Megriadt a világ

Mire e sorok megjelennek, a segélyek értéke valószínűleg közel jár a tízmilliárd dollárhoz. Ez irdatlanul sok pénz (élelmiszer, orvosság, használati cikk ára), de a pusztulás mértékéhez még mindig alig-alig mérhető. Egyáltalán nem túlzás a kijelentés: ahol a cunami három hete tarolt, ott szinte semmiből kell új világot, új életet teremteni. Ehhez az a bizonyos tízmilliárd biztosan kevés lesz. De ez a pénz egészen egyszerűen van, s a néhány nap alatt milliárdokat hozó gyűjtés önmagában is biztató.
Kár, hogy vannak más jelek is. Már most érkeznek ugyanis riasztó hírek arról, hogy a sokkból még fel sem ocsúdott térségben megjelentek a zavarosban halászó kalandorok. Az egyik honlap például szerencsétlenül járt, szüleit valószínűleg elveszített gyermekeket kínál "örökbefogadásra". Ez lehetne akár nemes humanitárius cselekedet is, csakhogy a közvetítésnek ára van (és most tessék leülni!) - a szőke gyerekért háromszáz dollárt kér a "Tsunami Childaid" nevű fantomszervezet, de kreol bőrű már ötvenért is kapható. Az ember ilyenkor automatikusan saját gyermekeire gondol, és önkéntelenül ökölbe szorul a keze. Arról is hallhattunk híreket, hogy néhány országból olyan segítők érkeztek a térségbe, akik a segélyszállítmányokat radikális iszlám tanok terjesztésével egyetemben adják tovább, hirdetve: a szökőár igazából az istentelen, a harmadik világban csak a szórakozást kereső "hitetlen" ember megbüntetésére tört-zúzott a szigeteken.
De mindez alighanem csak a felszín. Az emberiség az elmúlt hetekben igenis megmozdult azért, hogy szörnyű helyzetbe került társain segíthessen - nem emlékszem arra, mikor gyűlt össze ennyi pénz egy katasztrófa sújtotta térség legalább átmeneti segélyezésére. És mindezen túl feltárult itt még más dimenzió is. A százhetvenezer halottat maga mögött hagyó cunami egyetlen jótéteménye talán az lehet, hogy most százmilliók gondolkodnak el azon: vajon milyen világban is élünk? Például melyik is az igazi mai ember? Magam abban hiszek, hogy a segélygyűjtő milliók adják az emberi civilizáció meghatározó részét, a többiek meg számoljanak majd el saját lelkiismeretükkel.
A cunami óta nyilvánvalóvá lett: az emberiség "játszmája" nagyobb tétekben (is) folyik. A legutóbbi kutatások szerint legalább tíz olyan térsége van bolygónknak, ahol a decemberi katasztrófához hasonló, sűrűn lakott övezeteket is érintő tragédia elvileg bármikor bekövetkezhet. Ezt tíz évvel ezelőtt még nem tudtuk. Évszázadokon át az embereknek arról sem volt fogalmuk, hogy időnként veszélyes közelségben húz el mellettünk egy-egy olyan kisbolygó, amely ha ütközne velünk, a teljes földi élővilágot megsemmisítené. Tehát nem néhány szigetet pusztítana el - az életet magát.
Mi, emberek, abban a kényelmes hitben éltünk évezredeken át, hogy világunk kissé szeszélyes, de azért mégiscsak biztonságos otthon. Ahogy egyre többet tudunk meg környezetünkről, úgy lesz mind bizonytalanabb e biztonságérzet - miközben technológiánk a világűrt ostromolja, képtelenek vagyunk legalább néhány napra előre megjósolni, mi is történik ezer méterrel a tengerfelszín alatt.
A 2001. szeptemberi New York-i terrortámadás arra kényszerítette a világot, hogy a biztonságról másképp gondolkodjon, mint addig. A cunami hasonlóra tanít, de a lépték immár más. Nagy kérdés, fel tudunk-e, akarunk-e felnőni hozzá - mi, mindannyian.