A halál mezején

Auschwitzban, illetve a szomszédos Birkenauban működött ugyanis a második világháború legnagyobb német haláltábora, amelyet hatvan éve, 1945. január 27-én szabadított fel a szovjet hadsereg.
Láp, mocsár, pusztaság - a náci Németországnak tökéletesen megfelelt a dél-lengyelországi táj: egy rossz levegőjű, világtól elzárt terület. Auschwitz eredetileg munkatábor volt, 1942 elején a koncentrációs táborokban a rabok havi 40 millió órás kapacitással dolgoztak. A táborok fizikailag tönkrement zsidó lakói idővel feleslegessé váltak, de mivel Auschwitz nem volt képes nagyméretű emberirtásra, egy arra megfelelő helyet kellett keresni.
A szomszédos Birkenau településként sosem létezett. Nevét egy nyírfaligetről kapta, és a barakkok eredetileg a német Afrika-hadtest lovai számára készültek. Ám nem lovak, hanem emberek költöztek oda, és a már meglévő egyetlen auschwitzi mellé újabb négy krematóriumot építettek. A német találékonyság nem ismert határokat: a krematóriumok alsó részére tervezték a gázkamrákat, hogy lifteket használva időt és energiát spóroljanak meg a halottak elégetésével. Az esetleges napi kivégzéseket gyorsan felváltotta a szisztematikus gyilkolás. Több millió embert mégsem lehetett könnyen megsemmisíteni, holott átlagban napi nyolcezer férfit és nőt gázosítottak el. Amikor 1945 januárjában a Vörös Hadsereg megközelítette Auschwitzot, még csaknem ötvenezer fogoly volt életben a három táborban (a főtábor és Birkenau mellett Auschwitz III, vagyis Buna volt a harmadik), ám a pánikba esett németek a rabok nagy részét azonnal útnak indították nyugat felé. A nagy zűrzavarban a hullák kirablását és elégetését végző - s mint túlságosan is veszélyes tanúk, kivégzésükre váró - Sonderkommando tagjai megszöktek a birkenaui táborból. Egy héttel később, január 27-én érték el a szovjetek Auschwitz I-et. A tábor környéki harcokban mintegy háromszáz vöröskatona halt meg.
{p}
A győztesek hétezer túlélőt találtak, köztük a naplója révén híressé vált, ám nem sokkal a felszabadítás előtt meghalt holland kislány, Anne Frank apját, Ottót. 830 ezer női ruha, 348 ezer férfiöltöny, valamint több tonna haj a szisztematikus emberirtás bizonyítéka. És míg az Auschwitzba került foglyok nagy része, összesen mintegy négymillió ember meghalt, a gyilkosok többsége megúszta a felelősségre vonást. S bár a leghírhedtebb parancsnokot, Rudolf Hösst a tábor kapuja előtt akasztották fel, és 1947 decemberében is hoztak még az őrök ellen 23 halálos ítéletet, a csaknem két évtizeddel később, 1963 és 1965 között zajlott tárgyalásokon az SS-tisztek nagy részét már felmentették. Az idő valóban megszépítette a múltat. Olyannyira, hogy 1996-ban egy nagykereskedő kitalálta, bevásárlóközpontot építene a halál mezején. Meglepődött, hogy világméretű tiltakozások hatására nem kapta meg az engedélyt.
Ma már Auschwitz, illetve Oswiecim az emlékezés városa, de a lengyelek szerencsére nem akartak a holokausztból turistalátványosságot csinálni. Nincsenek plakátok, villogó hirdetések, hogy merre is kell menniük a haláltábort keresőknek. Csupán a még mindig álló szögesdrót szomszédságában igazít útba egy tábla, hogy megérkeztünk: ez minden borzalmak színhelye.
A téglaépületek természetesen ma is állnak, ugyanúgy megvan a magyarok, a cigányok, az oroszok lakóhelye, mint hatvan évvel ezelőtt. Megvan az SS-őrség központi épülete, épek az alagsori kínzókamrák, be lehet menni a krematóriumba, és mementóként ott áll a fal, amely előtt oly sok embert lőttek főbe. A közeli Birkenauban a németek ugyan felrobbantották a gázkamrákat, de több tucatnyi barakk sértetlenül átvészelte a háborút, ezekben meggyőződhetünk arról, hogy miként éltek itt akár napokon, akár éveken keresztül tartó borzalomban.