Nyugdíj után továbblépett

Azt hiszem, sokak számára tanulságos a hatvanéves, budakalászi Szabó Ferencné Schmidt Erzsébet életfilozófiája. Szerinte nem a szegénység tesz valakit beteggé, hanem jövőbe vetett hitének elvesztése. Ezt az értékvesztést - a munkát tartva az önbecsülés legfontosabb mércéjének - korosztályából sokan megélik a nyugdíjazásuk utáni kényszeres tétlenség miatt. A kreatív élet viszont - legyen az bármilyen korban végzett bármilyen tevékenység - elűzi a magányt, meggátolja a szellemi hanyatlást, és az agyban boldogsághormont termel. Tacepaók tárházával a pozitív gondolkodásról, a másik ember elfogadásáról, az egymás elleni acsargás elutasításáról, benyomásairól és úti élményeiről szóló írásaival érkezett találkozónkra ez a csupa érzelem, örökmozgó és lobogó asszony, aki pedagógusi munkájáért Arany János kitüntetést kapott, Budakalász díszpolgára lett, és sikert sikerre halmozó Lenvirág Együttesében pedig már egy új generáció ropja a népi táncot a nagyvilág pódiumain.
- Rajongtam a munkámért! A kisgyerekek tanításában és néptáncra oktatásában egyformán rengeteg örömet leltem! Aztán egyszer csak egy gyors döntéssel, a csúcson hagytam abba. Hirtelen úgy éreztem, fáradok és fogytán a türelmem. Keveset vagyok együtt családommal, a férjemmel, két lányommal és fiammal, az unokáimmal. Előnyugdíjasként búcsúztam el, 54 évesen, szépen és ünnepélyesen a tanítástól és az együttesemtől. Aztán, mindenki meglepetésére, szinte azonnal továbbléptem. A fiammal közösen egy bérelt helyiségben népművészeti boltot nyitottunk Szentendrén. Induló pénzünk alig, de - néptáncos múltam által - több neves kézműves barátom volt, hímzők, keramikusok, ruhakészítő népi iparművészek, akik bizományban láttak el áruval. Ha eladtam valamit, törlesztettem. Sváb paraszti családból származom, de eredendő némettudásom mellett - egy volt tanítványomtól órákat véve - ma már angolul is jól beszélek. Ezt is a nulláról kezdtem, mint annak idején a népi táncot, amire még kezdő tanítóként neves koreográfusok oktattak minket Budapesten. Mivel a népművészeti boltba javarészt külföldi turisták jöttek, elhatároztam, hogy olaszul, japánul és törökül is jó lenne velük valamilyen szinten "társalogni". Nem csak az üzlet miatt. Szerettem a boltot, mivel szeretem az embereket. Már a néptáncos külföldi turnék alatt rájöttem, milyen fontos a kommunikáció a másik ember, egy más kultúra megismeréséhez. Szabad időmben hát nyelvtanfolyamokra jártam. Aztán négy év után közbeszólt egy csúnya baleset. Hajnali ötkor keltem, végigtakarítottam a házat, beugrottam a kádba zuhanyozni, éppen török nyelvtanfolyamra készültem Pestre, és a kádból kilépve úgy elcsúsztam, hogy miszlikre tört a lábam. Járókerettel, később gipszelt lábamon jégtömlőkkel, talpig népviseletben ülve dolgoztam még egy darabig, hogy ne menjünk csődbe. Végül mégis feladtuk a boltot. Három évig tartó felgyógyulásom után, egy aranyos üzletasszony segédjeként, napi pár órában dolgozom egy kis ruhabutikban. Szívem-lelkem beleadom, mert egy munkának csak akkor van értelme. Most téli szabadságon vagyok, és önszorgalomból, a saját költségemen belefogtam egy számítástechnikai tanfolyamba. Heti háromszor négy óra, néha bizony már "nyúlik" tőle az agyam. Hogy mi az értelme? Nem feltétlenül a papír. Az sem biztos, hogy levizsgázom, nekem az agyam trenírozása a fontos, amihez az olvasást kevésnek tartom. No meg piszkálta a hiúságomat, hogy körülöttem mostanában mindenki a számítógépről beszél. Már az unokám is folyton mellette ül a férjemmel, diplomás gyerekeim szintén. Engem viszont a közelébe se engednek, nehogy már elszúrjak valamit. Hát én majd megmutatom nekik! Megjegyzem, a férjem sem tétlenkedik. A főváros egyik kerületi önkormányzatánál dolgozott, de amióta nyugdíjas, könyvből kitanulta a fóliás kertészkedést, és olyan szakértője lett, hogy dugig van a hűtőnk zöldséggel. Hiába, a gének! Ő zalai parasztcsaládból származik, és mindkettőnk szüleinek hitvallása volt: a kert, a ház rendben, a kamra tele, a család együtt legyen! Nálunk vasárnaponként óriási családi összejövetelek zajlanak. Eléjük rakok mindenféle finomságot, miközben a lányaim megkérdezik: "Anya, miért hajtod még mindig magad?" Jó kérdés.
{p}
Munka nyugdíjban is
Egyre több idős vállal munkát nyugdíjasként is, de még messze vagyunk a nyugat-európai átlagtól. Az idősek munkához jutását és munkában maradását nehezíti a munkáltatók diszkriminációja: többen nemcsak a nyugdíjasokat, de még a 35-40 év felettieket is "túlkorosnak" gondolják, s eszük ágában sincs alkalmazni őket. Sajnos mire Magyarországon eléri valaki az idős kort, meglehetősen rossz egészségi állapotba kerül. A magyarok többsége alig várja, hogy nyugdíjba vonulhasson, és csak hobbijának, családjának élhessen - feltéve, hogy van miből.