Nem lehetett elkerülni az értékesítést

- A térség megkapta a kormányzattól az ásót, amellyel megáshatja saját sírját - mondja Tóth Árpád volt polgármester, református lelkész, aki a Fidesz-időkben sikeresen lobbizott azért, hogy a privatizáció ne menjen végbe. - Annak idején küldtem egy levelet Orbán Viktornak. Ebben leírtam: még mindig kisebb költség az államkasszának, ha az Agráripari Rt.-t támogatja, mint ha még ennél a 20 százalékosnál is nagyobb munkanélküliség szakad ránk. Tíz év alatt a dolgozói létszám természetes úton és kezelhetőbb ütemben csökkenhetne. Nagy elbocsátások esetén minden a megyei munkaügyi központ és a helyi önkormányzatok költségvetésében csapódik le: nemcsak munkanélküli segélyt kell adni, hanem átmeneti segélyt, rendszeres segélyt, a gyerekeknek étkezési és tankönyvtámogatást - létezik egy széles szociális háló, amit a leszakadók igénybe fognak venni. Jól is teszik, hisz arra való. Csakhogy egyszerre olcsóbb és emberségesebb lenne munkát adni nekik. A baloldal helyi képviselői 2002-ben a privatizáció ellen kampányoltak. Mára változott a véleményük: azt mondják, hogy ennek már hamarabb meg kellett volna történnie. Miért, kérdezem én? Mert akkor már túl lenne rajta a térség, mondják ők - fejezi be a volt polgármester. Elnézést kér, tizenegy órára temetésre kell mennie.
{p}
Politikai vélemény - balról
Zalántay Endre polgármester és Újhelyi István MSZP-alelnök éppen a szerbia-montenegrói Bajmokkal létrehozott testvérvárosi szerződés aláírására készül. A hangulat ünnepélyes, de nem túl vidám - belerondítanak az Agráripari Rt.-vel kapcsolatos kérdések.
- Megértem az aggodalmakat - mondja Újhelyi István -, de azt látni kell, hogy ehhez az MSZP-nek nincs köze. Semmilyen politikai fórumon, a párt informális csatornáin sem került szóba Bácsalmás. Az eljárást szakemberek folytatták le, és a magántőke bevonása az egyetlen esélye a térségnek, hogy a legnagyobb munkáltatója fennmaradjon.
Zalántay Endre úgy véli, naivitás volt azt gondolni, hogy a privatizációt meg lehet úszni. Most arra kell koncentrálni, hogy ebből minél kisebb kára származzon a környéknek.
- Az első feladat a munkahelyteremtés. Természetesen vannak erre irányuló terveink, az egyik rendelkezésünkre álló iparterületünkre nagyjából húszmillió forintot költöttünk azért, hogy befektetőket csalogassunk a városba. Folynak a tárgyalások. A másik meglévő ingatlanon megújuló energiaforrások felhasználására alkalmas létesítményt akarunk üzembe helyezni: ez egyrészt munkahelyeket teremtene, másrészt segítene a város energiaköltségeinek csökkentésében. Több programot is készítettünk ezen kívül, ezekben a megyei közgyűlés és a kormány segítségére, támogatására is számítunk.
A kissé rövidre tervezett sajtóbeszélgetésnek vége - kezdődik az ünnepség.
{p}
Paraszti józan ész
- Háziasszony lettem - ezzel a mondattal kezdi Dózsai Mihály agrármérnök. Harminc évet dolgozott a bácsalmási gazdaságban, az idő nagy részében a szarvasmarha-ágazatban. Volt fő-ágazatvezető, telepvezető, ellenőrzési igazgató. Október óta munkanélküli. Most éppen pacalt főz.
- A privatizációt elkerülni nem lehetett, ez nem is lett volna baj - sóhajt nagyot. - Nagyon rossz közgazdasági helyzetben kellett itt vezetni a gazdaságot, de a hatalmas adósság felhalmozásában hibás döntések is szerepet játszottak. Az utolsó néhány vezetés alatt a helyi szakmai gárda véleményét nem vették figyelembe. Becsültem bennük, hogy egy racionálisabb szervezetet akartak létrehozni, ám ahelyett, hogy szakmai kérdéseket fontolgattak volna, inkább kapcsolatokra, szaktanácsadókra hagyatkoztak. Vegyünk egy szakmai példát: nagyon jól mutat a statisztikákban, hogy nyolc-tízezer liter fajlagos hozamot értünk el a tejágazatban, vagyis egy tehén ennyi tejet adott egy évben. Csakhogy ehhez drágább takarmány kell, több munka, s végül annak a tejnek literje 70 forintba került nekünk, de csak hatvanért lehetett eladni - hiába a jó mutatók, ha veszteséget termeltünk. Ha megelégedünk hatezer literes átlaggal, ugyan kevesebb tejünk lesz, az önköltség viszont csak 54 forint literenként, tehát azon hasznunk van. Mi hiába mondtuk, hogy amíg van pénzünk, be kellene ruházni, a sertés- és tejágazatot teljessé tenni vágóhíddal és tejüzemmel, hogy ne legyünk kiszolgáltatva a felvásárlóknak. Persze, ezt már korábban kellett volna; különben is, mit jár a szám? Én csak egy kis agrármérnököcske vagyok. Meg munkanélküli - fejezi be szomorúan mosolyogva.
A pacal kicsit sós lett, házigazdám fekete ruhát húz: egy órakor temetésre megy.
{p}
"Profi gárdánk van"
A Bácsalmási Agráripari Rt.-t a Pegano-Pig Kft. vásárolta meg 220 millió forintért. A térségben több telephellyel is rendelkezik a három cégből álló csoport. Az új elnök-igazgatónak, Vajda Tibornak kevés ideje van - folyamatosan tárgyal az rt. hitelezőivel. Hogy mennyi a tartozás, arról hivatalos információval nem szolgált még senki.
- Fogalmazzunk úgy, hogy tetemes összegről van szó - mondja Vajda Tibor. - Ez a sár sok mindenből áll: pénzintézeti, beszállítói tartozás, pénzügyi lízing, más szerződési kötelezettség. A banki hitelek 2009-ig államilag támogatott, hosszú lejáratú kölcsönök: úgy tűnik, megvalósítható az adósság kezelése. A mi szakmai gárdánk profi. Nem akarom az elődeinket hibáztatni, egyszerűen az állami szektor sajátossága ez: szakmai érveken túl egyebeket is figyelembe kell venni - utasításokat meg szociális szempontokat. Tudom, magam is dolgoztam állami cégnél. Az rt.-ben nagyon nagy tartalékokat látunk. A többi telepünkön az a tapasztalat, hogy lehetséges haszonnal, vagy legalábbis veszteség nélkül gazdálkodni a sertéspiacon is, a tejpiacon is. Nálunk kicsivel 280 forint alatt jött ki a sertéshús kilónkénti önköltsége, Bácsalmáson 300 forint volt ez az összeg. A tej literjének előállítása nálunk 62-65, itt 72 forint volt 2004-ben, a piacon meg 67 forintot fizettek érte.- Most kerültünk abba helyzetbe, hogy pontosan áttekinthessük, mi is a helyzet. Bácsalmás a központunk lesz, valószínűleg több telepünket is ide költöztetjük. Az rt. földvagyona, takarmánykeverő kapacitása is az egész cégcsoport ellátását szolgálja majd. Olyan rendszert kell kialakítani, amelyik jobban követi a piacot. Ha a takarmánygabonának - amelyet itt nagy területen állíthatunk elő - meghatározott évben jó ára van, nem biztos, hogy abból a hasznot sertéshús vagy tej formájában kell kivenni. Erre is meglesz a lehetőségünk. Szeretnénk feléleszteni a napraforgó-ágazatot is. Át fogjuk tekinteni, hogy milyen tevékenységeket akarunk fenntartani, majd ezekhez ki kell alakítani a szervezeti kereteket. Utána lehet hozzárendelni a megfelelő létszámú és kvalitású személyi állományt. Tehát jelen pillanatban korai még arról beszélni, hogy hány ember fog itt dolgozni. De egy biztos, és ezt a munkavállalók is megértették: nem az a fő kérdés, hogy itt ötvennel több vagy kevesebb ember kap munkát. Vagy nyereséges lesz a gazdaság, és alkalmaz valahány embert, vagy veszteséges lesz, és csődbe megy - de akkor nem alkalmaz senkit.