiáltás, választ nem kaptak. Több mint egy éve soha senki semmivel nem biztatja őket. A Hajdú-Bét Rt. felszámolója is csak annyit mondott legutóbbi telefonbeszélgetésükkor, hogy jó egészséget kíván, de a jogosan járó pénzük kifizetésére ne számítsanak. Arra ugyanis nincs fedezet.
- Miért nem érti már meg valaki, hogy nem kérünk mi egyebet, csak azt, ami jár nekünk, amiért tisztességgel megdolgoztunk - folytatja, majd elújságolja, hogy a libatartók képviselői hamarosan találkozót kérnek Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől. - Ha pedig ő is ajtót mutat nekünk, akkor bizony meg sem állunk Brüsszelig. Ott viszont nem fogunk köntörfalazni, hanem alaposan "kipakolunk" az illetékeseknek a magyarországi viszonyokról...
Az idős asszony elnyeli a mondat végét. Tenyerébe temetett arccal sír. Férje csendben ül az öreg díványon, szomorú tekintetét a kinti világra szegezi. A sáros, fekete földre, a hodályra és Lujzára, a hűséges ebre...
{p}
Nem sokkal később, az egyik hortobágyi tanyán, már egy másik lúdtartó házaspár panaszát hallgatjuk. A neve elhallgatását kérő 60 esztendős asszony férjével együtt három évtizeden keresztül foglalkozott libatartással. Pár éve felnőtt gyermekeik is csatlakoztak az ígéretes vállalkozáshoz. A fiatalok, szüleik példáját követve, hamar beletanultak az emberpróbáló munkába. Dolgoztak hajnaltól késő estig, s a megkeresett pénzből szépen megéltek. Rendezetlen adósságuk soha nem volt. Egy éve azonban nagyot fordult a világ körülöttük. Koldusbotra jutottak mindannyian. A szülőknek több mint négymillió forinttal, a gyerekeknek ennél sokkal többel tartozik a Hajdú-Bét.
A házaspár a libatartásra használt, üresen álló hodályokat a baromfi-feldolgozó cégtől bérli még most is, annak reményében, hogy a társaság tetemes tartozása fejében egyszer csak nekik adja az építményeket.
Tetézi a bajt, hogy az önhibájukon kívül keletkezett adó- és áfatartozás miatt az adóhatóság a házukat árverezni akarja. Ezért a szerencsétlenül járt pár jó ideje a bérelt hodály szomszédságában lévő pihenőházban húzza meg magát. A felszámolás alatt lévő cég azonban árulja, vagy talán már el is adta az épületeket, így a házaspárnak hamarosan a sufniból is hurcolkodnia kell. Hogy hová, az maguk sem tudják... Az asszony a részletek után fordít a szón, s zokogva, inkább csak magától, azt kérdezi:
- Milyen világ az, ahol azokat büntetik és azokat kergetik az őrületbe, akik becsületesen elvégezték a munkájukat?! - Hosszan hallgat, az orrát fújja, végül csöndesen megvallja: régóta forgatja a gondolatot, hogy véget vet az életének...
Hitegetés helyett azt ígértük a reményvesztett embereknek, megtudakoljuk a felszámolótól: igaz-e a hír, hogy a Hajdú-Bét Rt. felszámolása után a D kategóriás termelők egyetlen fillérre sem számíthatnak. Hajdú Ágnes felszámoló szerkesztőségünkhöz eljuttatott írásos válaszában megerősítette: a D kategóriába sorolt követelésekre nincs fedezet, jogorvoslat pedig nem áll a termelők rendelkezésére...
Lúdas Matyi földjén - reménytelenségükben - ma is az igazságosztó után kiáltanak az emberek.
{p}
Visszatekintő
A Hajdú-Bét Rt.-vel szerződésben álló, többségükben tiszántúli lúdtartó gazdák százai másfél éve nem jutnak pénzükhöz - összesen 5,5-6 milliárd forinthoz - a leadott jószágok után. A cég felszámolása tavaly januárban kezdődött. A termelők többször tárgyaltak eredménytelenül a társasággal, az agrártárcával, a felszámolóval. Hiábavalóak voltak a tüntetések, éhségsztrájkok. Mentőövet tavaly nyár végén a kormánytól kaptak: a követelések 38 százalékát állami garanciavállalással, kedvezményes hitel formájában vehették fel. Ezzel nem élt minden károsult, mivel sokuknak már annyi pénze sem maradt, hogy a törlesztőrészletet fizetni tudja. A termelők egy részét az APEH végrehajtással fenyegeti, mivel a Hajdú-Bét Rt.-nek kibocsátott számlák után nem fizettek sem áfát, sem adót. (Más kérdés, hogy a számlákon szereplő összegeket nem kapták kézhez.)