Élt, él, élni fog

Azok is nagy reményeket fűztek a csatlakozáshoz, akiknek fontos a határon túli magyarok ügye. Hogyne, hiszen a nemzeti kisebbségek kérdését szabályozó koppenhágai egyezmény semmiféle hátrányos megkülönböztetést nem engedélyez a tagállamok számára. Az egyezményt Szlovákia és Csehország is aláírta - majd semmibe vette.
Elismerem, az állítás súlyos, ám a tények, sajnos, igazolják. Legfőképpen az, hogy az egykori csehszlovákiai elnök, Eduard Benes által hozott határozatokat mindmáig nem semmisítették meg. Azokban a magyarokat együttesen háborús bűnösnek nyilvánították, az állampolgárságuktól is megfosztották őket. Elkobozták a vagyonukat, megfosztották őket a nyugdíjjogosultságuktól is.
Gondolhatnánk, hogy csúnya ügyek ezek, de hát mégiscsak eltelt azóta hatvan év, ideje volna fátylat borítani rájuk. Lehetne is, ha a rendelkezések nem hatnának máig. De hatnak! Miként? A magyar nemzetiséghez tartozók ma is nehezen vagy egyáltalán nem kaphatják vissza a földjeiket. Erről tanúskodik a lapunkban az elmúlt évben megjelent több riport is meg az a több ezer panaszlevél, amely a Közép-európai Emberi Jogi Bizottsághoz érkezett Brüsszelbe.
De a benesi rendeletek szelleméről tanúskodik Szlovákia új közigazgatási és területi felosztása is - amelynek következtében, hogy, hogy nem, a magyarok majdnem mindenütt kisebbségbe kerültek -, a magyar nyelvhasználat megszigorítása, a magyar iskolák egyre lehetetlenebb anyagi helyzete s a református egyházak javainak visszatartása.
Ne gondoljuk, hogy mindez csupán a mi kis ügyünk. A rendelkezések nemcsak a mi szlovák és cseh kapcsolatainkat mérgezik, nem nézik jó szemmel a németek sem, elvégre több millió honfitársukat telepítették ki Csehszlovákiából. Benes kultuszának töretlenségére bizonyítékkal szolgált Csehország is: Prága szobrot állított a közelmúltban Eduard Benes emlékének.