Higgadt türelem nélkül nincs tőzsdézés

- Volt a családjában valaha pénzügyi szakember?
- Igen, egy. Édesapám ma országgyűlési képviselőként a parlament gazdasági bizottságának tagja. Felmenőim között azonban inkább humán értelmiségiek voltak többségben: oktatáspolitikusok, akadémikusok, festők.
- Szinyei-Merse Pál, Berzeviczy Albert, a Tudományos Akadémia, a parlament és az olimpiai bizottsági elnöke, illetve miniszter. Van tehát kihez mérnie magát. Ez foglalkoztatja?
- Természetesen büszke vagyok felmenőimre. A példájuk mindig motivált is a munkámban, de soha nem a családom farvizén vagy érdemei alapján értem el bármit is.
- A tőzsdeelnöki posztja említésekor szinte mindig hozzáteszik a korát. Tényleg ekkora dolog, ha valaki 32 évesen lesz tőzsdeelnök, miközben az ön egész szakmája feltűnően fiatal.
- Amikor a rendszerváltozás idején kialakult a kettős bankrendszer, egyik pillanatról a másikra 20-30 új bank nyitotta meg kapuit. Addig volt nagyjából három. Új emberekre volt szükség, ráadásul idegen nyelvet tudókra. Ezek pedig a hazai adottságok miatt leginkább a fiatalok közül kerülhettek ki. Ezért találni ma magas banki, pénzügyi vezetői pozíciókban sok fiatalt. Külföldön ezeket a posztokat jóval idősebb szakemberek töltik be. A szocializmusban nem volt egyszerű komoly nyelvtudást szerezni, modern pénzügyi és közgazdasági ismereteket elsajátítani. Így az én generációm 1990-ben egy soha vissza nem térő lehetőséget kapott, amivel sokan élni is tudtunk.
{p}
- Hogyan került erre a területre?
- Azt nem mondanám, hogy véletlenül, de majdnem. Miután leérettségiztem otthon, Tatabányán, Budapesten akartam továbbtanulni és dolgozni. Szerencsésebb voltam az átlagnál, mert édesapám korábbi külföldi kiküldetései során Kuvaitban jártam iskolába, így jól tudtam angolul, és láttam már világot. Két bank is hirdetett felvételt fiataloknak, az MKB és a Budapest Bank. Ma már be merem vallani, hogy a kettő közül végül az épület döntött. A Budapest Banké sokkal jobban tetszett. Azt hittem, eleinte borítékokat fogok felbélyegezni, kávét főzök majd, de meglepetésemre azonnal a mélyvízbe dobtak. A devizaforgalom területén kezdtem el inkasszókkal, akkreditívekkel és átutalásokkal foglalkozni, néhány év múlva már a bank újonnan beindított értékpapír-üzletágában találtam magam, alig 23 évesen üzletágvezetőként. A munka minden pillanatát az első perctől élveztem, izgalmasnak  találtam.
- Pedig ebben az időszakában még olimpikoni ambíciói is voltak, ha igaz a hír.
- Igaz. Azt reméltem, hogy egyszer válogatott öttusázó lehetek, kijuthatok az olimpiára. Reggel hatra jártam úszóedzésre, amit naptól függően lövészet, futás vagy lovaglás követett. Onnan rohantam a bankba, hogy aztán este hétkor vívóedzéssel zárjam a napot. Késő este az albérleti szobámban még egy kis tanulás várt. A hétvégéket Tatabányán, a főiskolán töltöttem, melyet levelezőn végeztem, majd azt követte Budapesten a közgazdasági egyetem. Elég spártai életet éltem a kilencvenes években. A sporttal azóta sem hagytam fel. A mai napig versenyszerűen párbajtőrözöm a BVSC színeiben, hobbim pedig a sportfotózás, amit eddig már négy olimpián is gyakoroltam.
{p}
- Sőt, lassan fotósként is nevet szerez, hiszen nemrég egy kiállítása volt, albuma jelent meg. Muszáj mindent - legyen az a munkája vagy a hobbija - ilyen hőfokon művelnie? Nem szerénytelenség ez?
- Inkább szenvedély! A tőzsde, a bank és a velejáró stressz az életem. Még soha nem kellett az órámra néznem, vajon mikor jár le a munkaidőm. Folyamatosan az jár az eszemben, mitől lehetünk még jobbak, hatékonyabbak, még sikeresebbek? A fotózás kikapcsol, a képeimmel mégis a világot szeretném közelebb hozni környezetemhez. Nem hagy nyugodni a kérdés, hogyan tehetnék többet és jobban a mindenkori közösségemért. A bankban először egy osztályért dolgoztam, később az egész cégért. Ma az szerez örömet, hogy a nemzeti tőzsdén az országunkért tehetek minden nap valamit. Soha nem vonzott a kész, amibe csak bele kell ülni. Alkotni és alakítani szeretek, haladni, s eredményre jutni!
- Most éppen min akar alakítani?
- Azon a megtakarítási, befektetési és öngondoskodási szemléleten, amely ma nálunk sok embert akadályoz abban, hogy hosszútávon boldoguljon. Miközben az emberek döntő többsége sokkal biztosabban nézhetne a jövő elé, ha tudná, milyen lehetőségei vannak a megtakarításra, illetve, akár kis pénzt is hogyan lehet okosan fialtatni. Azt már csak halkan merem mondani, mennyire kevesen veszik komolyan azt, hogy már fiatalon készülnünk kell a nyugdíjas évekre. Mindennek egyik természetes terepe éppen a tőzsde, ami fejlettebb társadalmakban a hétköznapok része. Magyarországon ezzel szemben a tőzsde és a részvények világa sokaknak még mindig valami ismeretlen, ufószerű képződményt jelent. Ezen szeretnék változtatni, s a tőzsde világát és eszméjét közelebb vinni az emberekhez, hogy az valóban az életük része legyen.
{p}
- Tőzsdézik?
- Természetesen. Én ugyanis hiszek abban, amit mondok. Hosszú távon nincs jobb befektetés, mint egy jól teljesítő vállalat részvénye. A tőzsde elnökeként azonban rám ugyanazok a szigorú bennfentes kereskedelemre vonatkozó szabályok vonatkoznak, mint másra. Csak még szigorúbban.
- Veszített már?
- A legelején, mikor még türelmetlen és forrófejű voltam. Megijedtem az árfolyameséstől, ahelyett, hogy azt újabb vásárlási lehetőségként fogtam volna fel. A tőzsdéhez higgadt türelem kell. Előfordul, hogy valaki egy hónap alatt megduplázza a pénzét, de én mégis azt mondom, normális menetben egy-két-három év alatt tudunk igazán szép hozamot elérni, megverve az állampapírokat és a bankbetéteket. Tehát a tőzsdére a hosszútávon nélkülözető pénzünket hozzuk és ne azt, amire már tudjuk, hogy a jövő hónapban biztos szükségünk lesz.
- A családja örökségéből mit tart a legértékesebbnek?
- Ha pénzre gondol, nos azt nem örököltem. Ellenben beszélhetünk szellemi örökségről: teljesítmény, önfegyelem, mértéktartás, nyitottság, s az országunk iránti feltétlen szeretet és elkötelezettség.
- Egyetlen Szinyei kép sem lóg a falán?
- Sajnos nem. Szinte mindenünket elvette a kommunista rendszer. A családunkat is kitelepítették. Nagyszüleimnek annyi szerencséjük volt, hogy Ostffyasszonyfára költöztették őket, oda, ahol a család birtokai voltak. Apai nagyanyámékat Ostffynak hívták, és ez az ág a szent istváni időkig visszavezethető. Én vagyok a 23. generáció. Ebben a faluban az üknagyapám építette még a templomot, melyben a mai napig olvasható egy arra tévedt vándor neve: bizonyos Petőfi Sándoré, aki bevéste a nevét az imapadba.
- Ön első, sőt második pillantásra is nagyon sikeres. Érte már komolyabb kudarc az életében?
- Maximalista vagyok, bevallom. Ha valami nem egészen úgy sikerül, ahogy eltervezem, máris kudarcnak élem meg, s azon gondolkodom, hogyan javíthatok.  Ugyanakkor a legkisebb siker is felvillanyoz, s hihetetlen energiákat ad.
- Nem mondták még, hogy megszállott?
- De. És igazuk is van.