Előbb az istálló, aztán a ház

Ezt a delfines nadrágot egy lovas lánytól kaptam. És mindjárt indulok sportgimnasztika órára. Megmutassam Hamletet, a saját lovamat? Emília pónija még pónioviba is járt. Tudod, ott... - amikor édesapja letelepszik hozzánk a teraszra, a hétéves Léna illedelmesen (bár enyhe sértődöttséggel az arcán) átadja neki a terepet. Persze rafináltan úgy játszanak körülöttünk hároméves húgával, hogy egy percre se kerüljenek ki a reflektorfényből.
{p}
- Délelőtt függönyt vásároltunk, és Emília szinte szétszedte az áruházat - mosolyog Sasvári Sándor. - A lányok egyelőre a dackorszak kellős közepén vannak, amióta csak megszülettek. Az Oroszlán jegy minden tipikus tulajdonságával rendelkeznek: akaratosak, kitartóak, ha valamit a fejükbe vesznek, attól eltántoríthatatlanok. Ezek a tulajdonságok később az előnyükre válhatnak a mai világban, de alapvetően a mi felelősségünk, hogy milyen emberekké formáljuk őket.
- Mennyire részes a gyermeknevelésben?
- Ott voltam a születésüknél, és magától jött a vágy, hogy fürdessem, etessem őket, meséljek nekik. Ahogy a szerepeim is jó időben találtak meg, a házasság is jókor jött. Próbáltam túlszárnyalni az édesapámat, aki negyvenkét éves korában adta be a derekát, nem sikerült, negyvenévesen vettem feleségül Kidit. Új értelmet kapott az életem a családommal, végre továbbadhatom mindazt, amit én kaptam. (Megcsörren a mobil. Léna pattan. "Nem tudom adni papát, mert most fotós van nálunk" - csicsergi, mellesleg rólam említést sem téve a fontossági sorrendben.)
- Milyen értékekre gondol?
- Kétezer évvel ezelőtt megfogalmazták helyettem: hit, remény, szeretet. A keresztény elvek máig az emberiség alappillérei, ennek megfelelően éltünk. Jártunk iskolába és templomba, otthon pedig kiegyensúlyozták, melyiknek hol a helye.
- Bátor emberek lehettek a szülei!
- Az édesapám egészen különleges ember volt. Hét nyelven beszélt, és mint egy élő lexikon, mindenre tudta a választ az antik mitológiától a világpolitikáig. Filmrendezőnek készült, és rendezőasszisztensként együtt dolgozott többek között Csortos Gyulával és Jávor Pállal. Aztán negyvenötben inkább befejezte a pályáját, de nem állt be a sorba. A hetvenes években a csokoládégyárból "udvarsöprögetőként" ment nyugdíjba, három diplomával és alig négyezer forinttal.
- Nem törte meg mindez?
- Soha. Ezért lehetett imádni az óriási energiával és életvidámsággal megáldott, fantasztikus humorú Sasi bácsit. Látta bennem továbbélni a művészi adottságát, elégtétel voltam számára az élettől. Még hallhatott a Jézus Krisztus szupersztár címszerepében énekelni. Nagyon büszke volt rám, s én is Jézus megformálását tartom életem legnagyobb lehetőségének. Misztikus feladat volt, amelyhez fel kellett nőnöm lélekben. (A gurulós pingpongasztal kétszer még ellenállt Emília futkosásának - ahogy a kislány is apja intelmeinek -, de a harmadik próbálkozásra leszaladt a teraszról. Ügyes, mosolygok, megint mindannyian rá figyelünk...)
{p}
- És az édesanyja?
- Ő is dédelgetett művészi álmokat, de a színitanoda után, három gyermek mellett, a családot választotta. Olyan természetesen repked a világban, ahogyan más villamosra száll. Fél évet Kanadában él, a nővéreméknél, olyankor az ottani magyar színházban játszik, turnézik. Az esztendő másik felét nálunk és a másik lánytestvéremnél tölti, és itthon is járja a nyugdíjasklubokat.
- Teljes a vérvonal, egyenes út vezetett a színházig!
- Szeretek visszaemlékezni a gyermekkoromra. A IX. kerületben nőttem fel. Ugye nem kell magyaráznom, milyen kemény környék hírében állt a Ferencváros?! Nem voltam verekedős, mégis sokszor tört az orrom, olykor nem lehetett kitérni az összecsapások elől. Másrészt már négyévesen tehetségesnek talált egy zenetanár ismerősünk, attól kezdve a zenélés az életem részévé vált. A szüleim zenei általános iskolába írattak, és klasszikus gitárral leptek meg, de amikor kamaszodva műfajt váltottam, ugyanúgy részletre megvették az erősítőt és a basszusgitárt is. A közönség főként a színházból, énekesként ismer, miközben több zenekarban is játszom. (Újabb figyelemfelkeltő akciók, az egyiknél Emília leveri az asztalról a telefont. Tudja, hogy messzire ment. Mégis csönd. Csak amikor újra beszélgetünk, akkor szól közbe: "Bocsánat". És nincs több zavarás.)
- Miért hagyta el a fővárost?
- A lovak miatt. Életem nagy álma valósult meg, hogy a természet közelében élhetek. Tíz éve a nővéremékkel két szomszédos telket vásároltunk, és először az istállót építettük fel. A feleségemmel két évig ott laktunk a kis lovászlakásban. Azóta felépült a házunk, az istálló pedig benépesült. Nyolc-tíz ló, két macska, négy kutya, plusz nyolc tacskókölyök most a mérlegünk, de befogadó család vagyunk.