Mindennapi éhhalál

Ám e szóhoz a világ különböző részein egészen más képzetek tapadnak. Van olyan szerencsés népesség, ahol a szegény az, akinek nem jut saját teniszedzőre. Másutt az jelenti a boldogságot, ha aznap volt mit enni. Mifelénk minden tél úgy kezdődik, hogy megindul a hajléktalanok elhelyezéséről szóló vita - lesz-e elég szálláshely, meleg konyha, egészségügyi ellátás stb. Ez is szegénység. Ám, ha a világ más részeihez viszonyítjuk... Hiszen a Földön több millió ember él, akinek semmije, sőt holnapja sincs.
Az ENSZ élelmezési világszervezete, a FAO közreadott egy jelentést, amely szerint bolygónk hat és fél milliárd lakosa közül ötszázmilliót közvetlenül nem is a "szegénység", hanem az éhenhalás maga veszélyeztet. Ebből százmillió sorsa a végletekig bizonytalan, ötvenmillióé - milyen nehéz ezt leírni - reménytelen. Az, mert megsegítésükhöz, sőt pusztán fizikai megközelítésükhöz nincsenek meg az úgynevezett logisztikai feltételek sem. Nagy befogadóképességű repülő a szerencsétlenek közelében leszállni nem tud, járható út sem vezet hozzájuk. Közép-Afrikában nemrég ejtőernyős segélyakcióval próbálkoztak; a szállítmányt a helyi maffia úgy, ahogy volt, rövid fegyveres tűzharc után megszerezte, aztán kemény pénzért eladta.
Nagy baj van tehát.
Az igazságtalan helyzetre nemrégiben világméretű koncertsorozattal igyekezett felhívni a figyelmet egy húsz évvel ezelőtt lordi címet szerzett rockzenész, bizonyos Bob Geldof, aki az akkori Live Aid megszervezésével néhány térségben valóban milliók életét mentette meg a közvetlen haláltól. Az elmúlt hetekben valami hasonlóra került sor, hiszen ugyanez az úr - pontosan időzítve a világ legfejlettebb országainak észak-skóciai tanácskozásához - hasonló programot hozott össze, igaz, ezúttal nem egy, hanem nyolc helyszínre telepítve a produkciót. Az akciónak volt némi foganatja, mert a fejlett világ államai milliárd dolláros nagyságrendben engedték el később a leszakadt országok adósságait, ám ez a helybeli gondokból vajmi keveset old meg.
A zenészek ugyanis a koncertek után hazamennek sokmilliós villájukba, a pénzvilág képviselői pedig leírják az amúgy is nehezen behajtható veszteségeket.
Ma a világ gazdasági, pénzügyi és anyagi erőforrásait bolygónk lakóinak öt százaléka uralja, negyven százalékra tehető azok aránya, akik, bár nem irányítják a fő folyamatokat, de előnyöket szereznek azokból. Az emberiség fele tehát csak sodródik mindazzal, amit a civilizáció körülöttük megteremt, jó esetben talán élni is tud a nagyok asztaláról leeső lehetőségekkel. Míg a világ saját növekedési pályájának adatait számolgatja, nagyra törő űrkutatási, csillagászati tervezetekben gondolkodik, addig itt, a Földön csak a következő egy hónapban legalább egymillió ember hal majd biztosan éhen, vagy az ahhoz kapcsolódó mindennapos nélkülözésben. Ezt az ellentmondást egyetlen koncert sem tudja feloldani, miként az is legalábbis ironikus szituáció, hogy az éhezési akciókra szakosodott "éhségpápák" némelyike többszörös dollármilliomos. Miközben az emberiség a világűrbe tör, s kisebbik részét a műszaki haladás ezer luxusterméke kényezteti, aközben másutt a falatnyi napi betevő gondot okoz.
Ezt a problémát egy hitelelengedés, néhány segélyszállítmány nem oldja meg. Mi még csak azt sem érezzük, hogy milyen nagy a baj. Mi most éppen aratunk, s az okoz gondot, mi legyen több millió tonna felesleges gabonával.