Síron túli birtokvita

Történetünk eleve tragikusan kezdődik: egy negyven év körüli asszony halálával. Fia és férje, ahogy ilyenkor szokás, megváltották a sírhelyet, kifizették a temetést. Szorgalmasan látogatták a sírt. Tíz év telt el, időközben az elhunyt családjával - az anyóssal, az apóssal és a sógorral - megromlott a viszonyuk. Amikor az elhunyt édesanyja meghalt, férje és fia úgy döntöttek, hogy lánya mellé, illetve az ő sírjába temettetik - ám erről a lányuk volt férjét, illetve fiát nem értesítették, sőt a temetésre sem hívták meg. Elképzelhető hát kettejük meglepetése, amikor kimentek a temetőbe, és a sírt felásva találták, benne most már az anyóssal is.
A felperesek onnan közelítették meg a kérdést, hogy a temető fenntartója a hunyó. Nem akarták ugyanis a családon belüli ellentéteket tovább szítani, ám szerették volna az anyóst kitenni a sírból, erre pedig az látszott a legjobb megoldásnak, ha az eredeti állapot helyreállítását nem a rokonoktól, hanem a temetőtől kérik. Egy füst alatt kártérítést is követeltek azért a fájdalomért, amit szerettük sírjának az engedélyük nélkül való megbolygatása okozott. Követelésüket egy, a temetőkre vonatkozó rendeletre alapozták: ez kimondja, hogy a temető fenntartójának megfelelő gondossággal és körültekintéssel kell eljárnia. Adott esetben biztosan vétett ellene, hiszen a sírhelyet megváltóktól nem kérdezték meg, adnak-e engedélyt másnak az odatemetkezésre.
A probléma ott kezdődik, hogy a sírhelyekre nem olyan szabályok vonatkoznak, mint bármely másik földdarabra. A sírhely megsértése nem tulajdoni vagy birtokjogokat sért, hanem kegyeleti jogot. A kegyeleti jog - többek között - azt is jelenti, hogy van egy hely, ahol a szeretteim földi maradványai vannak, őrizhetem az emléküket nyugodtan, fájdalmamban senki mástól nem zavartatva. Ha ezt az emlékhelyet valaki feltúrja, a maradványokat bolygatja, ráadásul egy idegen testet a szeretteim mellé elás, azzal a kegyeleti jogaimat sérti meg. A bíróság ez alapján nem túl nagy összegű kártérítést ítélt meg a felpereseknek, amelyet a temető fenntartójának ki kellett fizetnie. Ugyanakkor következetesen elutasította azt a követelést, hogy az anyóst a temető fenntartója ássa ki, és vigye el máshová. Ugyanis a bíróság úgy vélte, ezt nem a temető fenntartójától, hanem az oda temetkezőktől kell kérni.
A felperesek úgy érveltek, hogy ők semmiféle szerződéses viszonyban nem állnak az anyós családtagjaival, a temetőnek ellenben fizettek azért, hogy elhunyt szerettük békében nyugodhasson. Ennek a szerződésnek a temető nem tett eleget, most tehát végezzék el ők azt a kínos feladatot, hogy a szintén megtévesztett rokonsággal közöljék: a mamának ebben a sírban nem lesz nyugovása.
A bíróság ítéletében következetes maradt. Bár a temető hibát követett el, amiért kártérítést kell fizetnie, az eredeti állapot helyreállítását nem kizárólag a temetőtől kell kérni. Ugyanis a mérleg egyik serpenyőjében a felperesek kegyeleti joga van, a másikban pedig az alperes temetkező jogsértése, de mellette ott lapul az após és a sógor kegyeleti joga is. A sír most már az anyós emlékhelye is - a változtatáshoz az ő eltemettetőinek az engedélyét is ki kell kérni. Vagyis amíg a rokonok meg nem egyeznek vagy egymás ellen perre nem mennek, anya és lánya a kegyeleti jog védelmében nyugszik egymás mellett, míg világ a világ.