Biciklisember

A biciklisembernek nincs családja. Nem kell neki bölcsődébe, óvodába, iskolába vinni gyereket, munkahelyre siető feleséget, orvoshoz nehezen mozduló szülőket. Hacsak: (A eset) az egész család nem rendelkezik kerékpárral, (B eset) mindannyian elférnek a bicikli vázán. (A női kerékpáros, váz nélkül - no, belőle lett a szingli...)
A biciklisember ura a természetnek. Nem ázik, nem fázik, őt nem éri fröccs az úttesten lévő tócsákból, és legfőként nem izzad. Míg ugyanis a normál halandó, mire beérne munkahelyére, csatakosra verejtékezné magát és viselhetetlenné koszolná ruházatát, a valódi biciklissel ilyesmi nem történik. Mint angolna a bőrét, úgy dobja le szerelését, hogy alóla frissen vasalt ing, öltöny, nyakkendő bukkanjon elő.
A biciklisembernek jól felszerelt garázsa van. Ahol szép sorban állnak egymás mellett a naponta változó helyzetnek és időjárásnak megfelelő közlekedési eszközei. Úgymint: bicikli (természetesen), aztán robogó, motor, autó - ha lehet, abból is kétféle, egy nyitott, nyári, meg egy csukott, télire. És ezen felül a háza előtt van valamelyik tömegközlekedési jármű megállója is, mert ha a biciklis ember nem akar terhére lenni a városi forgalomnak, akkor tömegközlekedésre pattan. Merthogy a biciklisember nemcsak a járművei után fizet adót és biztosítást, hanem érvényes közlekedési bérlettel is rendelkezik, minden eshetőségre készen.
A biciklisember hisz a teremtett környezet és a természet egységében. Ezért úgy véli, hogy a város is csupán csak egy nagyra nőtt falu, ahol végül is a biciklisemberek mozgása a legfőbb szempont. Saját úthálózatot kíván, de addig is, amíg ez megvalósul, igyekszik a forgalmi rendet és a közlekedés szabályait saját mozgásához igazítani. Annyiban mindenképpen, hogy a másokra vonatkozó közlekedési szabályokat alig veszi figyelembe.
Nagyjából ennyi volt megtudható a biciklisemberről a "Pesti Dugó Napján".
Nem biztos, hogy szeretni való ez a biciklisember. Az agressziója semmilyen formában nem az. Itt ugyanis súlyos jogsértés történt: emberek tízezrei voltak kénytelenek asszisztálni biciklisember produkciójához. És nem kevésbé súlyos tévedés is történt: még azok is dühösen nézték a produkciót, akik egyébként - akárcsak e sorok írója is - biciklin nőttek fel, sőt, ma is néha-néha nyeregbe pattannak...
Amúgy miért gondolja biciklisember, hogy pont az ő követelése itt a legfontosabb? Ha igaz, Magyarországon, tizenöt év alatt 140 kilométer kerékpárút épült. Ez, meglehet, szégyenletesen kevés. Biztosan az. De azt hiszem, 15 év alatt összesen nem épült 140 kilométernyi autópálya. Az rendjén van? Példáját követve holnap zárják le a várost az autósok, akik lassan - és ráadásul joggal - úgy érzik, hogy miközben nincs sem úthálózat, sem parkolóhely, mégis a város minden költségét ők fizetik...
És a kerekes székesek? Akiknek érzelmeim szerint is, de a törvény szerint is sokkal inkább igazuk lenne, ugyanis az ő akadálymentes közlekedésükről már jogszabály is született, amit éppen az állam nem tart be... És miért ne fordíthatnák keresztbe a buszokat és a villamosokat a tömegközlekedéssel elégedetlenkedők? Tán nem volna igazuk? És a vonattal, a helyi buszjáratokkal ingázó vidéken élőknek nem volna követelni valójuk? És a babakocsijukkal a járdán elakadó kismamák miért maradnának otthon? És a motorosok? És a gyalogosok?
A város nem játszótér, nem szórakozhatnak vele még megválasztott vezetői sem. A város - világváros - más típusú élettér, mint a falu vagy a park. Aki jó dolgában vagy balszerencséjére itt lakik, ehhez kell alkalmazkodnia. Panaszkodni lehet, tiltakozni is, akár felvonulni is, sőt jobbítani is. Akkor, úgy és ott, amikor, ahogy és ahol másnak nem okozunk bosszúságot. Mert mindenkinek a joga pontosan csak addig terjed, amíg mások jogait nem sérti.
A biciklisemberé is.