Mona néni mosolya

- Régen megérdemelte a kitüntetést. Nem gondolja?
- Én nem az elismerések miatt választottam ezt a hivatást. Persze ilyenkor végiggondolja az ember az egész pályáját, és örül a megbecsülésnek, de akkor sem tehet semmit, ha nem neki adják a kitüntetést. Nekem mindig a tanítványaim voltak a legfontosabbak. Ragaszkodásukat mindmáig tapasztalom.
- Hol kezdte a pályát?
- Huszonnégy évesen kerültem a zuglói Hunyadi János Ének-Zenei Általános Iskolába, ahol az akkor felfutóban lévő Kodály-módszer alapján tanítottam. Kodály Zoltán sokszor hozott vagy küldött oda vendégeket. A növendékek azon túl, hogy magas szintű ének-zenei tudáshoz juthattak, máig ható közösségi élményeket is gyűjtöttek. Erről épp a napokban beszéltek nekem, amikor majd' negyven év után meglátogattak.
- Miket meséltek?
- Például azt, hogy mennyire izgultak egymásért. Azon voltak, hogy ami egyiküknek sikerül, az sikerüljön a másiknak is. Milyen kár, hogy manapság ilyesmiről egyre kevesebbet hallani, mindenhol felülkerekedtek az ellendrukkerek. Állítom, hogy az éneklésnek igen eredményes közösségteremtő ereje van, ha adnak rá lehetőséget az iskolában, és a pedagógus értő módon foglalkozik a gyerekekkel.
{p}
- Önnek ebben volt része az ének-zene híres békés-tarhosi fellegvárában...
- Az iskola megalapítója, Gyulyás György végigjárta a megyét, s a falusi kántortanítók ajánlása alapján meghallgatta és kiválogatta a növendékeket. Engem például Köröstarcsán talált meg. Valamennyien szegény gyerekek voltunk, de jó képességűek. Szalmazsákon aludtunk, petróleummal világítottunk. Mégis boldogan éltünk. Azok voltak az aranyidők. És tudja, miért? A jó közösség miatt.
- Én úgy tudom, Kodálynak nem nagyon tetszett az önök édenkertje. Talán még ellenezte is az ottani módszereket.
- Ez igaz. Kodálynak meggyőződése volt, hogy hangszeres művész, egyáltalán zenész, nem lehet egy generáció alatt valakiből. És miután mi valamennyien családból hozott zenei háttér és mindenféle előképzettség nélkül kerültünk oda, nem bízott abban, hogy Gulyás György fanatikus hite és módszere sikerre vezethet, úgyhogy nem is adta a nevét hozzá.
- Aztán a politika szólt közbe...
- Én még érettségizhettem, 1953-ban. Azonban egy évvel később az anyagiakra hivatkozva megszüntették az iskolát. De nem ez volt az igazi oka. Mondták azt is, hogy messze van a várostól. Én viszont úgy gondolom, az illetékesek szemében nagyobb szálka volt az, hogy becsületes magyar szellem uralkodott az iskolában, túlságosan jó ideológiai nevelést kaptunk, és példás közösséget teremtettünk. Akik itt tanultak, azoknak egész életére kihatott a zene. S azok számára is fontos maradt, akik más pályára kerültek. Egyébként Kodály egy idő után, amikor egymás után értesült a sikereinkről és személyes benyomásokat is szerzett, kénytelen volt megváltoztatni a véleményét a békés-tarhosi intézményről. Többször felkeresett bennünket, 1953. május elsején ő avatta a zenepavilont.
- Gulyás György önéletrajzi könyvében olvastam, hogy a kecskemétiek is tőle vették át az énekes iskola ötletét. Valóban?
- Nemesszeghy Márta - aki a zenei általános iskolák egyik zászlóvivője - személyesen Gulyás Györgytől kért tanácsokat és tanmeneteket, melyek alapján létrehozta a kecskeméti intézményt, amiről azt terjesztették, hogy az országban elsőként alakult meg. Gulyás Györgynek ez a híresztelés kicsit fájt is, de haláláig bízott benne, hogy egyszer széles körben ismertek lesznek a valódi tények.
{p}
- Mi maradt mára a békés-tarhosi szellemből?
- Amikor 1976-ban volt egy nagy találkozónk, elhatároztuk, hogy valamilyen formában folytatni fogjuk a hagyományokat. Azt ugyan nem sikerült elérnünk, hogy ismét intézmény működjön ott, viszont minden nyáron vannak különféle táborok, kurzusok, akkreditált tanfolyamok, zenei programok, koncertek, és immár tíz éve rendszeres a határon túli tanítók és óvónők továbbképzése is. Ezeken túl nyaranta a kórustalálkozók szervezése és vezetése ad nekem örömteli fáradságos munkát.
- Ahogy hallgatom, nem nehéz rájönnöm, hogy az ének-zene a mindene.
- Azt hiszem, én erre születtem. És a tanításra. A Zeneakadémia zenetudomány-népzene szakán akartam diplomázni, amíg Kodály be nem jelentette, hogy nyugdíjba megy. Elkeseredettségemet látva megengedte, hogy elkísérjem hazáig, és amíg a Köröndre értünk, meggyőzött arról, hogy ennek az országnak sokkal nagyobb szüksége van tanárokra, mint múzeumban üldögélő zenei adminisztrátorokra. Megígértem neki - és nem bántam meg.
- Az sem volt tehát véletlen, hogy lányát, Sebestyén Mártát elbűvölték a népdalok!?
- Márti hamarabb énekelt, mint beszélt. Nálunk mindig énekszótól volt hangos a ház. Két lányom és a fiam teljesen más légkörben nőtt fel, beleértve a társadalmi viszonyokat is.
- Jó érzés, hogy világhírű lánya van?
- Természetesen. Boldoggá tesz, hogy én a tanítással, ő pedig az énekléssel teljesíthet missziót. Mert mindkét dolgot annak tartom. Amikor láttam, hogy Mártira egyre több teher rakódik, és a családra fordítottam energiáim nagyobb részét, amikor 1991-ben nyugdíjba mentem, de azóta is mindig megtalálom a módját, hogy taníthassak, főleg a békés-tarhosi nyári akadémián.
- És gondolom, nyolc fiú unokája is leköti!
- Hát igen, boldogan vigyázok rájuk. Márti fiai kisebb korukban nem lelkesedtek a népzenei ügyekért, mert mindig csak azt látták, hogy az anyjuk csomagol és fellépésekre utazik. De mára megbékéltek, olyannyira, hogy már hangszereken is tanulnak. Egyébként mindegyik unokám szeret énekelni, és ha szülinapot köszöntünk, a mi családunkban nem a Happy Birthday szól, hanem a Serkenj fel, kegyes nép...
Hát ő Mona néni. Becenevét keresztneve kalligrafikus kézírása után kapta, egybeolvadva az Ilona első két betűje M-et formáz. Ha szép emlékekről, zenével kapcsolatos témákról, vagy híres lányáról beszélgetünk, mindig mosolyog. Ez Mona néni mosolya.