Családi dupla

Pedig az. Nem egy kissrác bizony azért várja a hétfőt, mert az oviban mindig van reggeli, meleg ebéd és délutáni uzsonna, otthon pedig nincs. Sokan el sem tudjuk képzelni, milyen is lehet ez az élet.
Nemrégiben döbbenetes tanulmányt adott közre az egyik napilap. A híres szociológus, Ferge Zsuzsa összegzése szerint a háromgyermekes családok harmadának rendszeres jövedelme még a családi pótlékot is beszámítva sem éri el a létminimumot. Ahol a családfő ráadásul esetleg még munkanélküli is, ott kétharmados a leszakadók aránya. Roma honfitársaink esetében minden tíz családból hetet közvetlenül fenyeget a szegénység, kettőt-hármat pedig a mindennapos, s időnként - bizony - éhezéssel is együtt járó nyomor.
Aligha véletlen, hogy épp ebből a tanulmányból idézett hosszan Gyurcsány Ferenc kormányfő a parlament hétfői ülésén, hogy aztán bejelentse: egyéb családpolitikai intézkedések mellett jövőre lényegében duplájára nő a családi pótlék. Három gyermek esetében például negyvenkétezer forint lesz a havi járandóság. Ebből persze továbbra sem lehet Pesten sarokházat venni, de sok ezer család számára mégiscsak érdemi segítség lesz. Azt már csak csendben jegyzem meg, hogy a bejelentett terveknek van némi "választásszaga" is, de ez alighanem a legrászorultabbakat érdekli a legkevésbé.
A jelenlegi támogatási rendszert igazságtalannak nevezte a kormányfő. Egyetértek. Egyebek mellett például azért, mert adókedvezmény formájában tavaly elvileg összesen 71 milliárd forintot kaphattak volna vissza adókedvezményként a három- vagy többgyerekes családok, ám ebből csak 15 milliárdot tudtak "leírni" az adóbevallásban. Az ok egyszerű: nem kerestek, tehát nem is adózhattak annyit a szülők, hogy ezt a lehetőséget érvényesíthessék. Így járt az érintett családok háromnegyede. Feje tetején a világ: aki a leginkább rászorulna a segítségre, az nem juthat hozzá. E számok mögött pedig csaknem hatszázezer magyar gyereket kell látnunk, akik nem tehetnek róla, hogy nehezebb körülmények közé születtek. Egy civilizált országban az államnak kutya kötelessége, hogy segítsen nekik. Ha kell, közvetlenül pénzzel is.
Ezek után nem véletlen, a kormány jövőre tervezett intézkedései között leglátványosabb a családi pótlék jelentős emelése. Van is mit pótolni. Ha ugyanis számolni kezdünk, gyorsan rájöhetünk, a még megduplázott pótlék valós értéke - "vásárlóereje" - sem éri el a tíz évvel ezelőtti szintet. Az árváltozások és a juttatások képzeletbeli versenyében egyelőre bizony az elmúlt évek inflációja áll nyerésre.
A szegénységet persze néhány kormányintézkedéssel megszüntetni nem lehet. A számunkra már-már felfoghatatlanul sűrű szociális hálóval rendelkező skandináv országokban is létezik. (Igaz, kissé másképp - ők például el nem tudják képzelni, hogy egy gyerek éhezzen.) A mindenkori kormányok legfeljebb enyhíthetnek a gondokon, hogy az említett tanulmány szegénységet jelző sávjai szűküljenek. És ebben a bonyolult "játékban" csak egy - bár fontos - tényező a közvetlen családi támogatás, a pótlék.
De ez már hosszú történet, a neve: gazdaságpolitika. Néha az is lehetne családbarát.