Hol tanulna tovább, miniszterelnök úr?

Miközben az egyik teremben több mint hétszázan vártak a kormányfőre, egy másikban a miskolci egyetemváros évi legnagyobb bulijára, az esti jogászbálra készültek a múlt csütörtökön. A bálterem székeit pakolászó negyedéves közgazdászhallgató "kihagyja" a miniszterelnökre szervezett hallgatói fórumot. Szerinte a politika beváltatlan ígéretek halmaza, neki történetesen az a legnagyobb gondja, hogy diplomás fiatalok most tömegesen szaladnak ki a világba pénzt keresni, mert itthon nincs állás.
{p}
- Információt, biztatást, meggyőzést remélek a miniszterelnöki előadástól - mondta Dudás Tímea első éves bölcsész lány. - Putnokon lakom, a szüleim keservesen küszködnek azért, hogy fizethessék a taníttatásomat. Én busszal járok, némelyik egyetemista társam meg olyan autóval, hogy leesik az állam. Apukám hegesztő, most éppen az ország túl felén dolgozik, óvónő anyukám eközben attól retteg, hogy bezárják az óvodát. Valami támpontra lenne szükségünk, nem a parlamenti pártok sárdobálására.
- Szerintem könnyed, fiatalos, dinamikus és főleg optimista Gyurcsány stílusa. Hogy sikerül-e a terveit a gyakorlatban érvényesítenie, majd kiderül - vette át a szót Eszlári Zsuzsa másodéves szociológushallgató. - Sajószentpéteri vagyok, fodrász anyukámmal, akiben politikusi egyéniség veszett el, sokat beszélgetünk a jövőről. Nagyon "leült" most az ország. Persze azért nem lenne szabad elsüllyedni a közönyben. Ha a mi korosztályunk nekikeseredve elmenekül innen, ki marad akkor itthon?
Leendő jogászok, kohászok, történészek, mérnöki pályára készülő egyetemisták ültek a padokban. Javarészt miskolci szülők gyerekei, akiket nem a napi politika, hanem a sorsuk érdekelt. Mert hiába szeretik a városukat, ha elhelyezkedésük régiófüggő. Az ország nyugati részén legalább megtelepednek a nagyvállalatok, Miskolc viszont hosszú idő óta nehéz helyzetben van.
Újítsuk meg együtt Magyarországot! - sommázta véleményét Gyurcsány Ferenc. - Tudom, ez nem kis kérés, de csak a versenyt vállaló ország lehet sikeres. Azt is tudom, sokan félnek a változástól. Köszönik szépen, nem kérnek belőle, erről szólt az elmúlt tizenöt évük is. De ha mégis muszáj, akkor tegye meg helyettük az állam, a kormány, a politikai elit. Csakhogy a kormány egyedül erre nem képes.
- Ez egy igazságtalan világ - folytatta a kormányfő. - Nem hiszek a piac, az állam mindenhatóságában. Abban hiszek, hogy az emberi bölcsesség képes közöttük egyensúlyt teremteni. Önökön is múlik, hogy a mai magyar társadalomban gyerekeink jövője ne csak annak függvénye legyen, ki milyen környezetbe született. És akkor még nem szóltam a nyugdíjasok, nagycsaládosok, pályakezdő fiatalok gondjairól. A magyar értelmiség ma válaszút előtt áll. Vagy passzívan kiszolgáltatja magát a múltjának, vagy hajlandó ismét részt venni a közügyekben. Mert ha ezt "kiadja albérletbe" a politikai elitnek, valamennyien rosszul járunk.
{p}
A miniszterelnöki beszéd után egy egyetemi oktató az "átgondolatlan felsőoktatási reformot" bírálta, amely hatalmas mértékű elvonásokkal, létszámleépítésekkel sújtja majd az ágazatot. A miniszterelnök ezzel nem értett egyet. Szerinte a felsőoktatás állami támogatása folyamatosan bővül, s a közelmúlt reformjai közül a legalkalmasabb arra, hogy nemzetközi szinten megállja a helyét. Akadt, aki a nyugdíjkoros docensek "elküldésének" dilemmáját, egy hölgy pedig a tanítói-tanári pálya megbecsülésének hiányát taglalta.
- Tehet-e különbséget az állampolgárok között az adótörvény? Mert januártól munkavállalók tízezrei már csak számlák ellenében kaphatnak útiköltség-térítést, ami az országgyűlési képviselőkre nem vonatkozik - vetette föl egy hallgató.
- Ez egyike azon rossz és értelmetlen idei szabályozásoknak - válaszolta Gyurcsány Ferenc -, amelyekből nemrég az adóreform kapcsán még legalább harminc-negyvenet találtunk. Jelentem, még ebben a félévben nyom nélkül eltüntetjük valamennyit.
- Számíthat-e állami támogatásra az egyre lanyhuló tömegsport? - firtatta egy fiatalember.
- Arra gondol - kérdezett vissza a miniszterelnök -, hogy kell-e nekünk az edzőcipő megvásárlását támogatni a kocogáshoz? Én nem hiszem, hogy kellene. Elsősorban a család, a szülők felelőssége, hogy a gyerekük délután tévét néz vagy edzésre jár. Nem vagyok futófenomén, de futok, pedig nem szeretek. A gyerekeimtől is azt várom, hogy sportoljanak.
- Ha ön most lenne tizennyolc éves, érettségi után hová adná be a felvételi papírját? - keltett nagy derültséget a teremben a következő kérdés. - És miben kell változnunk ahhoz, hogy versenyképesek legyünk?
- A jó ég tudja! - nevette el magát Gyurcsány Ferenc. - Jogász most biztosan nem lennék. Az íróasztalomon halomban állnak az ismerőseim diplomás, több nyelvet beszélő gyerekeinek az önéletrajzai. Könnyebb lenne felsorolnom, hova nem adnám be. Sok diplomás szakmából most túlképzés van, ezért inkább azon gondolkodnék, milyen szakmák húzzák majd a gazdaságot. Mert a modern műszaki szakmákból óriási a hiány. Hogy min múlik a versenyképességünk? Szabó István filmrendezőtől hallottam nemrég: a magyar embert genetikailag több száz éves "túlélési" átok sújtja. Hol a törököt, hol a Habsburgot, hol az oroszokat és a németeket akartuk túlélni. Aki erre játszik, nem akar befektetni, megtakarítani, pláne versenyezni. A mára, maximum a közvetlen holnapra épít. Történelmi múltunk hátrányait cipeljük. Versenyképességünk attól is függ, hogy túllépjünk ezen a szemléleten.