Hegycsúcsról látni az életet

Nem feltétlenül kell szomorkodni halottak napján, a halálban humor is van - ezt állítja Polcz Alaine pszichológus, író, aki olyan természetes közvetlenséggel, kedves emberséggel, fiatalos érdeklődéssel fogadta munkatársunkat budai lakásában, hogy pillanatok alatt leomlott a köztük tátongó néhány évtizednyi távolság, ez a mentség a tegeződésre.

Hazai életKemény Krisztina2005. 10. 28. péntek2005. 10. 28.
Hegycsúcsról látni az életet

Körülnézek. Az utolsó percek tanújának is nevezett Polcz Alaine megmutatja konyháját (az asztalon lévő írások bizonyítják, hogy általában itt dolgozik), bekukkantunk öt éve eltávozott férje, Mészöly Miklós író befelé forduló, elegáns dolgozószobájába, megcsodálom saját szobáját is, melynek virágos teraszra nyíló, nagy üvegajtaja mögül békebeli belső udvar és évszázados fák hívogatnak. Végül a nappaliban, kendervászon szőttessel borított ülőgarnitúrán telepszünk le.
- Mi van ebben a dobozkában, amit ide készítettél?
- A hófehéren vakító halotti ruhám. Azt kívánom, hogy ebbe öltöztessenek, ha meghalok. Látod, földig ér! És itt van az ingecske is. Persze akkor majd ki kell vasalni. Az alsóneműt is beletettem, és egy térdharisnyát a fehér nejlonharisnya mellé, mert előfordulhat, hogy nehéz lesz felhúzni. Férjem díszpolgár volt, hamvai a Farkasréti temetőbe kerültek, de nekem, mivel ő megkülönböztetett helyet kapott, nincs jogom mellé temetkezni. Ezért elkövettem egy "törvénytelenséget": sírkövének az oldalára készíttettem egy madáritatót, kicsi betűkkel belevésve, hogy Alaine. A hamvaim egy részét, kérésemre, csöndben ide fogják szórni.
- Hogy tudsz így beszélni a saját halálodról?
- Ha a halállal megbarátkozol, azt ismerve és hittel élsz, jobban élvezed az élet örömeit, könnyebben veszed a fájdalmat, a bánatot, a gyászt, és sokkal szabadabb lesz az életed. A több száz haldokló mellett, akiket végigkísértem, megtanultam, hogy a halál szép és jó is lehet.
- Hogyan?!
- Fel kell készülni rá: el kell rendezni a dolgainkat, át kell tekinteni és meg kell érteni az életünket. Ezt az igényt kortól és vallástól függetlenül minden haldoklónál tapasztaltam. Így rövidebb lesz az agónia, a végső harc, könnyebben engedjük el a testünket és szakadunk ki a földi világból. Én örömmel és kíváncsian készülök rá. Aki azonban a saját halálát nem fogadja el, az másét sem tudja. Lázadni fog, és nagyon sokat küszködik, ha valakit elveszít. Én már gyerekkoromban, Erdélyben szocializálódtam a halálra. Akkoriban otthon szültek és haltak meg az emberek. Haláltudattal éltünk. Hittük, hogy amilyen az életünk, olyan lesz a halálunk is. Ma a legtöbb ember él bele a nagyvilágba. A szülők igyekeznek "mindent megadni" a gyereknek, biztatják, hogy tanuljon, különben nem lesz csaj és Merci. De hogy mi az élet célja, mit jelent a becsület, a szeretet, a gyermek, a házasság, a szerelem, arra senki nem neveli őket.
- Azt akarod mondani, hogy ezek az értékek csak akkor kapnak igazi tartalmat, ha földi életünk végességének tudatával élünk? A halál adja meg az élet értelmét?
- Pontosan. Ha haláltudattal élsz, egész másképp viszonyulsz a munkához, a családhoz, a testedhez, a szerelemhez. Más értékrendszerben, más módon élsz, érzel, cselekszel.
- Ez a tudat azonban eléggé elviselhetetlen hit nélkül. Akár a vallási, akár azon kívüli formáját nézzük, a hit szerepe jelentősen visszaszorult.
- Ezért próbálnak az emberek nem beszélni róla és úgy tenni, mintha örökké élnének. Írtam a gyerekeknek egy meséskönyvet a békés halálról, mert láttam, mennyire kellene. A szülők nem merték megvenni, miközben özönvízként árasztja el gyermekeiket a médián keresztül az erőszakos halál. A haldoklókat is elrejtik, kórházba viszik őket, ahol sok esetben öntudatlanul szédülnek át a határvonalon.
{p}
- Ezen sokat változtatott az általad indított hospice mozgalom.
- Tizennégy évvel ezelőtt, hetvenévesen kezdtem bele, harmadmagammal. Ma már folyóiratunk van, könyveink jelentek meg, és igyekszünk formálni a társadalmi tudatot. Hogy most itt ülsz és a halálról beszélgetünk, az ennek is köszönhető. Mára országos hálózat lett a hospice, több ezer embert képeztünk ki a haldoklók ellátására.
- Hogyan lehet segíteni egy ilyen, mindenki számára erőt próbáló helyzetben?
- Ahány ember, annyi halál, és a hozzátartozók is másképp és másképp reagálnak. A munkánk inkább tapasztalat, mint tudomány. Egy egész éjszaka a gyermeke halálos ágyánál virrasztó anyát reggel nem kezdesz vigasztalni, egyszerűen átnyújtasz neki egy csésze forró kávét, és megmasszírozod a nyakát. Gondoskodást, szeretetet adsz, amihez olyan apró dolgokat kell ismerni, hogy a hozzátartozó például rendszerint nem tud szilárd ételt enni. A rítusok is sokat segítenek: gyertyát gyújtasz, énekelsz nekik, segítesz rendbe tenni, felöltöztetni a halottat, magad is búcsúzol tőle.
- Nehéz elképzelni, hogy itt ülsz velem szemben derűsen és kiegyensúlyozottan, miközben életed nagy részét haldoklók mellett töltötted.
- Nekem ettől gazdagabb és szebb lett az életem. Különös kegyelem, hogy anyám a karjaimban, ölelve, szemembe nézve halt meg, apámnak a pulzusán volt az ujjam, mikor az megállt, és Miklós halálának órájában is mellette ülhettem. A harminc-negyven év haldoklókkal dolgozás engem nem pusztított, inkább épített. Most, nyolcvannégy évesen, elég sok fizikai fájdalommal és nyűggel is, nagyon nehéz ezt kimondani, de örömmel élek, és ezt a munkának köszönhetem. A haldokló mellett olyan, mintha az ember hegycsúcsra érne, és onnan látná az életet. A halál órája az igazság órája, szoktuk mondani. Ott leválik a sok réteg mocsok, laposság, és egy tisztább, világosabb légkörbe kerülünk.
- Úgy beszélsz a halálról, hogy az embernek szinte kedve támad...
- Egyszer egy író-olvasó találkozón is azt mondták: "Köszönjük, hogy kedvet csináltál!" Kacagtunk, mint a múltkor Erdélyben Bíró Berta barátnőmmel. Őt koporsója a padláson várja, ott ez a szokás az öregeknél. Mivel nekem nem tetszett a szemfedője, vittem neki egyet ajándékba. Elfelejtettem, hogy már tavaly is azt kapott. "Nem baj, egyik lesz az ünneplő, másik a viselő", mondta. Nem tudtuk abbahagyni a nevetést. Látod, a halálban azért humor is van, hidd el!

Polcz Alaine
1922-ben született Kolozsváron. Pszichológus, a halál kutatásával foglalkozó thanatológus és író. Nevéhez fűződik az utolsó stádiumban lévő halálos betegek és családjaik segítésére, valamint a halállal kapcsolatos társadalmi tudat formálására alakult Magyar Hospice Alapítvány létrehozása. Több évtizede foglalkozik haldokló gyermekekkel és felnőttekkel, tapasztalatai alapján azt állítja, hogy az élet nem a halállal végződik. Művei között esszéket, kisregényeket, vallomásokat, pszichológiai és thanatológiai szakkönyveket egyaránt találunk. Az Asszony a fronton című könyvéért Déry-jutalmat és az Az Év Könyve címet kapta meg, 2001-ben pedig az író a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét vehette át. Polcz Alaine a karácsonyra készülve egy különleges műfajban is kipróbálta magát. Ideje az öregségnek című írását hangoskönyvként készítette el. A 74 perces, CD-n hallható mű különlegessége, hogy a szerző maga adja elő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!