Diósgyőri acélidegek

Új korszak kezdődött a diósgyőri acélműben. Egy hete ünnepélyes csapolással újra indult az acélgyártás, amivel a társaság közel ezer embernek ad munkát.

Hazai életKeresztény Gabriella2005. 03. 25. péntek2005. 03. 25.
Diósgyőri acélidegek

Aki nem élte át "törzsgárda szakiként" a fénykorában még húszezer embert foglalkoztató, később kis termelőegységekre széteső egykori nagyvállalat közelmúltjának felszámolásokban, csődeljárásokban, termelési leállásokban, vagyoneladásokban, elbocsátásokban bővelkedő hányattatásait, annak szinte követhetetlen az idén 235 éves gyár krónikája. Egymást érő fejezetei 2001-től tavalyig még feketék, ám 2004 nyarától már látszott valami fény az alagút végén. Kezdve azzal, hogy a diósgyőri kohászat új tulajdonosa a Dunaferr Rt. lett, majd ősztől a társaság neve DAM 2004 Kft.-re változott. Novemberben beindították az elnémult hengersorokat, és már a "levegőben lógott" az acélgyártás felélesztése. Sokan nem is hitték volna, hogy bekövetkezik.  Idén márciusban mégis eljött az ideje. Méghozzá óriási fordulatként a múlt év végéhez képest, amikor még majdnem úgy volt, hogy a végsőkig kitartók is elveszítik munkahelyeiket, az elbocsátottak pedig nemhogy visszahívásra, de elmaradt utolsó havi bérük, jogos végkielégítésük kifizetésére sem számíthatnak.
{p}
Ma már minden szempontból más a helyzet. Egy év szünet után március 17-én ismét acélt csapoltak a diósgyőri kohászatban, amiről Tóth Béla, a DAM 2004 Kft. ügyvezető igazgatója a következőket mondta az eseményen:
- Négy hónapja dőlt el, hogy mégis lesz acélgyártás Diósgyőrben, megfeszített tempóban készültünk rá. Többek között munkaerő-felvétellel. Elsőként a régi kollégákat igyekeztünk visszahívni, de új, fiatal és magasan képzett szakembereket is toboroztunk. A létszámunk jelenleg mintegy ezer fő, ami egyelőre elegendő, a későbbi termelés dönti majd el, szükség lesz-e további dolgozókra. Az új tulajdonos és a helyi kollektíva mindent megtett és megtesz azért, hogy termelésünk kiváló minősítésű és kedvező árú termékei visszakerüljenek a nemzetközi piacokra. Az acélmű újraindítására, felújítására milliárdokat költött a Dunaferrt birtokló ukrán Donbass cég, melynek idei gyártási tervében 460 ezer tonna acél és 325 ezer tonna hengerelt áru előállítása szerepel. A piac fogadtatása kedvező, folyamatosan érkeznek a megrendelések. Az acélmű beindulásához igazodva március közepétől a hengermű is a régi műszakrend szerint üzemel.
- A legfontosabb, hogy jó minőséget produkáljunk. Nem kell bizonygatnom, ezzel nem lesz gondunk, mert bármilyen nehéz helyzetben volt is a diósgyőri kohászat, acélgyártásának színvonalát mindig és mindenütt elismerték - szögezte le a szakember.
A múlt heti ünnepélyes csapoláson a diósgyőri kohászatban végre bizakodó volt a hangulat. Az idén januártól már dunaferres energiaszolgáltató fióktelepként működő (korábban DAM Energy Kft.) üzemében örültek és hitetlenkedtek is a dolgozók. Kiss József, a Vasas Szakszervezeti Bizottság titkára szerint a Dunaferr Energiaszolgáltatóhoz (DESZ) való tartozás mindnyájuknak megnyugvást hozott, hiszen a most már rájuk is vonatkozó kollektív szerződéssel számtalan anyagi többletjárandósághoz jutnak. Júniusban és decemberben például egy-egy havi alapfizetés jár a szabadságos és karácsonyi bérrel, nyugdíj- és egészségpénztári hozzájárulás, üdülési csekkek. Az elmúlt négy évben elmaradtak a bérrendezések, s noha emelésre egyelőre nem számíthatnak, a DESZ bérkategóriájával, a műszakpótlékok átvételével gyakorlatilag már így is sokkal jobban jártak, hosszú távon pedig kiegyenlítődést remélnek a dunaújvárosi és diósgyőri fizetések között.
Kerékgyártó István villanyszerelő csoportvezető hasonlóképpen vélekedett, amikor azt mondta, tavaly év végén még tizedannyi ígéretre is ámulva csapták volna össze a tenyerüket. Ha viszont a mostaniak teljesülnek, a helyükön maradók kitartásának jutalmaként, amivel sikerült megóvniuk berendezéseiket, a jövőjüket látják biztosítottnak, és ez mindenkire érvényes a diósgyőri kohászatban.
{p}
Acélos számok
Tavaly a világ acéltermelése meghaladta az egymilliárd tonnát. A legnagyobb gyártó és felhasználó országok között az élre tört Kína, bizonyítva, hogy a gazdaságilag kevésbé fejlett térségekben is rohamosan nő az infrastruktúra kiépítése. A hazai szakemberek prognózisa szerint idén három és fél, négy százalékos termelésnövekedés várható az iparágban, amiből a lassabb ütemű gazdasági növekedés folytán az Európai Unióban csupán egy százalék csapódik le.
Magyarország az utóbbi években kétmillió tonna acélterméket gyárt, miközben a belföldi igények növekedése miatt nettó importőrökké váltunk. A növekvő igényeket a nyersanyag és acélhulladék, valamint a késztermékek árrobbanása követte, ám az elmúlt tíz év veszteségeit egy év alatt nem lehetett helyrehozni. A foglalkoztatás sem mutat szép képet, harminc év alatt egytizedére esett vissza a magyar acéliparban dolgozók száma. Az idén növekvő igényekkel kell szá molni, és mérsékelten tovább emelkednek az árak. Különösen a minőségi és korszerű termékek iránt nő a piaci kereslet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek