Kaszálsz vagy fizetsz!

A napokban ugyanis életbe lépett az a törvénymódosítás, amely a korábbinál lényegesen szigorúbb szabályokat tartalmaz a veszélyesnek minősített gyomok, különösen az allergiás megbetegedésekben főszerepet játszó parlagfű terjedésének megfékezésére. Irtását a virágzás küszöbén végre kell hajtani, a törvény betűje június 30-i dátumban rögzíti a végső határidőt. Akinek ezután lábon álló parlagfű találtatik a birtokán, számolhat a büntetéssel.
Hogy mi is valójában az a virágpor-allergia, azt csak az tudja, akinek egy fertőzött terület mellé érve egyik pillanatról a másikra könnybe lábad a szeme, nem kap levegőt, s csak hosszú, keserves félórák után tér magához. Az allergia mára népbetegséggé vált (a magyar lakosságnak óvatos becslések szerint is negyede érintett e kór által), s a fő bűnös egyértelműen a parlagfű. A törvényhozás tehát összekapta magát: alaposan megszigorította a rovásra tett növény (és a hasonló hatású, úgynevezett allergén fajták) irtására vonatkozó előírásokat.
Az eljárás végső soron egyszerű. Ha a növényvédelmi szolgálat vagy az önkormányzat, akár saját ellenőrzés, akár bejelentés alapján, a fent említett dátum után parlagfüvet talál valakinek a területén, akkor - figyelem: a tulajdonos előzetes értesítése nélkül! - a helyszíni ellenőrzést követően elrendelheti a közérdekű védekezést, és ennek nyomán egy közbeszerzéssel kiválasztott céget megbíz a munka elvégzésével. Az pedig nem lesz olcsó mulatság. Értesüléseink szerint területi elrendezéstől, táblamérettől függően négyzetméterenként négy-nyolc forint között számláz az erre szakosodott vállalkozás, s ezt (számoljunk: hektáronként áfával együtt akár százezer forintos tétel is lehet a munkadíj), no meg a területre átvezetendő földhivatali bejegyzés illetékét, sőt a helyszíni ellenőrzés költségeit is az adóhatóság hajtja be a tulajdonoson vagy a földhasználón.
{p}
Ráadásul, ha a területen a termesztett növény-állományban az "agronómiailag indokolt tőszám nem éri el 50 százalékot és a parlagfűvel való borítottság a 30 százalékot meghaladja", az egész tábla lezúzására adhat ki utasítást a hatóság, s a tulajdonosnak ahhoz sincs joga, hogy a haszonnövényben esett károkért ellentételezést kérjen.
És a hivatali eljárásnak még ezzel sincs vége, ha a területre földalapú támogatást kért a tulajdonos vagy a használó. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a fertőzési szintnek megfelelő szubvenció-visszatartásról intézkedhet, magyarán: a gyomos terület gazdája nemcsak hogy büntetést fizet, de még a támogatási rendszernek is búcsút mondhat. A jogszabály szerint a kényszerintézkedésről az MVH és a Földmérési és Távérzékelési Intézet külön értesítést kap, s ezután a birtok "veszélyeztetett területnek" minősül, ezért a hatóságok automatikusan szigorúbban figyelik ezeket a táblákat. Érdemes tehát kaszát ragadni a következő három hétben, mert óvatos számításaink szerint is - közepes fertőzöttséggel és a mentesítés átlagárával számolva - legalább százezer forintjába kerülhet a gazdálkodónak a gyommentesítés elmulasztása.
Az uniós földalapú támogatási rendszer működése ebből a szempontból egyébként is külön történet. A jogszabály betűje szerint az a tulajdonos jogosult a használt hektárjai után automatikusan járó és pillanatnyilag nagyjából harmincöt-harminchatezer forintos szubvencióra, aki a területét "jó mezőgazdasági állapotban" tartja. Hogy ez mi is pontosan, arról még ma is vitatkoznak. Egyes uniós országokban csaknem húsz kritériumnak kell megfelelnie minden mezőgazdasági területnek. A magyar ellenőrző hivatal jelenleg négy-öt alapvető feltételt vizsgál (ezek egyik legfontosabbika a parlagfűmentesség).  Az ország földterületeinek nagyjából nyolcvan százaléka bizonyosan megfelel az unió legszigorúbb előírásainak is. A többi földterület azért elhanyagolt, mert a tulajdonos gyakran "felkutathatatlan", illetve a terület gyenge termőképességű. Ez azonban a földhasználót nem mentesíti a gyomtalanítási kötelezettség alól. Az állam szigorú fellépését egyetlen tényező gyengíti: tavalyi kimutatás szerint a parlagfűvel szennyezett másfél millió hektár 20 százaléka állami, önkormányzati terület: útszélek és vasúti töltések, árokpartok.
{p}
 "Ugye érted?..."
- Ten per cent, vagyis tíz százalék - mondja négyzetméteres mérőkeretét összehajtva Jean Audren, a brüsszeli székhelyű Agri-Aid, tanácsadásra és "szakmai lobbizásra" szakosodott szervezet munkatársa Budapest határában a földet használó és most kínosan toporgó vendéglátójának, a helyi agrár-kft. ügyvezetőjének. Audren a gyomosságot méri éppen fel, s már mutat is a közeli műút árkára: onnan jön a gaz, s karjával széles kört írva le mutatja, miként terül el majd jövőre legyezőszerűen a táblán a parlagfű. Azt javasolja, hogy a cég most azonnal jelentse a helyzetet a közútkezelőnek és az önkormányzatnak, különben a gazdálkodón csattan az ostor, a gyomfertőzés miatt milliós támogatástól eshet el a vállalkozás. Az ügyvezető igazgató - korábban téeszelnök - megint csak zavarba jön: éppen a múlt héten egyezett meg a bekötőút felújításáról a közútkezelő vezetőjével, ráadásul önkormányzati képviselő is, helyzete nem könnyű.
"Akkor egyezzenek meg" - mondja Jean. Az igazgató leveszi céges jelzésű simléderes sapkáját, belenéz, s szinte csak magának mormogja, "ilyen tanácsot én is bármikor adhatok". A tolmács persze most nem fordít. A vezér aztán az újságíróhoz fordul: erről nem nagyon kéne írni! Ugye érted?