
A Manchester United kapusán nevet a világ - mutatjuk a legjobb mémeket!
origo.hu

Hun voltak eddig?
Úgy tanultuk az iskolában, hogy a hunok - akikről hazánk az idegen nevét is kapta - Attila halála után beolvadtak, kihaltak, elvándoroltak, szétszéledtek. A hun-magyar rokonságot pedig a középkori történetírók oltották be a köztudatba. Érthető, hiszen a rettegett, vitéz harcos nép életmódja, sikeres hódító szerepe, vallása nagyon hasonló volt a Kárpát-medencébe mintegy négyszáz évvel később érkező újabb nomád népéhez, a magyarokéhoz. Erre mi történik? Kiderül, hogy semmi kihalás: itt rejtőzködtek köztünk mindmáig, s jelenleg éppen 2381-en várják, hogy kisebbségi önkormányzatot alakíthassanak! S már csak az Országgyűlésen múlik a döntés sorsa.
A nemzeti és etnikai kisebbségi törvény tizenhárom kisebbséget ismer el hivatalosan hazánkban, de nincs lezárva a lehetőség továbbiak elől sem. A feltételek szerint legalább egy évszázada honosnak kell lennie Magyarországon, saját nyelvvel, kultúrával, hagyománnyal kell rendelkeznie. A régiség ugye meg is volna, ám a régészeti leleteken, valamint a Priszkosz rétor beszámolóján kívül nemigen létezik megbízható adat. Soha nem volt folytonosság az ország történelmén át. Mert az, hogy napjainkban néhány lelkes ember hunosdit játszik, semmit nem jelent a történelmi hitelesség szempontjából.
A Hunok Szentegyházának hírnöki tisztjét viselő Novák Imre Josua persze nem így gondolja. Nyilatkozataiban százezerre becsüli a ma itt élő hunok számát, de hun vért vél felfedezni például Hawaii lakosságában is. Ez úgy lehetséges, hogy ötezer évvel ezelőtt elsüllyedt egy csendes-óceáni sziget, mely a hunok bölcsője volt, akik Ataisz pusztulása után szétszéledtek a nagyvilágba. Ataisz egy megmaradt csücske a mai Hawaii - állítja a hun egyházfő. S egyébként minden földrészen élnek hun leszármazottak.
Idestova kétszáz éve folyik a vita a magyarok eredetéről is. A rendszerváltozás után ismét felerősödött a finnugor származás ellenzőinek hangja. Ők szentül hiszik és sok momentummal támasztják alá a szkíta (szittya) eredetet. Már a XIX. században elhangzott: "a mi őseink nem fókaszagú eszkimók, hanem tüzes paripán száguldó vitéz harcosok!" A nyelvtudomány ugyan még mindig nem őket igazolja, de nem tudni, mikor adják meg magukat. Gyanítható, hogy soha. Ez alapjában nem olyan nagy baj, bár az már nehezen elviselhető, amikor Jézust, illetve Máriát is belekeverik az ügybe. Mindenesetre aki eltekint az öszszehasonlító nyelvészet, az antropológia és egyéb tudományágak ide vonatkozó tényeitől, az akár meg is találhatja a hunok és a magyarok közötti vérrokonságot.
No de hol voltak a hunok ezerhatszáz évig, és miért rejtőzködtek egészen a legutóbbi évekig? Tán csak nem azért, mert mostanság a honos népcsoportnak minősített kisebbségek anyagi támogatást kapnak? Ami a "hunok" esetében több millió forintra is rúghat...
origo.hu
metropol.hu
origo.hu
vg.hu
heol.hu
origo.hu
nemzetisport.hu
origo.hu
mandiner.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu