Pálháza az ország legkisebb városa

Ez az egykori falu mindig többnek látszott, mint amilyen a valóságban volt. Az ötvenes években teherautó érkezett a MEDOSZ központból a Traktor SC ellátmányával. A rakodók erőlködve pakolták le a birkózószőnyegeket, bokszkesztyűket, síléceket, sínadrágokat, még egy keskenyfilmes felvevőgép is volt a szállítmányban. A falunak akkor járási bajnokságban szereplő focicsapata volt, amelyik jobb esetben heti egyszeri edzéssel rótta le ilyenszerű dolgát. Onnan "föntről" egy erdészeti központ viszont legalább ilyen támogatást érdemelt. A "Hegyköz fővárosa" címet Pálháza mindenekelőtt a szerencsés adottságainak köszönheti. A környékbeli falvak majd' valamennyien zsákutcákban érnek véget. Nincs tovább Füzérradványból, Pusztafaluból, Fűzérről, Fűzérkajatáról, de Kovácsvágásról is csak Vágáshutáig visz az út. Pálházáról viszont többfelé is el lehet kanyarodni, mint ahogy Kőkapu felé is, amely igazán felkapott kirándulóhellyé vált.
Az igazi szerencséje azonban az iparteleppel van. Gróf Károlyi László az uradalmi erdeinek fáit vasúton utaztatta a telepre, ahol egy részét feldolgozták, a többit pedig az Alföldre szállították. Ehhez persze vasút kellett. Meg is épült Kőkapuig 1888-ban a 700 milliméteres nyomtávú "Bimbó vasút", mely máig szállítja a kirándulókat. Ehhez csatlakozott egy 760 milliméteres nyomtávú kisvasút, amely Fűzérkomlóstól Zemplénagárdig "hordott". S amely mind a mai napig szívfájdalma a környékbelieknek: ezt a szárnyat ugyanis 1980. november 29-én Pullai elvtársék megszüntették. A felszedett sínek helye be nem gyógyuló sebként éktelenkedik Sátoraljaújhelyen, Sárospatakon és a Hegyközön, Bodrogközön végig...
De vissza Pálházára. Jó kétszáz évvel ezelőtt felfedezték, hogy az ipartelephez közel perlitet rejt a föld mélye. Kibányászásának 1958-ban láttak neki, s bár egy hegyet mára elhordtak, a kitermelési tevékenység is Pálházát gyarapította. Munkalehetőséget adott, ráadásul olyan értelmiségiek érkeztek a faluba, akik megpezsdítették a helyi lankadó közéletet. Mi ez, ha nem korszakos szerencséje egy településnek? Arról már nem is szólva, hogy eredetileg a "radványi gróf" a kisvasutat Sárospatakról Kovácsvágáson át akarta vezetni, mely így elkerülte volna Pálházát és Sátoraljaújhelyt. Nem sokon múlt, hogy elképzelése meg is valósuljon. Kíváncsi lennék, hogy nézne ki most a Hegyköz, ha Károlyi László terve szerint ott pöfög fél évszázadon át a kisvonat.
Segítette Pálházát a fene nagy világpolitika is. A Felvidék elcsatolása után az északi határ térségében megállt az élet. A központi fejlesztések megtorpantak, a szlovák határhoz tapadt településeket egyszerűen "elfelejtette" az ország. Most azonban, hogy az országhatár szinte virtuálissá vált, újraélednek a Szlovákiához közeli térségek. Bizonyára ennek a jó szélnek is köszönheti városi rangját Pálháza.
{p}
Hogy milyen volt a fél évszázaddal ezelőtti, lassú elhalásra ítélt falu? Csendes, poros, unalmas. A kultúrházban nyikorgó faszékeken hetente egyszer mozit nézhetett a közönség, az őrs udvarán dübörgő csizmában két-három rendőr röplabdázott szilajul naphosszat, Petercsák Albert bácsi kocsmájában az elzsírosodott posztójú rexasztalon nyitástól zárásig kopogtak a golyók. Az aratási pálinka literét tíz forintért adta Albert bá', ez központi utasítás volt, azt mondták, "Rákosi apánk így csinál kedvet a beadáshoz". A kopasz diktátor egyébként a községen gyakran átvonuló vendég volt. Lászlótanya volt a kedvenc üdülőhelye, arrafelé dübörgött át a konvoja gyakorta. Azt mondták, a pártvezér egy kék Moszkvicsban utazott a lefüggönyözött, fekete Csajkák között, hogy ezzel megtévessze azokat, akik az életére törnének. Volt itt is diktatúra, persze, kis faluban kis diktatúra. Tornainét becsukták, mert boltból vásárolt kenyeret etetett a disznajával. Az erdészet homlokzatán ez a felirat állt: "A sírásban sok a rejtett tartalék!" Ennek a jelmondatnak a brutalitását csak jóval később értettem meg. Aztán jött a körzetesítés. Nyolc községet vontak össze, ezeket a pálházai tanácsházáról "közigazgatta" Palágyi Ernő tanácselnök, később polgármester, aki egy időben arról volt nevezetes, hogy ő töltötte a legtöbb időt közigazgatási pozícióban az országban.
Körzetesítették az iskolákat is. Alighanem ekkor kezdődött számos környező település lassú elhalása, ugyanis a Pálházán "okosodó" tanulók ott is építkeztek a falu szélén. Ráadásul azokat szippantotta el a mai város, akik szakmával és vállalkozói bátorsággal rendelkeztek. Hogy hiányoznak most ezek az erejük teljében lévő férfiak a hutákban, Kovácsvágáson, Pusztafaluban...
Hogy örül-e minden egyes pálházai a városi rangnak? Nem igazán. Volt, aki azt mondta: "Visszacsinálják majd ezt úgyis, mert ez egy marhaság..." Olyan helybeli lakossal is beszéltem, aki az elköltözést fontolgatja egy csendesebb, nyugodtabb községbe. Egy azonban biztos: a helyi közvéleményt alaposan felkavarta a város kulcsának ünnepélyes átadása, melyet Moravszki Zsolt polgármester kapott kézbe. No és jelképesen kézbe kapott egy nagy felelősséget, mely az igazi várossá válással jár. Az írás során az ország egyik legtapasztaltabb városvezetőjével beszéltem, aki elsorolta, melyek az előnyei és melyek a hátrányai a városi rangnak. A közigazgatásban némileg nagyobb jogkört kapnak a városok, ismertségük is nő, ami vonzhatja a befektetőket. A kvótákat illetően a pénz jön is, megy is e téren, tehát nem nagy üzlet a városi cím. Miután az emberünk nemcsak tapasztalt, hanem cinikus is, hozzáfűzte:
- Az ország közel háromezer településének nagyjából tíz százaléka város. Ott él viszont a lakosság 67 százaléka. Ha valaki a városoknak kedvez, megnyerheti vele a választást. Városok lettünk, hátha így leszünk kedvezményezettek...
No lám, ez is egy szempont. Hát akkor sok szerencsét, Pálháza!