Földtörténet

Érdekes telünk-tavaszunk lesz. Jön a választás, s megint a föld körül mozdul meg valami. A miniszterelnök parlamenti bejelentése szerint például "a legfontosabbat, a földet először is odaadjuk a gazdálkodók kezébe", hogy "?elsősorban azoké a magyar gazdáké legyen a föld, akik megművelik. Hogy a föld kerüljön vissza a gazdálkodókhoz."

Hazai életBalázs Gusztáv2005. 11. 25. péntek2005. 11. 25.
Földtörténet

Megtudhattuk azt is, hogy e mondatok mögött új földtörvénytervezet áll, amelynek legfontosabb céljai szerint ingyenes vagyonkezelési jogot kapnak azok az önkormányzatok, amelyek köz- vagy szociális feladatokat kívánnak ellátni általa, s nem utolsósorban a termőföld árverés útján is gazdát cserélhet, így a gazdálkodók elérhetik a versenyképes birtokméretet.
Ezek a mondatok a magyar történelem elmúlt százötven évében bármikor elhangozhattak volna, annyi különbséggel, hogy korábban önkormányzatok helyett talán közbirtokosság, a rászorultak helyett pedig zsellérség lett volna a helyes alanyi kifejezés. A mi termőföldünk különösen értékes. Nemcsak azért, mert magyar: jó éghajlat alatt, megbízható hozamokkal terem rajta növény. Nem véletlen, hogy évszázadokon át szinte a hazaárulással ért fel, ha valaki afféle üzleti tényezőként, vehető, adható, bérelhető áruként beszélt róla. Pedig az. Amikor Magyarország a nyitott piacgazdaságot választotta tizenöt éve, akkor erre is szavazott.
A mezőgazdaságnak a már emlegetett időszakban két nagyon erőteljes felívelő szakasza volt. Az egyik a Kádár-rendszer második részére esett, míg a másik a múlt század elején fogant különleges befektetési folyamatok eredménye volt. Mi mostanában nem szeretünk erről tudni, az első világháború előtti "polgári kivirágzásban" a magyar termőföld fele banki és egyéb befektetési ügyletek folytán külföldi tulajdonban volt. De a tőke termelt: létrejöttek az első igazi, modern nagygazdaságok, a ma is nagy kedvvel emlegetett "agrárcentrumok".
Mi a közös a két korszakban? Egyrészt az, hogy egy gazdasági szempontból fenntarthatatlan, s emiatt kiszolgáltatott birtokrendszert alakított át (az időben első pénzzel, a második hatalmi szóval), másrészt mindkettő a korszerűsítés irányába kormányozta a magyar vidéket. Az egyikben a városi piacból élő, "árendás földön" termelő kertész-állattenyésztő (később "kulák") járt jól, a másikban a háztájizó téesztag.
A mostani kárpótlás és a vagyonnevesítés a hazai földügyekben semmit nem oldott meg. Föld nélkül - legyen az világos, kiszámítható szabályozás melletti bérlemény vagy tulajdon - az agrárvállalkozó meghal. A most tervezett lépések - igazán éles ellenzéki kritika nélkül - talán ezt is szolgálják. Mintha valami értelmes dolog kezdene alakulni. Végre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek