Emberek és hivatalok

Egyszerűsödnek az eljárások. Házépítéshez vagy igazolványcseréhez elvileg nem nekünk kell majd különféle igazolások meg engedélyek után szaladgálnunk, azt beadványunk nyomán elintézik a hivatalos szervek - az új passzusokba foglalt rend szerint nem az ügyfelet kell majd ide-oda küldözgetni, hanem az aktákat, mégpedig szoros határidőkkel. És ha nem így történik, még kártérítést is követelhetünk.
Ez a jó hír. A rossz viszont az, hogy törvényt minderre lehet ugyan hozni, de az egész tényleg csak annyit ér, amennyit adott helyen, adott időben megvalósítanak belőle.
Dolgoztam közigazgatásban. Pecsétes vizsgaoklevelem van arról, hogy megtanultam, mit hogyan kell és lehet elintézni, a "főszabályok" mellett hol nyílhatnak esetleg kiskapuk, s azt is, miként lehet azokat bezárni, ha valaki valamiért nagyon úgy akarja. Pontosan tudom, hogy van ilyen ügyintéző is, meg olyan is, a "hülyeségig tisztességes"-től egészen a velejéig korrupt gazemberig. A hivatali íróasztal túloldalán is mi vagyunk: ilyenek meg olyanok.
Ezért hát az irodában minden a legfőbb tényezőn, az emberen áll vagy bukik el. Láttam olyan, okmányirodában dolgozó ügyintézőt, akit az egyébként nélkülözhetetlen informatikai rendszer teljes összeomlása sem állított meg. Fogadta a bejelentkezőket, adataikat kézzel feljegyezte, előkészítette a szükséges dokumentumokat, mondván: ha majd újra magához tér a számítógép, utólag elvégzi a szükséges formaságokat, kinyomtatja, amit ki kell nyomtatni. A kedves ügyfélnek később már csak az aláírások miatt kell visszajönnie. Kollégájának ablakában viszont két és fél órán "technikai szünet" tábla díszelgett - ezt kerülgette, egyre borúsabb tekintettel, tizenöt-húsz dolgavégezetlen polgár.
Egy volt hivatali kollégám szomorúan beszélt arról is, hogy az ő korosztálya, az ötven-ötvenöt éves "tintakulik" többsége menthetetlenül lemaradt a világtól úgy hét-nyolc éve, amikor a hagyományos, papírban és aktában gondolkodó ügyvitelt rohamléptekkel váltották fel a digitális rendszerek. "Használjuk ugyan a gépeket, az alapszabályokat megismertük, de tőlünk ez valójában idegen világ, nem ebben nőttünk fel" - mondta. Mostanában sűrű szavú polémia folyik arról, jelenlegi méretű közigazgatásunkra vajon ekkora méretben, ilyen szervezeti rendben van-e szükség. Vajon a kormányfőnek van-e igaza, amikor - az adófizetők jogos követeléseként - olcsóbb, kisebb állam szükségességéről beszél, vagy a "közszolgák" szakszervezetisének, aki az ügyintézők túlterheltségét emlegeti? Lehet, hogy ez fontos dilemma, de bennünket, akiknek a röpködő milliárdokról meg a sokmilliós "adatforgalmi adatok"-ról igazából képzetünk sincs, egy érdekel: könnyebben intézhetjük-e majd dolgunkat ezentúl a hivatalban, vagy sem. Ha igen, megérte három évet bíbelődni a törvénnyel. Ha nem, akkor meg mindegy, pontosan hogyan is szól a jogszabály.