Deszkabor a puliszkaverőbe

Amikor az ember megérkezik a gyimesi csángók völgyébe, az első, ami eszébe jut, hogy jaj, de gyönyörű! A másik pedig az, hogy jaj, de távoli!

Hazai életBalogh Géza2005. 04. 01. péntek2005. 04. 01.
Deszkabor a puliszkaverőbe



Budapesttől Nagyváradon, Kolozsváron, Segesváron, Csíkszeredán át több mint hétszáz kilométer a Szermászó-hágó vagy ismertebb nevén a Fügés-tető, ahonnan a Gyimesek földjét számítjuk.
De ne higgyük, hogy oda is csak úgy könnyen el lehet jutni! Legalábbis télen. Mert akkor méteres havak s toronyszerű fenyők torlaszolják el gyakran az utat. Mi is ezért választottuk a tavaszt, március derekát, hogy már rügyező fákat, párkereső madarakat és vidáman csilingelő patakokat lássunk.
{p}
Ehelyett ránk köszönt az utóbbi évek talán legnagyobb hóvihara. Erdélyen át végig süt a nap, és másnap is gyönyörű idő ígérkezik, de elhagyván Székelyudvarhelyt galambtojás nagyságú hópihék kezdenek hullni, s Csíkszereda felé a Tolvajos-tetőn már alig bírunk átvergődni. Hajnali egy körül pedig megtudjuk, jobb, ha a városban maradunk. Mert a Fügés-tetőt lezárták.
Másnap délelőtt aztán mégis csak leérünk nagy nehezen a völgybe. Sára Ferit keressük a magyarországi Turáról, meg Varga Zsuzsikát Nyíregyházáról. A néptáncos-koreográfus pár lassan tíz éve éli a gyimesi csángók életét. Kezdetben árendás házban laktak, de most öt éve sajátba költöztek Setétpatakában.
Nem kell meglepődni az elnevezésen, itt majdnem minden falurész valamilyen "pataka". A Gyimesek fő völgye - az országút is itt kanyarog - kis híján harminc kilométer hosszú, a Tatros-patakot követi. Ebbe pedig öt-hatszáz méterenként jobbról-balról beleágazik egy-egy újabb kisebb patak, melyek falurésze általában az ott lakó családokról kapta a nevét: Antalokpataka, Bartosokpataka, Görbékpataka, Borospataka, Petkipataka...

Konok böjtölők
A völgyekbe települt házak sokszor felkúsznak öt-tíz kilométerre is, de például Hidegségpataka, melyhez még két másik falurész, Barackospataka és Bükkhavaspataka is csatlakozik, tizenöt kilométer hosszú. Setétpataka mindössze öt kilométer, de Sára Ferencék egészen a végén laknak. A hó meg kötésig ér, kocsival csak az első házakig jutunk. Tanácstalanul ácsorgunk a szűk utcácskában, amikor, mintegy varázsütésre, tehenek és emberek lépnek ki a deszkakapuk mögül, s tartanak a pataknak. Reggeli itatás. Aztán néhányan lapátot hoznak, majd letolják a kocsit az útról, mert fentről egyre több lovas szán araszol lefelé. Sára Feri autóval próbálkozik, ám azt telefonálja, ne türelmetlenkedjünk. Mert fogalma sincs, mikor ér le. A helyiek közül többen is mondják, hogy menjünk hozzájuk melegedni, végül Molnár Gézáné mellett döntünk. A portán két rendes ház. A nagyobbikban él a fiuk a családjával, a kisebbikben pedig a két öreg.
Nyolc körül jár az idő, a hetvenéves Molnár Géza még ágyban. Betegeskedik már négy éve, s most böjtöl. Pontosabban negyvennapos tisztítókúrát tart. Minden reggel egy háromcentes petróleummal (!) kezd, aztán lassacskán megiszik két liter, céklából, murokból, almából, retekből, zellerből, krumpliból préselt levet. Még egy hét van hátra, de már nagyon unja. Hogyne unná, hiszen mellette a spór, a felesége azon főzi a különbnél különb ételeket. Az ura azonban konok: húsvétig mindenképp kitart. Egyébként egyáltalán nem néz ki betegnek, a kedélye is kiváló.
{p}
Farkas és pisztráng
- Jártunk mi Magyarországon többször is - ül fel az ágyában -, az aszszonnyal tagja voltunk a Sára Feri vezette tánccsoportnak. Majd kérdezzék csak meg őket, mennyit mulattunk együtt. De ne azt mondják majd, hogy Molnár, hanem azt, hogy Puliszka Géza. Mert így ismernek minket. Nagyapám is híres táncos volt, úgy járt a lába, mint a puliszkaverő. Innen is ragadt ránk a név. Van itt mindenkinek ragadványneve. Az asszony például, az apja után, Tankó Cifra Rozália.
Borral kínálnak bennünket, ízletes veresborral. Deszkabor, mondják, s jókat derülnek, hogy fogalmunk sincs, miről beszélnek. Pedig egyszerű. Itt fent, nyolcszáz-ezer méter magason nem terem meg a szőlő. Azt Moldvából hozzák, ahol viszont kevés a fa. Cserélnek hát, így lesz a deszkából meg a pityókából bor.
Végre befut Feri barátunk is; aztán jó másfél órai küszködés után megpillanthatjuk a gerendaházát. A patak ott megy el a ház mögött, a túloldalon meredek hegyoldal, egy futballpályányi belőle az övék. Az udvaron, mint mindenütt, magasra felhalmozott tűzifa, pulykák, tyúkok, libák s három kutya. Kettő szabadon, egy mord rotweiler kinézetű fenevad láncon, s félelmetesen morog. De csak most nagylegény. Egy hete a gazdája mentette meg az életét.
- Elkapta egy farkas. A nagy verekedésre rohantam ki... hát, már nem sok esélye volt a kutyának. A kiabálásomra aztán a farkas elszelelt, azóta se láttuk. Nem értem, mi történhetett, nem szoktak itt a portákon garázdálkodni a farkasok.
A ház belseje igazi múzeum. Mindenfelé festett bútorok, gyönyörűen szőtt, hímzett ruhák, szőnyegek. De óriási tévedés lenne azt hinni, hogy Feriék s egyáltalán a setét- vagy görbepatakiak skanzenéletet élnek. Gáztűzhely, vezetékes víz, fürdőszoba, telefon, műholdas tévé szinte minden házban. A vendéglátóink udvarán pedig egy szabályos szauna is. Estére minket is várnak egy kis gőzölésre és patakfürdőzésre, de mi helyette inkább az aszalt szilvás őzpörköltjüket választjuk, s átballagunk a szomszédba, Tanka "Muszka" Imréhez.
{p}
A negyvenéves férfi pálinkával kínál bennünket, de ő maga nem iszik. Ő is húsvét előtti nagyböjtöt tart, amihez a szesztilalom is hozzátartozik.
Nem minden gyimesi böjtöl persze. Az út menti korcsmák előtt legalább annyi a kezében sörösüveget tartó férfi, mint nálunk. Imre azonban komoly és a szülőföldjéért aggódó ember.
- Fogynak sajnos az erdők - sóhajt. - Pedig ezt a három falut azoknak meg a jószágnak kellene eltartani. Eleink sok fát kivágtak, a privatizáció óta még többet. Jöttek a városiak, az öregektől felvásárolták a négy-öt holdakat, s nyomban nekiestek az erdőknek. Van már itt annyi fűrészüzem, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük. A vizeket is tönkreteszik. Tíz-tizenöt éve még kosárszámra fogtuk a pisztrángot, ma meg alig egyet-kettőt. A patakokba öntik a fűrészport, az meg rátapad a hal kopoltyújára. Persze hogy elpusztul szegény.
A fűrészüzemeket lehet ugyan szidni, de az is az igazsághoz tartozik, hogy azok foglalkoztatják a legtöbb embert. A fiatalokat; mert az öregebbje még ma is inkább kalibázik. Fent a hegyekben majd' minden családnak van egy kis háza, istállója, májustól októberig teheneikkel, lovaikkal, juhaikkal ott tartózkodnak. Hetente egyszer lejönnek a faluba a boltba, de amúgy fent élik az életet.
Muszka Imre viszont már nem kalibázik. Egy gatteren, keretfűrészen dolgozik, de erősen gondolkodik, hogy visszamegy a csíkszeredai öntödébe. Az biztosabb pénz, s nem is hajtják úgy az embert. Csak hát itt a három tehén, a két ló... meg a szabad levegő. S attól megválni! Ám itt is panaszkodnak már a gazdák, pedig még nem is uniós tagok. Rettenetesen drága minden, a tej ára meg csak egyre csökken. Ma már öt liter tej áráért négy üveg ásványvizet sem adnak, pedig itt aztán van víz annyi, hogy a fél világnak elég lenne.
{p}
Lágy a legényes héjsza
A hegyek s az erdők mellett ez a vidék legnagyobb vonzereje. A három falu, Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk ugyan ma már egyáltalán nem az a zárt világ, mint amilyennek a magyarországi ember hinné. A Hidegségben lévő Csángó Panzió például szinte mindig telt házas, de azért még sok mindenben különbözik Erdély vagy Magyarország tájaitól. Itt például még sokkal egészségesebbek a népi kultúra gyökerei, mint nálunk. Középlokon találjuk a Tücsök zenekart, tizenkét-tizenöt éves gyerekek alkotják. Érdemes név szerint is felsorolni őket, mert amit ők tudnak, azt sok honi profi zenész megirigyelhetné. Lukács "Luki" István, Bakcsy Boglárka, Vitos Etelka, Vitos Eszter, Hajnal "Cencár" László hegedűs, Simon "Gizi" Zsolt gardonos, mindegyik gyerek igazi művésze a hangszerének. A komolyzenei alapot egy csíkszeredai tanárnőtől szerezték, a népzeneit meg maguktól és a híres gyimesi prímástól, Zerkula Jánostól.
Most épp egy kolozsvári fesztiválra készülnek. De nem nagy lelkesedéssel, mert azt hallották, csak versenyen kívül akarják szerepeltetni őket. Mert annyival jobbak a többieknél. A mi tiszteletünkre mégis megemberelik magukat, s olyan fergetes muzsikába kezdenek, hogy majd' szétvetik a ház falát. Csak a mentoruk, Sára Ferenc talál benne kivetnivalót. Azt mondja, túlságosan lágy a legényes héjsza, s egyúttal javasolja azt is, mérjék meg az időt, hány perces a produkció. Erre a gardonos gyerek a faragott lócára teszi a mobiltelefonját, s az első akkordnál elindítja rajta a másodperces órát. Aztán visszatér a több évszázados hangszeréhez.
{p}
Mint egész Erdélyből, innen is nagyon sokan járnak Magyarországra dolgozni. Az asszonyok főleg Budapest környékére, most például egy budafoki borüzem a legnagyobb sláger. A férfiak jobban szeretik a szabadabb életet, ők inkább a mezőgazdasági telepeket keresik. Pedig legtöbbjükre igen keserves sors vár.
A huszon-egynéhány éves Karácsony Levente a Dunántúlon szolgált, azt mondja, borzasztó körülmények között. Birkával jártak Tapolca környékén. Egy jéghideg bódéban vészelték át a telet, s tömérdek volt a munka. A fizetség pedig arcpirító: havonta nyolcvanezer forint, de ebből a gazda még lefogta az étel, az ital, a szállás árát. Úgyhogy Levente többet nem megy vissza szolgának. És a testvére se, akit koporsóban hoztak haza onnan az őszön. Felborult a biciklivel, s elütötte egy autó...
A Tatros völgyéből azonban nem csak mennek, sokan jönnek is. És nem csak egy-két hetes vendégségbe. Egyre több magyarországi család vesz itt földet, kalibát vagy valamelyik rejtett völgyben egy kis kaszálót. Aztán kiülnek egy nagy fenyőfa alá, és hallgatják a csendet. Azt mondják, jobb minden szanatóriumnál.

Csángók
A magyarság egyik legősibb, hagyományait ma is következetesen ápoló népcsoportja a csángó. Erdély közepén, Déván, és a déli végeken, Brassó környékén is találkozhatunk velük, a legtöbben azonban Gyimesben, illetve Moldvában vannak. A Gyimes-völgy három, hosszan elnyúló falujában, Felsőlokon, Középlokon és Gyimesbükkön mintegy tizenötezren élnek, attól száz kilométerre, Moldvában pedig kétszáz-kétszázötvenezren. A legnehezebb helyzetben is az utóbbiak vannak, hiszen ott a hatalom a magyar tannyelvű iskolákat nem - vagy csak mutatóban - engedélyezi, s a katolikus templomaikban se hallgathatnak magyar misét. Ennek ellenére a becslések szerint hatvan-hetvenezren ma is beszélik a moldvai csángók közül a magyart, méghozzá a régi, nyelvújítás előtti magyar nyelvet.

Ezek is érdekelhetnek