Morvai tudja a titkot

Morvai Ferencet sokan még ma is kazánkirálynak nevezik. A nagyrédei vállalkozó a kilencvenes években naponta tűnt  fel a médiában: mondván, megtalálta Petőfi csontjait Szibériában, kisgazda színekben bejutott a parlamentbe, vizsgálatot indított ellene az adóhatóság, folyton perben állt valakivel. Máig akadályozzák a Petőfi-kérdés tisztázásában, állítja, megcsömörlött a politikától, közben pedig egy időre vállalkozóként is lehetetlen helyzetbe került.
Az utóbbi években szinte semmit nem hallottunk Morvairól. Pedig sikerült felkelnie a padlóról. Újabban energiatakarékos tüzelési technológiára épülő kazánjaival arat üzleti sikereket. Rendületlenül küzd igazáért Petőfi-ügyben is. Morvai Ferenc ügyvédje tanácsára csak nagyritkán nyilatkozik a sajtónak. A Szabad Földdel most kivételt tett, és fogadta munkatársunkat.

*

Két órája ülök Morvai Ferenc nagyrédei irodájának előszobájában. A vállalkozót Pestre szólította az üzlet, de siet vissza. Várok kitartóan, a kazánkirály ugyanis évek óta nem nyilatkozott a sajtónak, hiába ostromolták. Unalmamban nézelődöm: az állványon virágváza, rajta cirill betűs felirat: Barguzin, 1989. A sarokban egy zsákban furcsa keverék, kutyatáphoz hasonlít. Amikor végre befut, nekiszegezem a kérdést.
- Miért hallgatott ilyen sokáig? Öt-hat éve még hangos volt vitáitól a sajtó.
- Az ügyvédem tanácsára döntöttem így. Sok tízmilliómba került a közszereplésem meg a Petőfi-ügy. A politika nekem több gazdasági kárt okozott, mint hasznot, sokan nem vették jó néven, hogy megmondogattam a véleményem.
- A kazángyára működik még?
- Most is hallhatja a zúgást, a műhelyből jön. Ha ez a gyár nem lenne, már rég csőlakó lennék... Az idén éppen harminc éve, hogy itt dolgozunk Nagyrédén, az irodát, ahol most ülünk, a szülőházamban rendeztem be. Ahogy viccelődni szoktam: szegény gyerek voltam, a szobámban tehén volt a radiátor.  
- Hogy lett mindebből királyság?
- Miután az apám meghalt, abba kellett hagynom a technikumot. Nagybátyám, a bunyós Varga Feri, aki akkor téeszelnök volt, megbízott, hogy szereljem be a vizet a rédei Szőlőskert csárdába. Az anyagokra egy gyöngyösi uzsorástól kértem kölcsön nyolcvanezer forintot, azzal a feltétellel, hogy százezret kell megadnom. Hogy nyugodtan megszámolhassuk a visszajáró pénzt, meghívtam a hitelezőmet egy ebédre a Kékes étterembe, csakhogy az illető meghalt. Ebből alapítottam a céget.
{p}
- Mi volt a meggazdagodása titka? Az akarat, netán a szerencse?
- Nyolcadikos koromban a tánciskolában egy dúsgazdag nagyrédei kulákcsalád unokájának csaptam a szelet. Még a Mókus őrs kasszáját is "igénybe vettem" annak érdekében, hogy a kislányból bálkirálynőt csinálhassak. Titokban felvásároltam az öszszes tombolát, hogy biztosan övé legyen a főnyeremény. Igen ám, de a nagyanyja elzavart a lányka mellől, s rám förmedt, hogy mit legyeskedek én ott éhenkórász létemre. Akkor határoztam el, hogy megleckéztetem őket, s bebizonyítom, nem vagyok éhenkórász.
- Mostanában keveset hallani az üzleti sikereiről.
- A rendszerváltás körül több száz embernek adott kenyeret a cégem, saját ipari iskolám volt. Most csak húsz alkalmazottam van, a mostani helyzet ugyanis egyáltalán nem kedvez a hazai vállalkozóknak. A nehézségeket úgy cseleztem ki, hogy áttértem a gyártásról a fejlesztésre, azaz a technológiát adom el. Legutóbb például kitaláltam a pellettel működő automatikus kazánt. Ez a fűtési mód jóval olcsóbb, mint a földgáz.
{p}
- Pellet? Az micsoda?
- Az a kutyatáphoz hasonlatos őrlemény, amit odakinn látott. Tele vagyunk haszontalan gizgazzal, szőlővesszővel, kukoricaszárral, fűrészporral, szalmával, úgy gondoltam, ezekből kéne tüzelőanyagot csinálni. Ehhez járul még a legújabb dolog, a szarvasi energiafű, amit összevágva belekeverünk a pelletbe.
- Az energiafű olyasmi, mint a nád?
- Ez egy különleges növény, ami három méter magasra megnő, és a parasztoknak többet hozhat a konyhára, mint a búza vagy a kukorica. Ha a szarvasi energiafüvet idehaza egymillió hektáron termeszthetnék, nagyhatalom lehetnénk belőle. Már tíz referenciahely működik az ország különböző pontjain.    
- Jó másfél évtizede eltökélte, hogy meglelik Szibériában Petőfi Sándor földi maradványait. Milyen emlékeket őriz az expedícióról?
- Rosszakat. Utólag nemhogy megköszönték volna, hogy saját kockázatomra felkaroltam ezt az ügyet, de még nevetségessé is tettek, mikor azt állították, hogy egy női csontváz miatt túrtuk szét a barguzini temetőt. A mi Petőfi-bizottságunk arra törekszik, hogy ez a kérdés tudományos alapon dőljön el.
- Ez hogyan történne?
- Ragaszkodunk hozzá, hogy exhumálják a költő édesanyjának, Hrúz Máriának sírját, s a csontjából vett DNS-mintát független szakértők hasonlítsák össze a barguzini csontvázból vett mintával. Nemrég újból kérelmeztük a Nemzeti Kegyeleti Bizottságtól, hogy egyezzenek bele a sírbontásba, ám nem reagáltak. Ha márciusig nem kapunk kedvező választ, pert indítunk az engedélyért.
- Mi lesz, ha végül megkapják?
- Amennyiben a DNS-vizsgálat eredménye megerősíti, hogy a talált maradvány Petőfié, akkor a költő nevéhez méltó temetést kap Magyarországon. Ha az ellenkezője derül ki, akkor visszaszállítjuk Szibériába. 
- Már az is csoda volt, hogy a Barguzinban lelt maradványokat kimenekíthették.
- Hírét vettük, hogy megsemmisítik és jeltelen sírba temetik vissza a csontvázat, ezért a feleségem "maléves" táskájába rejtettük, és szépen felültünk vele a New York-i repülőgépre.   
- Hol őrzik most a Petőfiének vélt csontokat?
- Biztos helyen. Mindannyiunkra nézve szégyen, hogy titokban kellett becsempésznünk az akár ereklyének is számító leletet az országba. Hogy pontosan hol vannak a földi maradványok, azt nem árulhatom el. Csak ketten tudjuk a titkot: Kiszely István professzor meg én.
{p}
ARCHÍVUMUNKBÓL

Egy szemfog titka
A Szabad Föld a magyar sajtóban elsőként számol be arról, hogy néhány hazai szakember hónapokon át titokban készítette elő azt az expedíciót, melynek során a segesvári csatatéren földradaros vizsgálattal meghatároznák a magányos sírokat, abban reménykedve, hogy megtalálják az állítólagos szemtanúk szerint Ispán-kút közelében elesett Petőfi Sándor földi maradványait, melyeket azt követően régészeti feltárással kiemelnének.

*
1956 (!) nyarán már tettek erre kísérletet, akkor a költő kiálló bal szemfoga elegendő bizonyíték lett volna az azonosításhoz, de semmit se találtak. Nem úgy Morvai Ferenc expedíciójának résztvevői, akik 1989 nyarán a szibériai Barguzinban kiásták a Petőfiének tartott csontvázat, és megtalálták azt a bizonyos szemfogat is.
De akkor miért van szükség az újbóli kutakodásra? Ezúttal a szibériai verzió ellenzői - nem pedig Morvaiék! - kezdeményezték a segesvári határ átvizsgálását, sejthetően azért, hogy álláspontjukat igazolják. Már amennyiben tényleg megtalálnák Petőfi Sándor porhüvelyét... Ebből lenne ám az újabb botrány, hiszen az mégiscsak nehezen képzelhető el, hogy végzetes sorsú forradalmárunk Segesváron és Barguzinban is meghalt, és mindkét helyen ő pihent, amíg meg nem bolygatták nyugalmát. Viszont két "Petőfi-csontváz" esetén tovább lehetne vitatkozni arról, melyik kutatócsoportnak van igaza.
Egyébként a gyors cselekedetre nem a barguzini kérdés végső eldöntése, illetve megdöntése miatt van szükség, hanem azért, mert utoljára kínálkozik ilyen lehetőség, ugyanis folyamatosan és visszafordíthatatlanul alakul át a táj. Segesvár határában hamarosan hozzákezdenek az autópálya építéséhez, így többé nem lesz mód a múlt történéseinek, úgymint a szabadságharc csatáinak vagy Petőfi menekülési útvonalának rekonstruálására. Az expedíció tervét egy hazai szakértőkből álló csoport készítette el. S mivel Petőfi honvéd őrnagy volt, kézenfekvőnek tűnt, hogy honvédségi vonalon szervezik a munkálatokat. Kezdetben a Honvédelmi Minisztérium (HM) támogatta az ügyet. A magyar-román katonai kulturális vegyes bizottság is foglalkozott a témával, melynek eredményeként az összes román hatóság megadta az engedélyt erre az évre, hogy földradaros méréseket végezhessenek. Az ősz elejére időzített akció azonban elmarad, mivel a HM időközben visszalépett, így a tőlük kért 14 millió forintra sem számíthatnak a kutatók. Megkeresték a Magyar Tudományos Akadémiát is, de
választ nem kaptak a levelükre.
{p}
A Hadtörténeti Múzeum, az MTA Irodalomtudományi, illetve Régészeti Intézete által titokban előkészített segesvári expedíciójának célkitűzéseiről beszélgettünk Kerényi Ferenc irodalomtörténésszel, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének főmunkatársával, a kutatócsoport tagjával.
- Minek alapján keresik Petőfi maradványait Segesvár határában?
- Átvizsgáltuk a történeti forrásokat, főleg Heydte jelentéseit, valamint a hírlapi közleményeket. A Vasárnapi Újság hasábjain 1861-ben 37 írás jelent meg Petőfi Sándor honvéd őrnagy elestével kapcsolatban, illetve annak bizonyításáról, hogy valóban őt vélték felismerni holtan az Ispán-kútnál. Teljes biztonsággal kijelenthetjük, hogy a csata után Petőfit senki nem látta élve. Így hát például a barguzini kérdésben két dolgot kellene tisztázni: Petőfi túlélte-e a segesvári csatát, s az oroszok vittek-e magukkal hadifoglyokat.
- De hiszen ez utóbbira vonatkozóan szintén jelentek meg híradások, a Vasárnapi Újságban is!
- Az igaz, hogy a bukovinai Csernovicban, mely akkor a Habsburg Birodalom része volt, összegyűjtötték a foglyokat, de át is adták az osztrákoknak, és csak a cári alattvalókat, például a lengyeleket hurcolták el.
- Ebben a kérdésben más a véleményük a szibériai változat képviselőinek, úgyhogy inkább térjünk vissza a segesvári expedícióhoz. Jártak már a helyszínen?
- Öt évvel ezelőtt, az emlékmúzeum új kiállításának rendezésekor Hermann Róbert történésszel bejártuk a csatateret, melynek jelentős része már nincs eredeti állapotában. Ez főleg a küküllői gát és a gázvezeték megépítésének következménye, ott jelölték ki az autópálya nyomvonalát, tehát nemsokára eltűnik az utolsó érintetlen terület is.
- Még szerencse, hogy a pályaépítést megelőzően kötelező a régészeti terepbejárás...
- Azt ön is tudja, hogy mivel már kevés az idő, emiatt komoly kutatásokról nem lehet szó. Főleg úgy, hogy a régész nyomában halad az úthenger. Ezen a nyáron vagy őszön lehetett volna a még érintetlen területeken utoljára alaposabb vizsgálódásokat végezni.
- Miként képzelték el a kutatást?
- Munkacsoportunk Kedves Gyula hadtörténész vezetésével állította össze a menetrendet. Közbeszerzési eljárás útján tettünk szert arra a földradarra, mellyel a talaj megbolygatása nélkül behatárolhatók a magányos sírok. Többszöri egyeztetés és tárgyalás után megkaptuk a román nemzetvédelmi miniszter kutatási engedélyét erre a naptári évre. De már az áprilisi terepszemlét sem tudtuk lebonyolítani. Idehaza elutasításba ütköztünk, merthogy a Honvédelmi Minisztérium nem tartja hatáskörébe tartozónak az ügyet, s ilyen feladatokra nincs is pénze. A Magyar Tudományos Akadémiának küldött levelünkre pedig nem kaptunk választ. Így már biztos, hogy az őszi mezőgazdasági betakarítási munkákat követő expedícióra nem kerül sor, hiába készítettünk elő mindent. Az egészben az a kínos, hogy a honvédelmi tárcának nincs szüksége hagyományokra, márpedig Petőfi honvéd őrnagyi mivoltára nem lenne szabad legyinteni.
{p.}
- Dienes András kereste Petőfi csontjait a segesvári csatatéren1956 nyarán, de nem találta meg. Ennek ellenére önök bizakodóak?
- Dienes nem régészeti ásatásokra, hanem a költő vélhető halálhelyének megállapítására vállalkozott. Egyetlen nap állt rendelkezésre, találomra húztak egy kutatóárkot, s ott valóban nem találtak semmit. Ha fellapozza Dienes könyvét, azzal fejezi be, ahonnan mi elindultunk: "El fog jönni az idő, amikor kutatóárok vonása nélkül meg lehet majd vallatni a föld mélyét." A mai technikai feltételek ezt lehetővé teszik, nekünk pedig kötelességünk elvégezni a kutatást.
- Dienes azt is írja, hogy egyetlenegy ismérv elegendő lett volna az azonosításhoz, mégpedig Petőfi kiálló bal szemfoga. Milyen véletlen, a barguzini leleten ez megtalálható!
- Elég gyakori rendellenesség. A barguzini ásatás pedig nem volt szakszerű. Az ott előkerült csontváz tudományos szempontból értékelhetetlen, főleg azután, hogy egyik helyről a másikra hurcolták egy szatyorban. A lelet olyan változásokon ment keresztül, hogy a legjobb szándékot feltételezve sem vizsgálható tovább.
- A szemfog mégis árulkodó. Miért nem elegendő bizonyítéknak?
- Dienes nem volt antropológus, s a szemfogra vonatkozó vélekedésével nem értek egyet. Nem azért, mert Barguzinban egy ilyen koponya került elő. Semmi sem zárható ki, de jelenlegi tudásunk szerint egyetlen adat sem utal arra, hogy Petőfi Szibériában halt volna meg.
- Akárhogy is van, tizenöt éve temetetlen a csontváz...
- Mondok önnek valamit: ez az ügy a magyar országimázs tekintetében hihetetlenül romboló volt. A főügyésznek azonnal intézkednie kellett volna, hiszen kegyeletsértés, sírrablás és csempészés történt, ezek pedig bűncselekmények. Ismerek olyan hivatalos levelet, melyben intézkedést kértek a csontváz visszaszállításáról és eltemetéséről. Ennek nincs akadálya, hiszen a vizsgálatok lezárultak.
- Nem zárultak le, a DNS-azonosítás még hátravan...
- A Petőfi család maradványai, melyeket többször áthelyeztek, éppúgy alkalmatlanok az elemzésre, mint a barguzini csontok. Petőfi Sándor DNS-ét a meglévő hajfürtjéből kellene megállapítani, hogy bármilyen később felbukkanó és neki tulajdonított lelettel összevethető legyen.
- A hajtincs hiteles?
- Szendrey Júlia írásos tanúságtétele szerint Petőfié. Az övén kívül felesége és fia hajtincse is rendelkezésre áll, sőt a Szendrey ágon további mintákat őriznek a közgyűjteményeink. Ha kivonható belőlük DNS, igen meggyőző eredmény születhetne. Ezek a vizsgálatok, szigorúan tudományos alapon, bármikor elvégezhetők, csak az a bökkenő, hogy több százezer forintba kerülnének. Annak a pénznek a töredékéből, amit Morvai Ferenc a szibériai kutatásokra fordított, mindkét helyszínen korrekten el lehetett volna végezni a feltárásokat.
- Mára azonban kibékíthetetlen ellentét alakult ki a két tábor közt.
- Talán önnek feltűnt, hogy tizenkét évig nem szólaltam meg a vitában, mert alapjaiban elrontottnak és politikailag motiváltnak tartottam. Ennek ellenére az MTA utolsó Petőfi-bizottságának tagjaként úgy fogalmaztam: csak akkor kell ismét foglalkozni az üggyel, ha új adat vetődik fel. Hogy most mégis nyilatkoztam, azt a segesvári kutatások holtpontra jutása miatt tettem.
(Szabad Föld, 2004/37. szám)
{p}
Hol temetik el a barguzini csontokat?
A távoli Szibériából, Barguzinból tizenöt évvel ezelőtt, 1989. július 17-én repült világgá a szenzációs hír: megtalálták Petőfi Sándor földi maradványait.
Az akkori technikai lehetőségek és a sok ezer kilométeres távolság igencsak megnehezítette a tudósítani szándékozók dolgát, közlendőjüket majdhogynem betűnként kellett diktálniuk a meg-megszakadó rádiókapcsolat miatt. (Hol volt még akkor a mobiltelefon?)
Amint olvasóink is tudják: az expedíció bejelentését idehaza az első pillanattól kezdve támadták. Az akadémiai bizottságok által kijelölt tudósok többsége mindvégig hátráltatta a munkát, a sokat vitatott csontváz "nővé varázslásával" pedig egyértelműen a barguzini ügy lezárására törekedett, s mind a mai napig ellenzi a végső azonosítást.
A szerencsétlen sorsú lelet pedig (ha tényleg Petőfié, akkor felbecsülhetetlen nemzeti ereklye!) megkezdte vándorútját. Fémládából faládába, majd utazótáskából nejlonszatyorba került. Barguzinból Ulan-Udébe, Moszkvából Clevelandbe. Csak 2001 májusában hozták haza Amerikából, ahol több vizsgálatot végeztek rajta, de mivel a magyar hatóságok kilátásba helyezték, hogy a határon elkobozzák, óvatosságból egy Magyarországról könnyen elérhető európai egyházi helyre vitték, ahol azóta is teljes biztonságban őrzik.
De hovatovább tarthatatlan a helyzet: tizenöt éve nem temetik el az exhumált maradványokat! A megoldás persze kétesélyes. Ha bebizonyosodik, hogy tényleg Petőfi Sándoré a csontváz, akkor lehetne szervezni a temetést. Ellenkező eredmény esetén pedig vissza kellene vinni a leletet a barguzini temetőbe.
A szibériai legenda nyomába szegődő Morvai Ferenc vállalkozó, valamint a Petőfi-expedíció tagjai - köztük jelen sorok írója - az ügy mindkét kimenetelét vállalnák. Ám hiába minden törekvésük, a vitát eldöntő DNS-vizsgálat akadályba ütközik, mivel a költő édesanyjának csontmintájához nem sikerül hozzájutni. A genetikai módszer az utóbbi években terjedt el világszerte, és a barguzini lelet esetében is alkalmazható lenne. Hogy a legfelsőbb tudományos körök miért ellenzik, arra nehéz magyarázatot találni, amikor ma már bizonyos bűnügyi esetekben a legelvetemültebb gyilkost is DNS-teszt alapján azonosítják. Egyébként pedig a Magyar Tudományos Akadémia illetékeseinek nem kellene ódzkodniuk a még hátralévő vizsgálattól, ha már annyira biztosak abban, hogy női maradványokról van szó.
{p}
Annak ellenére, hogy az utóbbi időben nagy a hallgatás Petőfi-ügyben, történnek azért fontos lépések. Kiszely István antropológustól, a Petőfi-expedíció szakmai vezetőjétől tudjuk, hogy Londonban, a világ egyik legjelentősebb és leghitelesebb egyetemének genetikai laboratóriumában Mark G. Thomas elvégezte a barguzini sírból előkerült csontváz nemének meghatározását. A csontanyagból kivett mitokondriális DNS arról árulkodik, hogy az egyértelműen férfitól származik. Az angol professzor ezt követően egy másik genetikai módszerrel is vizsgálódott, és hasonló eredményre jutott. A kaposvári egyetemen Csapó János egyetemi tanár a barguzini koponya jobb alsó 5. fogának elemzése alapján megállapította, hogy az eltemetett férfi halott életkora 30-35 év közötti.Kiszely professzor lapunk olvasóival is megosztja a sokat emlegetett, a lelet női mivoltát feltételező amerikai szakértői jelentéssel kapcsolatos aggályait. A Magyar Tudományos Akadémia megkeresésére az Amerikai Fegyveres Erők Washingtoni Patológiai Intézetéhez vizsgálatra küldött csontmintának ugyanis nincs neve ("No Name", "Origin Unknown") - a Morvai-féle csoport egyébként sem adott át újabb kontrollanyagot -, tehát valójában ismeretlen anyag DNS-tesztje alapján mondták ki a megkérdőjelezhetetlen eredményeket, amelyek "a csontváz női eredetét látszottak igazolni". Vajon nem különös-e, hogy az "átiratot" aláíró két "szakember" nem is látta a csontvázat, a másik kettő pedig nem vállalta az aláírást?
{p}
A barguzini temető 7-es sírjából előkerült földi maradványokon húsznál több olyan jellegzetesség figyelhető meg, amely Petőfi Sándorra jellemző volt. Ilyen a kiálló bal felső szemfog vagy a bal térdkalács hiánya. Mindkettőt említik irodalmi leírások a költő kortársainak előadásában. Az azonosítás egyik legszembetűnőbb lehetősége a Petőfi-dagerrotípia (a költő egyetlen hitelesnek tartott ábrázolása) és a régészeti ásatáson előkerült koponya "összeillesztése". Ezt már az expedíción részt vevő amerikai antropológusok is megtették pontos mérések alapján, s állítólag tökéletesen "passzolt" a kettő. Nemrég Kardos Lajos, a Petőfi-bizottság titkára számítógépen digitális fényképkezelő eljárással forgatta egybe a portréfényképet és a koponyát, az így kapott kép szabályos röntgenfelvételhez hasonlít. A technikai lehetőségeken belül minden arcrész a helyére került a szemöldöktől kezdve az orrgödrön át a fogakig. (Csak mellékes megjegyzés: az orosz cári család tagjait is hasonló eljárással azonosították hosszú évtizedek után.) Petőfi esetében a továbbiakban érdemes volna a rendelkezésre álló adatok és fotók birtokában a szilikonos arcfelépítés, melyet még a vizsgálatok elején javasoltak az orosz kollégák, illetve egy különleges amerikai módszerrel hangrekonstrukció is készíthető.
A Petőfi-vitában leginkább a történeti dokumentumok megléte a kulcskérdés. Már az expedíciót követő szibériai levéltári kutatások során is kerültek elő az 1850-es évekből származó ellátmányi listák, melyeken magyar csengésű nevek (Huszarov, Bognarov) szerepeltek, de ez nem bizonyítja azt, hogy Petőfi is köztük lehetett. Józsa Antal egyetemi tanár kutatási eredményei viszont sokkal egyértelműbbek arra vonatkozóan, hogy a cári hadsereg hadifoglyokat hurcolt el Szibériába az 1848-49-es szabadságharcot követően. Ezt megerősítik az első világháborús hadifoglyok is, akik elmondásuk szerint találkoztak negyvennyolcas honvédok leszármazottaival. Józsa állítása szerint léteznek olyan hadifogolylisták is, melyeken azok nevei szerepelnek, akiket átadtak az osztrákoknak, de például a Lüders parancsnoksága alatt álló 5. gyaloghadtest vezérkari operatív anyaga - egy őrzési egység kivételével, amely a napiparancsokat tartalmazza - nem került be a katonai levéltárba. A kutató egyik kolozsvári útja során meglepő dokumentumra bukkant, melyhez az Erdélyi Magyar Múzeum gyűjteményében addig is bárki hozzáférhetett. A kiadványban az olvasható, hogy 1849. augusztus 3-án este (vagyis eltűnése után három nappal) Petőfi még élt, és jelentett Bemnek. És még ennél is nagyobb jelentőségű az, amit a történész a szentpétervári levéltár újonnan felszabadított anyagában lelt: az 1849-ben fogságba került kétezer magyar közül többen szolgálatra jelentkeztek kaliforniai aranyásásra - amelyet a cár saját magánvállalkozásaként végeztetett -, illetve egy 1850 után készült, Bajkálon túli földrajzi felmérésben, egyebek mellett a határőröket ábrázoló fényképek között, láthatók székelyeknek vélt emberek portréi, melyeket antropológusok egyértelműen azonosíthatnak.Kéri Edit a bécsi állami levéltár (Staatarchiv) anyagában talált rá az 1848. május 14-i és június 3-i minisztertanácsi jegyzőkönyvekre. Kiderül belőlük, hogy a magyar rebelliseket külföldre kell deportálni, egy "távoli" országba, hogy ne térhessenek vissza. A helyet is megjelölték: Észak-Ázsia, Szibéria, Kamcsatka. Az is felvetődött, hogy a cár adjon át egy területet, hogy az osztrák alattvalók osztrák földön lehessenek. A javaslatot Ferenc József is tudomásul vette, sőt alá is írta. Bárhogyan történt, a fenti "apróságokra" nem lenne szabad legyinteni.Csakhogy a Petőfi-ügyhöz való hozzáállást tizenöt év után is még mindig az indulatok jellemzik, nem pedig a tárgyszerűség. Szabó Géza, az expedíció régésze szerint a barguzini ásatások kétségtelen eredménye, hogy felhívta a figyelmet: a segesvári teória a magyar történelem tiltott zónái közé tartozik, s bizonyos tabukkal a XXI. századi hazai történetírás sem képes leszámolni. Az eddigi adatok alapján az igazán hiteles megoldás az lenne, ha a magyar történettudomány nem halottként, hanem eltűntként kezelné Petőfi Sándort mindaddig, amíg valamely teória egyértelmű bizonyítást nem nyer. Ennek megfelelően az 1849. július 31-i dátum után nem pontot, hanem kérdőjelet kellene tenni.
{p}
Szabó Géza az eddigi vizsgálatokat nem tartja elégségesnek az azonosításhoz, s véleménye szerint egy részüknek a szakszerűsége is megkérdőjelezhető. Úgy gondolja: hiányoznak az új információk, és a meglévők hitelessége, forrásértéke sem tisztázott a mai napig. Az egészet újra kellene kezdeni, de legalábbis folytatni kellene, hogy megnyugtató módon záródhasson le a "szibériai titokzatos ember" története.
Morvai Ferenc, a mecénás is erre törekszik. Még mindig bulldog módjára hadakozik a hivatalokkal, törvényes keretek közt akarja befejezni az ügyet. Nem tett le róla, hogy a DNS-vizsgálatokhoz szükséges mintavételért felbontassa a Petőfi család sírboltját, jelenleg is ezt intézi. A vállalkozó reménykedik benne, hogy nem kell további tizenöt évet várnia rá.
S mi lesz a temetetlen csontok sorsa? Kiskunfélegyházán a képviselők felajánlották, hogy ha a vizsgálatok a barguzini expedíció feltételezését igazolják, legyen a városban a költő végső nyughelye. Nyilván Kiskőrös is harcolna érte. De kerülhetne a porhüvely maradéka a családi sírboltba is. Vagy ha tényleg egy nőé, vissza lehet vinni Szibériába. Egyébként Morvaiék azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy Barguzinban, az eredeti sírba helyezik vissza az általuk továbbra is Petőfiének tartott csontokat. Ha így lesz, a messzi-messzi távolban nagy temetés várható.
(Szabad Föld, 2004/29. szám)