Belfalu

Nem így van azonban, mert falvaink másféle funkció betöltésére épültek, mint a városok. Itt a parókia melletti módos házban röfögtek a disznók, tágas hely szükségeltetett a szénahordó szekérnek, széles utca a legelőre ballagó tehéncsordának.
Jártában-keltében elcsodálkozik az ember kis falvaink furcsa színeváltozásán. Miközben a település szélén kétszintes villák épülnek dupla garázzsal, tetszetős kerítéssel, bent, a falu közepén itt is, ott is megmaradt egy-egy földbe süppedt házikó, némelyiknek már ablakát is bedeszkázták. Nemrég szülőfalum főutcáján kellett a fékre lépnem, hogy alaposabban megnézhessem annak az egykor csinos "fordított" háznak a haláltusáját, amelyben valamikor az utcai fronton Dégi borbély műhelye üzemelt. Amikor a dupla levélajtó fölött a réz borbélytányér kint hintázott, s az ajtóra szögezett Lysoform-reklám az utcára röhögött, az ember biztonsággal léphetett be a mesterhez. Pitralon-illat és tisztaság fogadta. A falon kicsi tartály, abból engedett langyos vizet a borotva művésze a habveréshez, az ablakban "világvevő" rádió trónolt, a sarokban fölfelé görbülő szarvával bámulatra méltó, mívesen formált fogas várta a nagykabátokat. Gyermekkoromban évente kétszer-háromszor fordultam meg itt, mindig, amikor szigorú atyám rám parancsolt. A rendelést is ő adta meg előző szombaton, így aztán Dégi mester az én kívánságaim felől már nem érdeklődött, magabiztosan eresztette üstökömnek a nullás gépet, legfeljebb tréfából kérdezte meg olykor: "A bajusz marad, fiatalúr?"
S íme a ház: gerince beroppant, fél teteje az udvarra csúszott. Az utcai fal is omlásnak indult, a bejárati ajtó fölött már nem férne el a cégtábla meg a réztányér, mérgesen összehúzta szemöldökét az eszterhéj.  Fancsali képet vág az ikerablak, amelynek üvegszemei már régen kihunytak, fekete üreg bámul csak a világba.
Kifelé haladva, a falu másik végén, már-már a juhszélen újabb épülő házat látok. Kétszintes lesz ez is, három kicsi toronnyal, az egyiken már ott fényeskedik a parabolaantenna. A kerítés pillérei is állnak. Az utcafront felől még meztelen téglák mutatják magukat, a széles tornác boltívei között is szabadon fütyül a szél. Látszik azonban, hogy egy-két év múltán szomszéddal versengő palota lesz ebből is.
Elgondolkodom: vajon miért nem Dégi borbély letisztítandó portájára építenek ezek a módos fiatalok? Ők is jobban járnának: bolt, iskola, községháza, templom a szomszédságukban, lakhatnának tehát a "belfaluban". Jól járna a község is: ótvaros viskók, szívfájdító romos mementók helyett szép házak díszíthetnék a főutcát. S mégsem ez történik. Sokféle oka lehet bizonyosan. Hallottam például, hogy az egyik jó helyen fekvő falusi portán ötvennyolc örökösnek kellene osztozkodnia, akik között van kanadai meg ausztrál állampolgár is. No, mire ezt kibogozza valaki! Sok egyéb magyarázat is lehet még, föltárásuk alighanem tudós szociológusnak is fejfájást okozna.
Talán az önkormányzatok próbálkozhatnának finom eszközökkel, hogy törekvő fiatalok ne szoruljanak ki a falu szélére, rakhassanak kényelmes fészket a főutcán a maguk hasznára és a közösség örömére, megújítva így falvaink megvénült belső tereit.