Soha sincs vége a tanulásnak

Sokan autószerelők szerettek volna lenni a hetvenes években. Aki a tanulást választotta, ipari területek felé kacsingatott, s kohó- vagy bányamérnök válhatott belőle. A nyolcvanas években a fiatalok a közgazdaságtan, az orvosi egyetem és a jog felé fordultak, de nem volt gond a boltokban az eladó-utánpótlással sem. S akkor még gyorsan lehetett karbantartó vízvezeték-szerelőt is találni, ha csőtörésünk volt.

Hazai életBiczó Henriett2005. 02. 11. péntek2005. 02. 11.
Soha sincs vége a tanulásnak

A kilencvenes években felgyorsult az élet, évtizedes sztárszakmák koptak el, belépett életünkbe a számítástechnika. A rendszergazda, a szoftverfejlesztő és a marketinges lassacskán népszerűbb és jövedelmezőbb szakma, mint az orvosi. A divatszakmák mellett szomorúan kell látnunk, hogy ma már a pályakezdők közül alig jelentkezik valaki cipésznek vagy ácsnak. A magasan képzettek körében a jogi diploma került az első helyre, s jóval kevesebben szegődnek el tanárnak, mint a korábbi évtizedekben. A kilencvenes évek közepén a diplomások aránya 12,1 százalék volt, ma már 13,9 százalék, gondolhatnánk, ez itt a Kánaán. De az Európai Unióban ez az arányszám 21 százalék, amiből az olvasható ki, hogy az elkövetkező évtizedekben magasabb képesítésre lesz szükség olyan munkaterületeken, amelyeket ma el lehet látni egy sima érettségivel. Nem szokatlan egyébként nálunk sem, hogy titkárnőt csak diplomával alkalmaznak. Korábban elég volt, ha valaki tudott gyorsírni, és értett az írógép használatához.
{p}
A 2004 szeptemberében elfogadott nemzeti foglalkoztatási akcióterv fő célja, hogy 2006-ig száz-százötvenezerrel növelni kell Magyarországon a munkavállalók számát. Ez magában foglalja azt, hogy a képzetlen vagy az alacsonyan képzett munkaerőnek lehetősége nyílik (akár negyven-ötven éves kor fölött is) képezni magát és új állásban elhelyezkedni. Ezzel csökkenteni lehet a munkanélküliséget, melynek az a legfőbb oka, hogy a munkavállaló nem tud mi tévő lenni, ha lakóhelyén megszűnik a munkahelye. Nem tudja magát átállítani, nem tud elköltözni munkalehetőségek tekintetében ígéretesebb térségbe, esetleg meglévő szaktudását nem tudja kellőképpen helyben hasznosítani. Ehhez persze korszerűsíteni kell a hazai felnőttképzési gyakorlatot. A felnőttképzésért felelős intézeteknek megbízhatóbb jelzéseket kell kapniuk a vállalati szférától, s jobban kell támaszkodniuk a prognózisokra is. Az állam évente harmincmilliárdot szeretne elkölteni felnőttképzésre, ehhez társul közel százmilliárdnyi vállalkozói tőke, mely a minőségi munkaerő képzését célozza. A felnőttképzésben megjelent a modern technika, aminek köszönhetően a jövőben nem lesz szükség arra, hogy nagy távolságokra járjon tanfolyamokra az, aki tanulni szeretne.
Jó volna elkerülni a túlképzést, és nagyobb figyelmet kellene fordítani a hiányszakmák népszerűsítésének. Számos fizikai szakmai területen állandó a létszámhiány (a jó hegesztő lassan már aranyat ér, és hasonló a helyzet a hajdan divatos egyéb vasasszakmákkal is), míg másokban (például a vagyon- és biztonsági őrök között) folyamatos a túlképzés. Hasonló a helyzet a felsőoktatásban is. Jogot ismerő és jogvégzett szakemberekre szüksége van ugyan az országnak, de nem biztos, hogy mindenki el is tud helyezkedni jogászként.
{p}
A legfontosabb, vélik a felnőttképzési szakemberek, hogy eloszlassanak néhány tévhitet. Nincs hátrányban az, aki elmúlt ötven, vagy gyesen, gyeden van, ha megtalálja a megfelelő képzési centrumot. Ha szerencséje van, olyan képzést (iskolát, tanfolyamot, továbbképzést) választhat magának, amely után könnyen elhelyezkedhet.
Napjainkban a naprakész tudás a legfontosabb követelmény, aminek megszerzése állandó tanulással jár. A kozmetikusnak követnie kell a legújabb technikákat, és annak a tévészerelőnek, aki leragadt a hagyományos készülékeknél, bizonyára hamarosan fölkopik az álla. Az európai államokban fölismerték, hogy a munkaerőt hozzá kell igazítani a munkaerő-piaci prognózisokhoz. A kormányoknak tehát nemcsak az a feladatuk, hogy a fiatalokat az állami képzés keretében szakmához juttassák, hanem hogy a már aktív felnőttek tudását a piaci viszonyoknak megfelelően alakítsák.Ezt már nálunk is felismerték. A központi költségvetés 2003-ban 475 millió forinttal támogatta a felnőttképzést, méghozzá úgy, hogy szakképesítés megszerzésére irányuló képzés esetében háromszáz, fogyatékos felnőtt esetében hatszáz forintot költött személyenként és óránként.

Slágerszakmák
A száz főnél magasabb létszámú képzések tapasztalata, hogy jelenleg a legnépszerűbbek az informatikai (számítógépkezelő-használó, számítástechnikai szoftverüzemeltető), a kereskedelem-marketing (ABC-eladó, kereskedő- boltvezető, logisztikai ügyintéző, marketing- és reklámügyintéző), a gépészeti (könnyűgépkezelő, nehézgépkezelő) szakmák. De erős az érdeklődés a szociális szolgáltatások (gondozó, ápoló), a közgazdasági (pénzügyi-számviteli ügyintéző, biztosításközvetítő) a mezőgazdasági (virágkötő), valamint az egyéb szolgáltatások körébe tartozó személy- és vagyonőrképzések iránt is.
A támogatott oktatásban részt vevő felnőttek közül a közép-magyarországi régióban majd' minden második (45 százalék) döntött úgy, hogy változtat, és újra beiratkozik. A dél-dunántúli régióban kiemelkedően magas, 31 százalék volt a támogatott képzésben részesülő fogyatékos felnőttek aránya.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek