Hatvan éve földet osztottak

Hazai életT. Dögei Imre2005. 03. 18. péntek2005. 03. 18.
Hatvan éve földet osztottak

Öt hold földjéhez Szerencsés János törpebirtokos 1945 tavaszán még ugyanennyit kapott a szomszédos uradalom területéből. A földosztás révén megduplázódott gazdaságában sokszorozódott reményekkel dolgozott, nem kímélve sem a maga, sem a családja erejét. Az ötvenes években aztán jött a kollektivizálás, odalettek a remények; igaz, vége szakadt az önkínzó munkának is. Földjei a termelőszövetkezetben is a nevén maradtak, de csupán részarányként szerepeltek a nyilvántartásokban. Aztán jött a rendszerváltás, és nyugdíjas termelőszövetkezeti tagként már nem kérte a terület kimérését. Az osztatlan közös tulajdonban maradt táblát számos társával együtt most egy társaságnak adja bérbe.
Emberi sorsfordulókat, olykor tragédiákat is takar az iménti történet, amely az 1945. évi földreform hatvanadik évfordulóján, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban rendezett megemlékezésen ötlött fel bennem. A tudós akadémikusok és agrártörténészek által tartott előadásokból kiderült, hogy a földosztást nem egyik pillanatról a másikra határozták el. Az idejétmúlt és megcsontosodott nagybirtokrendszer állt az egyik, milliók mérhetetlen földéhsége a másik oldalon. A jelenséget a népi írók - Szabó Zoltán, Illyés Gyula, Veres Péter, Féja Géza és mások - 1930-as években kibontakozott falukutató mozgalma tárta fel és emelte be a magyar irodalmi és szellemi életbe. A földreformnak volt néhány előzetes próbálkozása is, például a Szántó Kovács János vagy a Nagyatádi Szabó István nevéhez fűződő elképzelések alapján.
A radikális változások azonban a 600/1945-ös, a földreform végrehajtását részletesen szabályozó kormányrendelethez fűződnek. Ennek valóra váltása során gyakorlatilag az ország mezőgazdasági területének harmada cserélt gazdát. Még napjainkban is vitatott, hogy a reform kinek a nevéhez fűződik igazán. Akadnak, akik Nagy Imrét, a földosztó minisztert említik első helyen, míg mások az ő "moszkovita" elképzelései helyett/mellett inkább a Nemzeti Parasztpártnak, illetve Erdei Ferencnek tulajdonítanak elévülhetetlen érdemeket. Nem ez a lényeg - mondta Romány Pál, az országos emlékbizottság elnöke -, hanem az, hogy 1945-ben, egy vesztes háború után 3,3 millió holdat odaadtak a parasztoknak.
{p}
A megemlékezésen felolvasták a fővédnöki posztot elvállaló Mádl Ferenc köztársasági elnök levelét, aki egyebek mellett hangsúlyozta: a mezőgazdaság a háború utáni újjáépítés motorja lett, hiszen megvalósult a parasztság álma, tömegesen földhöz jutott.
Az évfordulón a még közöttünk lévő egykori földosztó miniszteri biztosoknak emléklapot adott át Benedek Fülöp, az FVM közigazgatási államtitkára. A tucatnyi idős ember egyike a 83 éves Márton János, az Agrárgazdasági Kutató Intézet nyugalmazott főigazgatója volt. Emlékeiről faggattam.
- Még rajtam volt a fronton viselt katonaruha, amikor Erdei Ferenctől azt az utasítást kaptam, hogy utazzam Hódmezővásárhelyre, s vegyek részt a Csongrád megyei földosztásban. A kulturált parasztpolgár városban könnyű dolgom volt, hiszen a tehetősebb gazdák gimnáziumba járatták gyermekeiket. Nagybirtok sem volt a környéken, a száz hold fölötti középbirtokokat osztottuk. Sokat segített nekem egy, a helyi viszonyokat ismerő olvasott útkaparó, aki azt is tudta, ki mikor járt rossz úton. Máig emlékszem a helybeli, főként tanyai asszonyok érdeklődésére: számukra "szónokiskolát" szerveztem. Főként arról beszélgettem velük, hogy mit jelent a földosztó rendelet sarokpontja, miszerint a föld azé legyen, aki megműveli.
Arra a kérdésre, hogyan látja napjainkban a földügyeket, a földhöz való viszonyt, a főigazgató így válaszolt:
- Nagy tévedésnek tartom, hogy a mai, hirtelen felemelkedett nagybirtokosok nem emberben, hanem gépben gondolkodnak. Ez a mentalitás csupán pénzszerzésre jó. Csakhogy ahol gyérül az ember, onnan eltűnhet a nemzet, s kiveszhet a földszeretet is. Hát ilyesfélék jelennek meg rémálmaimban - vallotta meg Márton János.

Ezek is érdekelhetnek