Felvonulók kérik

Tudjuk-e pontosan, mit is ünnepelünk május elsején? Mit is fejez ki ez a dátum? Nem igazán, mivel mifelénk a szocialista években úttörők kötelező felvonulásával, virslievéssel, sörivással és mutatványos bódékkal üresítették ki a modern társadalom egyik legnagyobb szelete, a szervezett munkásság erőfelmutató rendezvényét.

Hazai életBalázs Gusztáv2005. 04. 29. péntek2005. 04. 29.
Felvonulók kérik

Holott május elseje nem kommunista találmány. A dátumhoz köthető első komoly megmozdulás Párizsban volt 1890-ben. Szakmai szervezetek felhívására több mint tízezer, saját helyzete miatt elkeseredett munkás vonult végig a főváros utcáin, s a legenda szerint ekkor hangzott el először a nevezetes "Munkát, kenyeret!" jelszó. A tüntetés rendőri intézkedésbe torkollott, a tömeget nem engedték be Párizs előkelő negyedébe, de sérültek nem voltak. Ennél komolyabb akció zajlott le Chicagóban 1894-ben: a folyamatos elbocsátások ellen tiltakozó többezres tüntetést a rendőrök verték szét, az akció után két halott maradt az utcán, húsz-huszonöt súlyos sérültet vittek kórházba, majd nagy részüket az ápolás után a börtönbe.
A dátum tovább él, és szinte minden európai országban (a később megalakuló Szovjetunióról nem is beszélve) megünneplik magukat a munkások a tavasz legszebb hónapjának első napján. Erről kényszerűségből tudomást vesznek a kormányok is: a jeget a kapitalista Európában éppen Franciaország töri meg, ahol 1947-ben törvény születik a nevezetes dátum hivatalos ünneppé nyilvánításáról.
Ünnepelhet-e nyugodt szívvel ma a munkás, a bérből-fizetésből élő alkalmazott, a "melós"? Vagy inkább ismét tiltakozássá kellene érnie igencsak hiányos összefogásuknak?
Egy átlagos körülmények között dolgozó, hivatalosan foglalkoztatott hazai szakmunkás havonta nagyjából száz-százhúszezer forintot visz haza. Akad ugyan olyan gazdasági ágazat, amelynek saját berkein belül nagyon erős szakszervezete van (például a mozdonyvezetőké), de a többség híján van mindenféle szervezettségnek. A mai magyar munkásság kiszolgáltatott, és bármelyik pillanatban utcára tehető. Jellemzően nem egyenként. Teljes gyárakat tolnak át keletebbre a határokon a kisebb munkaerőköltség okán. Napjainkra ugyanis a munka világa is globalizálódott, a tőke ott dolgoztat, ahol olcsóbb az alkalmazott. Oda viszi a gyárát, ahol jobban lehet működtetni. Tessék megfigyelni: üzem ma Magyarországon téglából nem épül, az új beruházások során többségében könnyűszerkezetes, pillanatok alatt arrébb telepíthető csarnokok épülnek.
A munkafegyelem is célozza a világátlagot. Vagyis az ázsiait. A melós kettőt sem hibázhat, mert az első komolyabb tévesztés után ott az útilapu a talpa alatt. Megmondják neki, mikor mehet vécére, hányszor gyújthat rá, milyen időpontban ehet. Szerződése gyakran csak egy hónapra szól, azt újítgatják, messzebbre nem láthat.
Ebben a helyzetben akár kitüntetett szerepe is lehetne május elsejének. A munkásszolidaritás jeles napjának aligha volt nagyobb aktualitása, mint manapság. De az is téved, aki azt hiszi, hogy a melós eleve a munkáltatóját utálja, amikor saját körülményeit mérlegre teszi. A többség elfogadja, hogy a tőkés az tőkés, a munkahelyteremtés, a foglalkoztatás viszont nagy kincs. Amit a dolgozó szeretne, az egy humánusabb munkavégzési rend, s egy legalább középtávú biztonságot nyújtó szerződéses alkalmazás. Ami ezt megteremtheti, az bizony a komoly összefogás - keretét nevezhetjük akár szakszervezetnek is.
Amely egyébként a május elsejei ünnepség hivatalos gazdája is. De ki, hova vonul manapság?

Ezek is érdekelhetnek