Csirkecsata

Egy borsodi kis falu nagy házának portáján történt az eset, valamelyik hétvégén. A szereplői szívesen beszéltek, de kérték, se nevüket, se lakhelyüket ne említsem. Mindenki tudja, miért.

Hazai életKeresztény Gabriella2005. 04. 29. péntek2005. 04. 29.
Csirkecsata

Nem egyszerű csirkevágásról volt szó, mint amikor Juli néni, kötős lába közé kapva az elnyisszantott nyakú baromfit, vérét bádoglavórba ereszti az udvaron, hanem igazi kisüzemi csirkefeldolgozásról, melynek eredményeként péntek délutántól a lámpafényes öreg estéig hűtőládába kerül több száz megpucolt csirke, belsejükben megbújó májjal, zúzával, lábakkal, nyakkal.
A történet ennél a családnál olyan menetrend szerint ismétlődik, miként az élet körforgása, mivel ahol ennyi csirke zsibong az ólakban, kitéve dögvésznek, nyaranta hőgutának, ott nincs megállás. Vágni, feldolgozni kell, ősztől tavaszig, tavasztól őszig, mert ezen a környéken számukra ez az egyetlen megélhetési lehetőség.
Még akkor is, ha lutri az eladás. A csirkesztori főszereplői abban sem különböznek az ország más csirkés történetének szereplőitől, hogy az ő lakóhelyükhöz közeli baromfi-feldolgozó is csődbe ment. Pedig ezen a környéken is dugig vannak az ólak, a családok ezrével nevelik hat-nyolc hetes korig a baromfit, holott a közelben nincs átvevő, nincs nagyváros, nagy felvevőpiac. Még jó, hogy léteznek az istenáldotta kisvárosok és kispiacok, és léteznek olyan emberek, akiknek a bolti fagyasztottra nincs gusztusuk.
- Évek óta ebből élünk - mondja a fiatalasszony, hatalmas fakanállal kavargatva az irdatlan üstben zubogó kopózóvizet, melynek hőfokát rendszeresen ellenőrzi hőmérővel. - Megvesszük a naposcsibét, hozzá a tápot, igaz, egyre drágábban és egyre gyatrább minőségűt. Akkor a legízesebb belőlük a rántott csirkecomb, amikor elérik a körülbelül másfél kilós vágósúlyt. Minden hétvégén vágunk. A férjem hajnali háromkor nekiered a hűtőládákkal, meg sem kérdem, hová, csak épségben hazaérjen. Nekünk szerencsénk van, még sosem hozott vissza egy darabot sem. A vágáshoz általában négy asszony jön át segíteni a szomszédból. Az egyikük a nyisszantószalagnál áll, én az üst és a kopasztó-, vagy más néven kopózógép mellett dolgozom, ketten meg lecsipkedik a gép által hagyott tollat, majd bontanak, pucolnak, kádba mártanak, kampókra akasztanak.
{p}
Az asszony azt mondja, eleinte, amíg meg nem vették a kopózógépet, csaknem megbolondult. Régi olvasói a lapnak - ilyen az élet -, és éppen a Szabad Földben közzétett hirdetésben leltek rá pár évvel ezelőtt. Azóta nem adná semmi pénzért, pedig megkérték az árát. Mert beledob egyszerre több leforrázott csirkét, és pár másodperc múlva csak itt-ott marad rajtuk toll, pörög a munka.
Berreg a kopózógép, a gép műanyag tüskéi fosztják a tollat, s a hosszú asztalnál, a fullasztó párában is villámgyorsan dolgoznak az asszonyok. A pucolt, mosott csirkét nagy kádba merítik, melyben sárgás-vöröses lé kavarog. Addig tartják benne, amíg megköt a csirke bőrén az élelmiszer-színezék.
- Ettől lesz olyan szép aranysárga - mutatja büszkén a fiatalasszony. - Kegyes csalás, de muszáj. Ez tápos jószág, se kukoricát, se szabad eget nem látott, fehér, mint a meszelt fal. Engedélyezett, egészségre nem káros élelmiszer-színezék, egy cukrászatból szoktuk beszerezni. Ha a süteménnyel megesszük, a csirkén miért ártana?
Kint az asszonyok kórusban köszönnek egy műanyag szatyros idős férfinek, aki, nagy ívben megkerülve a kutyát, beszól az ajtón:
- Két másfél kilósat vinnék a tanár úrnak!
- Ő az egyetlen fix vevőm helyben. Minden vágáskor két csirkét vesz - súgja oda a háziasszony. A férfi távozása után, az esti lámpafénynél hozzáfognak az asztal slagozásához, lesúrolásához. A mai vágásnak vége. A nők hazamennek, a megcsendesült udvaron csak a láncától megoldott kutya szimatolja a földet. Az állat-egészségügyi, élelmiszer-biztonsági és a tisztiorvosi szolgálat pedig törheti a fejét, mit tegyen.

Ezek is érdekelhetnek