Árhullámok: eddig megúsztuk

Derűlátó mindenki. A vízügyesek nem legyintenek, nem dőlnek hátra ugyan, de egy hétig biztosak a dolgukban. Embereik az ország összes folyóján a gátakon vannak, de válsághelyzetre sehol nem számítanak. Persze akad munka éppen elég így is: az összes töltés felén, több mint kétezer kilométer hosszan rendeltek el készültséget. E hét közepéig 1,144 milliárd forintot emésztett fel a küzdelem a vízzel (és a számla naponta 15 millió forinttal nő) - igaz, ebből 820 milliót a százezer hektárt borító belvíz elvezetésére kellett fordítani.

Hazai életBalogh Géza2005. 03. 25. péntek2005. 03. 25.
Árhullámok: eddig megúsztuk

Hogy mit hoz a jövő hét, még nem tudni, de biztató, hogy a meteorológiai előrejelzés a hét végi napok melege után hétfőtől ismét északkeleti irányból betörő hidegfrontról szól, mely öt-tíz Celsius-fokos hőmérsékletesést okoz, és csökkenti az olvadást.
A Dunán a hét közepén a fővárosban tetőzött az ár - csak egy rövid, budai szakaszon öntötte el a rakparti utat -, s szépen vonul Mohács felé. Előtte első fokú védelmi készültséget tartottak fenn a Mosoni-Duna szigetközi, középső részén. Ez önmagában ezerhatszáz kilométert tett ki a fokozottan védett gátszakaszok hosszából. Az apadás itt már a hét elején megkezdődött, s a Duna-kanyarban sem volt nagyobb gond. Legnagyobb folyónk Budapest alatti folyószakaszain még a tetőzés idején sem okozott gondot a víz, most sem fog.
Márciusban az ember már a meleget várja, most azonban egy markáns hidegfront okozott inkább örömet az országban. Legalábbis azok körében, akik valamelyik folyónk szomszédságában élnek. A hónap derekán ugyanis intenzív áradásba kezdtek a Kárpát-medence folyói, s a 2001. márciusi tiszai gátszakadás óta a kora tavaszi árra a szokottnál is érzékenyebben reagál az ország. Különösen annak tudatában, hogy a Tisza vízgyűjtőjében a négy évvel ezelőttinél is nagyobb mennyiségű hó halmozódott fel, annak pedig jelentős része előbb-utóbb hozzánk is eljut.
Az olvadás nyomán hamarosan meg is érkezett Tiszabecsre az első árhullám, s rövid idő alatt el kellett rendelni az első fokú árvízvédelmi készültséget. Pár nappal később aztán majd' mindegyik folyónk áradni kezdett. Március 15-én például a Szamos Dés környékén már ki is lépett a medréből.
{p}


Hozzánk huszadika táján ért le a Tisza mellékfolyóinak áradása, amely igen sok helyen az árteret is elborította. Szerencsére az intenzív áradást a hét eleji hidegfronttal jött fagy megakasztotta. A nappali felmelegedés mérséklődött, az éjszakai hőmérséklet lecsökkent, így a hegyvidéken a hóolvadás megszűnt. Ennek következtében elapadt a levonuló árhullámok utánpótlása. Ez viszont nem jelenti azt, hogy elmúlt a veszély, a már kialakult árhullámok folytatják útjukat, a víz sok helyen a gátak tövét nyaldossa ma is.
{p}
Az országban jelenleg 900 kilométer hosszon első, 210 kilométeren másod-, 125 kilométeren pedig harmadfokú készültséget tartanak. Sajnos előbb-utóbb hozzá kell szoknunk: a nagy víz nagy szeméttel is jár. Tavaly ősszel a Tisza Ukrajnából hozott elképzelhetetlen tömegű piszkot, most a Szamos csapott fel köztisztasági dolgozónak. A romániai vízügyesek szerint valahol Dés és Szatmárnémeti között szedte fel egy illegális szeméttelep mocskát, szerencsére a Kolozs és Szatmár megyei szakemberek nagy erőfeszítéseket tettek a folyó megtisztításáért. Ennek köszönhetően Csengernél már alig haladta meg az áradásoknál lassan már szokásosnak mondható mennyiséget a hozzánk érkező szemét.
Az áradással legtöbbször együtt járnak a belvizek is. Így van ez most is, a legutóbbi napokban csaknem százezer hektárt borított az országban belvíz. Amíg alacsony volt a befogadó folyók szintje, természetes, gravitációs úton is el lehetett juttatni beléjük a földek vizét, most azonban a legtöbb helyen szivattyúzni kell. Ma mintegy ötven szakaszon folyik belvízi védekezés. A keleti országrészben nehezebb a helyzet. A Felső-Tisza vidékén nyolcezer, Borsod-Abaúj-Zemplénben több mint kilencezer, Szolnok megyében csaknem tízezer hektár áll víz alatt. A szivattyúk azonban nemcsak e három vidéken dolgoznak, hanem végig a Tisza és a mellékfolyói mentén.  Nyíregyházáról érkezett a hír, miszerint a Felső-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság négykamionnyi árvízvédekezésnél használatos eszközt indított útnak nemrég Ukrajnába. Százötvenezer homokzsákot, kétezer négyzetméter PVC-fóliát és félezer fáklyát küldtek át az ungvári vízügyeseknek, hogy szükség esetén azokat is bevethessék.
{p}
A Körösök völgyeiben március dereka óta a hirtelen hóolvadás és az esőzés miatt ár- és belvíz alakult ki. Bár vízgyűjtő területükön még vastag a hótakaró (Biharfüreden például 140 centiméteres), hétfőn napi maximális hőmérsékletként 1,1, minimálisként -18 Celsius-fokot mértek. A hűvösebbre fordult időjárás lassította az olvadást, újabb árhullám egyelőre nincs kialakulóban. A Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a Fekete-Körösön hétfőn, a Fehér- és a Kettős-Körösön kedden a néhány napja tartó harmadfokú készültséget másodfokúra mérsékelték. A Sebes-Körös továbbra is árad, ott másodfokú készültséget tartanak fenn. Hasonló a helyzet a Hármas-Körösön és a Berettyón is. A megáradt folyók lakott vagy lakatlan területet nem veszélyeztetnek, a töltések még nem áztak át, helyenként kisebb szivárgások mutatkoznak, de ezeket az ott dolgozók elhárítják. A védekezésnek és a kedvező időjárásnak köszönhetően a belvízzel elöntött terület napról napra kevesebb. Békésben hétfőn 7700 hektárt tett ki.

Előrejelzés
A vízügyesek, a folyók mentén élők a mostani napokban fokozott érdeklődéssel hallgatják az időjárás-jelentéseket. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jó híreket mondott eddig számukra: a hét első felében csapadék nem hullott, sütött a nap, fagyosak voltak a reggelek. Nemcsak Magyarországon, hanem folyóink vízgyűjtő területén, a szlovák, ukrán és román, illetve osztrák hegyekben is.
Amennyiben hinni lehet a lapzártánk idején közzétett, március 28-ig szóló előrejelzésnek - márpedig a rövid távú prognózisok mostanság általában csak fél napokat tévednek -, továbbra sem kell nagyobb arányú, gyorsabb olvadástól tartani.
A hét végéig, szombatig-vasárnapig enyhén melegszik ugyan az idő, s elszórt esőzések is várhatóak e napokban, de hétfőtől ismét jön az orosz hideg. Északkeleti irányból fújó, erős széllel az addigi napok tavaszi 15 fokos melegét főként a Kárpátokban ismét felváltja az éjszakai fagy, s napközben sem emelkedik a hőmérséklet hét-nyolc Celsius-fok fölé.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek