Nincs lejjebb a cigánysornál

- Cigányok vagyunk, de cigányok közé többé nem költözünk - fakadnak ki azok, akik még mindig a középkori állapotokat idéző műkerti barakklakásokban élnek. A ledózerolt egykori házak helyén pusztaság, a még megmaradtak szomszédságában kivert falú házak várják a tolólapos autók érkezését. A kecskeméti önkormányzat a cigánytelepek felszámolása mellett döntött, 41 családból 39 már elköltözött. Flakonok, ruhadarabok, szétfuserált tévék, sohasem használt angolvécék, kóbor kutyák ürülékével átitatott szeméthalmok maradtak utánuk. A hulladékkal tele udvar sarkán egy budi tátong az itt rekedteknek. - Miért nem hiszik el az önkormányzatnál, hogy tisztességesen akarunk élni!? A férjemnek azt mondták, ne is álmodjon arról, hogy a városban kapunk lakást, örüljön annak is, hogy a cigánysoron élhet, az önkormányzat általában ott kínál cserelakást - mondja a 36 éves asszony, akit úgy megviselt az élet, hogy 56-nak néz ki. Sokáig egy kamrában élt a két gyerekével, ott lettek mindannyian asztmásak. A kamra után örültek a műkerti, komfort nélküli, emberinek egyáltalán nem mondható lakásnak.
{p}
El akarunk innen menni
Az enyészet ural itt mindent, és ezt a virágmintás függönyök meg a sűrűn rakott szőnyegek sem tudják leplezni. - Évek óta el akarunk innen menni - folytatja csapongva az asszony. Az önkormányzat azt ígérte, kapunk egy szoba-konyhát a cigánysoron, de oda soha! Papíron a kamrába vagyunk bejelentve, ezért a másfél millió forint helyett csak 750 ezret kapnánk. Mire megyek én azzal? - panaszolja a körülményekhez képest rendben tartott házban, miközben kolbászt vagdal a gáztűzhelyen fortyogó paprikás krumpliba. A férjét nemrég küldték el a baromfi-feldolgozóból, nincs munka. Most az asszony sem dolgozik. Havi 30 ezer forintból élnek négyen. A szomszédban lakó ötgyermekes, gerincsérvvel műtött özvegyasszony is hasonlóképp gondolkozik. A cigánysorra nem költözik, mert ott vége lenne mindennek.
Bak Sándor, a kecskeméti polgármesteri hivatal lakásügyi osztályának vezetője arról beszélt, hogy törvény szerint járnak el: a bérlőknek a lakás forgalmi értékének 50 százalékát vagy cserelakást ajánlanak föl, a lakók tehát választhatnak. Az önkormányzat korábban már felszámolt egy telepet, az ott élő 19 család egytől egyig a pénz mellett döntött. - Ezeknek a házaknak nulla az értékük, mi mégis hárommillió forintra értékeltük mindet. Ennek a fele másfél millió forint. Ennyit adunk annak, aki nem kér cserelakást. Igaz, a közműtartozásokat levonjuk, mert az évek alatt több százezer forint halmozódott föl - sorolja Bak Sándor, aki szerint már régóta akut probléma a romák lakhatása. A legtöbb cigánytelepen elfogadhatatlanok a körülmények, sok ház életveszélyes, a környékbeliek panaszkodnak, és nyáron az utcára sem merészkednek ki, az ingatlanok a környékben leértékelődtek. - Ennél csak jobb viszonyok között lehet élni, szó sincs arról, hogy a város meg akar szabadulni a romáktól - fogalmaz Bak Sándor. - Mi a lehető legjobb megoldást keressük. A cserelakások önkormányzati tulajdonban vannak, a lakók bérlőként költöznek be. Minden család megnézheti, melyik lakást választottuk ki, és ha nem felel meg, tovább keresgélünk. Pár család kivételével mindenki jobban él, mint korábban. Persze volt olyan is, aki a pénz egy részét eljátszotta játékautomatán.  Más utcákban is szeretnénk folytatni a rehabilitációt, de nyilván csak a lakók kérésére és beleegyezésével.
{p}
Kérvények, levelek
Hogy milyen volt az élet, amíg itt lakott mind a 41 család, arról Dávid János mesél. - Tömény borzalom volt - mondja érzékletesen a hetvenéves férfi. - Derékig állt a szemét, a gyerekek ellopták a termést a kertjeinkből, nyáron akkora ricsaj volt az utcán, hogy ki se dugtuk az orrunkat. Higgye el nekem, nem volt más megoldás, mint elköltöztetni innen a családokat és lerombolni a házakat. Amíg dolgoztam, a vágóhídon voltam karbantartó. Sok cigánnyal dolgoztam együtt. Aki tisztességesen él, azzal soha nem volt semmi bajom.
A helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője, Agócsné Karádi Olga elismeri, hogy tenni kell valamit. Csak a megoldás mikéntjével nem ért egyet. - Nem lehet a családok markába másfél millió forintot tenni, és ezzel befejezettnek tekinteni a cigányok lakhatásának problémáját. Akadnak, akik tényleg jobban élnek, mint korábban. De többen félkész házat vettek a pénzből, amit soha nem fognak befejezni. Sokan tanyára költöztek, több kilométerre van az iskola, az orvosi rendelő, a bolt. Ezek az emberek egyik napról a másikra élnek, nincs olyan, hogy ha kedvük szottyan, vesznek egy buszjegyet, és bejönnek a városba. Az önkormányzatnak ezzel a döntésével a cigányok hátrányai csak fokozódnak. Szép lassan kiszorulnak a városból, az oktatásból, és ha együtt is maradnak, egy-két év múlva úgy élnek, mint egykor a feketék Amerikában. A társadalom szélére szorítva, gettókban, tele devianciával. Nem cigányellenes az önkormányzat, de a diszkrimináció, ha láthatatlanul is, működik.
A gettósodástól tart Orbán Dezsőné is, aki abban az utcában él, amit jövőre bontatna le az önkormányzat. Furnérlemezből készült házukat már rég életveszélyessé nyilvánította a helyhatóság, de hogy innen elköltözhessenek, ahhoz nem sok segítséget kapnak. Kérvények, levelek, igazolások sokasága váltja egymást az Orbán család és az önkormányzat között, eredménytelenül.

Farost télen-nyáron
- Saját erőből fürdőszobát építettünk, kibővítettük a házat. De hogy lehet úgy élni, hogy egy vékony falemez választ el a külvilágtól? Éjjel-nappal fűtenünk kell, hogy ne fagyjunk meg - mondja elkeseredetten a háromgyermekes asszony, aki évek óta takarítóként dolgozik. - Nem érti meg az önkormányzat, hogy a cigánysorra nem akarunk menni. Itt se járunk az utcára. Kurválkodás van, ragasztós zacskókkal a fejükön mászkálnak a kölykök. Segítség nélkül nem tudunk elköltözni. A fiam szakközépiskolába jár. Ha itt maradunk, a gyerekeink elsüllyednek - mondja reménytelenül, miközben a sarokban harsog a tévéreklám. Lakóparki házakat kínálnak. Hihetetlenül kedvező árakon.