Tulajdonoscsere a Zalahúsnál

Találgatják Zalaegerszegen: ki vásárolta meg az ország egyik vezető élelmiszer-feldolgozó cége, a Zalahús Rt. részvényeinek többségét, 72 százalékát?

Hazai élet2005. 03. 18. péntek2005. 03. 18.
Tulajdonoscsere a Zalahúsnál

Hosszas tárgyalássorozat végeztével március elején aláírták a szerződéseket, és Farkas Imre elnök-vezérigazgató fellélegezve elmondta: a hazai húsipar problémái következtében nehéz helyzetbe került nagyüzem 55 éves tradíciója nem szakad meg. A munka folytatódik, a dolgozók megkapják elmaradt járandóságukat, de a korábban bejelentett létszámleépítést végrehajtják. Mintegy nyolcvan főtől válik meg a cég. Ötvenöt éves munkássággal a háta mögött, 71 évesen az elnök-vezérigazgató nyugdíjba vonult, s a Zalahús Rt. ügyeinek vitele a korábbi vezérigazgató-helyettesre, Doszpoth Attilára maradt.
A gyárban jelenleg bérmunkát végeznek a Zalabaromfinak. Baromfis dolgozóktól megtudtuk, hogy a töltelékáru-készítők egy részét átirányították a Zalahúshoz. A belső változtatások arra utalnak, a húsipari koncentráció egyik ismert résztvevője, a Mónos Péter vezette  Carnex Kft., a Zalabaromfi Rt. fő részvényese mentette meg a Zalahúst. Mivel semmi sem biztos, előfordulhat, hogy mégis Csányi Sándor OTP-vezérigazgató - aki mostanában a húsipari ágazatot célozta meg, és cége a Zalahúst is átvilágította - lehet a titkos befektető. Talán a március 29-i közgyűlés nyomán több is kiderül az ügyletről.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek