Tekenyőben is prédikált

Szabadkozik ugyan Anton Cosa - de nevezhetjük Kósa Antalnak is - egyfolytában, "Olyan szegény az én magyar szavam, mint egy öregasszony", én meg csak biztatom sűrűn, dehogy, értem, amit mond, különben is szeretem hallgatni az ízes csángó beszédet. A püspök gyanakodva néz rám, komolyan gondolom-e.
- Akkor jó, bár mi nem szívesen nevezzük magunkat csángónak.
De erről később. Mielőtt túlbonyolítanám a történetet, előbb lássuk a lettországi papot, akinek Kósa Antal legszívesebben a nevét is elfelejtené.
- Egyik reggel kopogok be hozzá, semmi válasz. Nyitom az ajtót, látom, a lakás kipakolva. Otthagyott búcsú nélkül idegenben, ahol még a nyelvet is alig ismertem.
De hogyan került egy lett pap ide, délre, Moldovába? S hogyan került Kósa Antal ugyanide Romániából?
A püspök tisztítja a képet, a lett pap rejtélyét:
- A Szovjetunióban két római katolikus egyházmegyét engedélyeztek összesen. Egyet a litvánoknak.
- A másikat meg a letteknek?
- A másikat? A másikat az összes többi katolikusnak.
Nehéz elképzelni a kontinensnyi országot egyetlen egyházmegye alatt, pedig így volt. Püspöki székhelynek Lettország fővárosát, Rigát tették meg, innen irányították a katolikusok életét. Már amennyiben irányításnak lehetett nevezni, hogy némelyik köztársaságba küldtek egy-egy papot, hogy cselekedjen a legjobb belátása szerint. A moldovai katolikusokat például ötven év alatt nem látogatta meg püspök.
Nem is vert gyökeret több mint ezer kilométerre a szülőföldjétől a lett pap, s amint érezte a politikai szelek változását, szervezni kezdte a hazatérét. Kérte Petru Gergelt, a későbbi püspököt, küldjön papot mellé. Segítségül. A választás Kósa Antalra esett.
{p}
- Felhívott, vállalnám-e. Ha ő úgy látja jónak, vállalom. Szépen elkísért, bemutatott a lettnek, s itt hagyott. Pedig sem oroszul nem tudtam, sem lengyelül.
- Az oroszt értem, de a lengyelre miért volt szükség?
- A húszezer moldovai katolikus háromnegyede lengyel.
Újabb rejtély. Miként kerültek ide a lengyelek?
A megoldásért több mint kétszáz évet kell visszalépnünk, egészen Nagy Katalin cárnőig, ő telepített a mai Moldova területére 15-20 ezer lengyelt - a 70-80 ezer némettel együtt. A németek döntő része 1940-ben, a Molotov-Ribbentrop egyezmény megkötését követően visszaköltözött ősei hazájába - a lengyelek maradtak.
- Egy héttel az érkezésem után már lengyelül kellett miséznem.
Néhány hónapra rá pedig magára maradt, mint egyetlen katolikus pap az országban.
- Kétségbeesésemben felhívtam Petru Gergelt, most mit tegyek. Ő meg úgy bíztatott, mintha apám volna. Maradjak, ha már eddig kitartottam.
Később bevallotta, azt hitte, hogy Kósa Antal már néhány nappal az érkezése után visszaszökik.
- Felhívtam a nunciust is Moszkvában. Megszökött a lett? Akkor mától kezdve én vagyok a plébános. Így mentek a dolgok a Szovjetunióban.
De már nem sokáig, Moldova önálló állammá vált. Kósa Antal elkezdte szervezni az egyházat. Kereste a kapcsolatot a katolikusokkal, misézett, keresztelt, gyóntatott. A hívek - lengyelek, németek, oroszok, románok - egymásnak adták a hírt: van itt egy Romániából érkezett pap, törődik velünk.
Néhány év alatt újjászületett a római katolikus egyház Moldovában. Leírni könnyű, de végigcsinálni...
- Amikor már kinőttük a temetői kápolnát, visszaszereztem a templomunkat is, amelyet még 1960-ban színházzá alakított a hatalom. Kérte vissza az iskolát is. Ez már nem sikerült, épített hát újat a templom mellett.
{p}
Mindezt persze már nem egyedül. Néhány hónappal a plébánosi kinevezése után segítséget kért, ami meg is érkezett. Romániából is, Lengyelországból is. Plébánosok, később szerzetesek, apácák. Ma már huszonöt pap szolgál a tizenegy plébánián és a nyolc filiában, s több szerzetesrend is gyökeret vert az országban.
Kósa Antalt pedig 2000 vízkeresztjén, harminckilenc évesen püspökké szentelte II. János Pál pápa, s kinevezte az ország hamarosan megalakuló egyházmegyéjének főpásztorává.
- Azóta már én is szenteltem papot, négyet is. Szükség volna többre is, de az "elhívás" keveseké. Nem könnyű hivatás a mienk. Nekem sem volt az, pedig már a tekenyőben is az akartam lenni, mesélte mámikám, mint prédikáltam a templomból hazajövet.
Órák óta beszélgetünk már, most terelődik csak személyesebbre a szó.
- Igen, ott kaptam én is az elhívást, a szülőfalumban, Nagypatakon.
- Ahol, ugyebár, nem csángók élnek, hanem magyarok...
A püspök elérti a szavamat.
- Tudja, a csángók egy része már nem beszél magyarul, s szeretné is elfelejteni származását. A többiek viszont egyre jobban ragaszkodnak hozzá. Persze hogy a két csoport egymásnak feszül, s én ettől szenvedek.
Hirtelen angolra vált, talán, mert pontosan akarja magát kifejezni.
- Nem is szeretem, ha kizárólagosan kell felelnem, magyar vagyok-e vagy román. A kizárólagosság elválaszt bennünket. Az ilyesmi nem tőle való - mutat a nyakából lógó feszületre. - Ismeri ugye a pünkösdi történetet? A Szentlélek kitöltetésekor Péter apostol szavát a Jeruzsálemben összegyűlt valamennyi nép a maga nyelvén értette.