Koporsógyár helyett hegyi levegő

A média által agyonmuzsikált eseményre (mint tudjuk) Anettka helikopteren érkezett, ám az 1802-ben épült gyönyörű, erdélyi fakazettás, műemlék református templomba be sem tette a lábát. Nem volt egyházi ceremónia, cifra torta, még pezsgő sem. Volt ellenben egy rövid anyakönyv-vezetői beszéd, még rövidebb papi áldás, majd a kisszámú, ám világnézetileg roppant vegyes összetételű egybegyűltek degeszre ették-itták magukat házi kajával, falusi aprósüteménnyel, kiváló borokkal és méregerős pálinkával a polgármester udvarán felállított sátorban. Szőgyényi József sztárügyvéd a fáma szerint csirkelábra és -fejre áhítozott, Anettka násznagya, Terry Black egész nap józanul sürgölődött, a médiaguruk pedig elképedtek a mintegy húsz pohár kóser szilvóriumot legurító zsidó rabbi láttán, akinek ettől a szeme sem rebbent. A másnap szétszéledő násznép után aztán ismét a megszokott szélsusogós, cinkefüttyös csend telepedett a tengerszint felett ötszáz méter magasan, a Galyaság szívében lévő, az aggteleki hegyek karéjától övezett Tornakápolnára.
A hegyi falu, ahol most harapni lehet a friss levegőt, s ahol még kutya is ritkán vakkant, nemcsak az ország egyik legkisebb, de legszebb települése is, higgyék el nekem!
- Miért éppen Tornakápolna? - kérdem a polgármestertől mézes somszörpöt kortyolgatva udvari faasztala mellett, ahonnan a csodaszép környezetben rálátni a falu legtöbb régi parasztházára. (A fiatal, családos falugondnokéra szerencsére nem, merthogy ő egy kirívóan amerikai stílusú faházat épített a falu szélén.)
- Fogalmam sincs - vonja meg a vállát Varga Miklós. - Anettka állítólag arra hivatkozott, hogy közigazgatásilag mi az ország legkisebb önálló települése vagyunk. Ez nem egészen igaz, mert Zalában akad a mienknél kisebb is. Huszonegy bejelentett lakosunk van, bár a többség, németek, debreceniek, szegediek, csak a nyarat tölti itt. Akik állandóan itt élünk, még kilencen sem vagyunk. Na most csúsztatok, mert a családomnak Miskolc mellett, Arnóton is van háza, illetve egy tapétaüzeme. Onnan járok ide hetente többször is. Országosan ismert vállalkozó vagyok, talán valamelyik "fejes" barátomtól kaphatott fülest a "médiasztár". Villányban bóklásztam éppen a nejemmel jóféle borok után, amikor telefonált, hogy márpedig ő itt akar esküdni. Megállt bennem az ütő! De hiszen nálunk semmi nincs, mondtam, csak néhány öregember meg két kutya. Mire azt felelte: neki az kell. Hát legyen! Két hét alatt megszerveztük a feleségemmel. Jöttek ide mindenféle népek, de leszögeztem, hogy politizálni tilos. Enni-inni lehet, vesszenek össze másutt. Sáfár Anikó színésznő úgy belelkesült, hogy kijelentette: az ő lányának is itt lesz az esküvője; merthogy összejött valami kékvérű angollal.
- Önt mi hozta ide, az Isten háta mögé?
- Mikor a feleségem pár éve tüdőembóliát kapott, az orvos hegyi levegőt javasolt neki. Akkor vettünk itt házat. Én a hetvenes évektől a magam kenyerét eszem, nem csoda, hogy átestem egy ronda infarktuson. Végleg eldöntöttem, hogy ez lesz a menedékünk. Nem akartam semmit, csak elbújni a világ elől. Magam is meglepődtem, amikor három éve polgármesterré választottak. Talán mert önzetlenül tettem a dolgomat a faluért. Anyagilag jól állok, a világon semmi érdekem nem fűződik ehhez a poszthoz. Ha jövőre lecserélnek, akkor is ezért a faluért töröm magam. Nyolcszáz hektár földem van ezen a vidéken. Főleg erdő és legelő. A zömét ingyen adtam át olyan gazdálkodóknak, akik a legeltetéssel rendben tartják a környezetet. Nagyon szeretem a természetet. A vadakat is; de inkább etetni, mint kilőni őket. Szinpetriben van egy vízimalmom, óriási forgókerékkel, mellette többszintes épületkomplexum. Még befejezetlen, de egyszer majd turistacentrum lesz belőle.
{p}
Az erdővel körbevett, dimbes-dombos Tornakápolnát nem sok időbe telik bejárni. Kicsi falu, 33 ház az egész, hétvégeken folyton eladót keresnek, de már mindet felvásárolták. Aznap az utcán, Bogár kutyával a nyomunkban, mindössze három emberrel akadtunk össze. Doszpoly Lóránt falugondnok éppen rohant valahová a kisbusszal, de a 74 éves özvegy, egyedül élő Julika néninek (Farkas Istvánné) és az alpolgármester Esztikének (Szőr Bálintné) volt ideje velünk beszélgetni. A 68 éves alpolgármester képviselő-testületi tag is, a falu legfiatalabb és legelfoglaltabb őslakosa. Ágyhoz kötött férjét ápolja, segít mindenkinek, viszi a hetente háromszor nyitva tartó kisboltot, ami, minthogy polgármesteri hivatal is, egyetlen közintézménye a Szinnel, Szinpetrivel körjegyzőségben lévő falunak. Saját lelkész, orvos, patika, iskola, posta itt már régen nincs. A szinpetri lelkész havonta egyszer vasárnap misét tart, gyógyszert a falugondnok hoz, ő szállítja a környék orvosaihoz az embereket, szerzi be a szükséges dolgokat. A hetvenes években, amikor még volt iskola, Esztike szerint úgy 270-en laktak itt. Aztán a szokásos képlet szerint a fiatalok máshová, az öregek meg szép sorjában a dombtetőn lévő, kopjafáiról híres temetőbe költöztek, ahol ma is a Szőr és Mató név a leggyakoribb.
- Akkoriban Szőr Laci bácsi kaszálta a temetőt. A dülöngélő kopjafákat, mert zavarták a kaszálásban, egybegyűjtötte és feltüzelte. Mikor megláttam, azt hittem, gutát kapok - háborog az emléktől a polgármester a temető melletti napsütötte tisztáson (itt szállt le helikopterével Anettka). - Utána kézbe vettem az ügyet. Szép kaput faragtattam a temető bejáratához. Nálunk napi nyolc órában dolgoznak ám a közmunkások, az egész faluban! Nem is látni gazt sehol. Nemsokára megépül a gázvezeték, elintéztem, hogy az öregeknek ne kelljen érte fizetniük. Vízvezeték már van, lesz szennyvíztisztító is, és még legalább tizenegy házhelyet értékesítünk. Nem többet. Nem kell a nyüzsgés. Ide azok költözzenek, akik tesznek is valamit ezért a kis közösségért. Ha engem nem visz el egy újabb infarktus, itt szeretnék megöregedni. A temetőben már kinéztem magamnak egy jó kis sírhelyet, fűzfa van felette. Nagy sziklával fedetem le, nehogy kikaparjanak a vadak. Kész a selyemmel bélelt koporsóm is, kipróbáltam, kényelmes-e. Morbidnak tartja, amit mondok?
- Ugyan! Elvégre ez volt a fő üzlete. Az ország legnagyobb, nyíregyházi koporsógyára is az öné volt, mielőtt eladta. Azt is hallottam, hogy van egy bejegyzett világszabadalma a szabályos lebomlási idejű műanyag koporsóra.
- Autószerelő a szakmám, műszakilag kreatív típus vagyok. Sok kisebb találmányom is volt, de mind közül ez az 1993-beli, a "biodegradálható" koporsó a legnagyobb. Környezetkímélő, nem kell miatta fákat megölni. Kár, hogy hazai cégek nem láttak benne fantáziát. Végül egy olyan ausztrál üzletemberrel kerültem kapcsolatba, aki régi koporsókészítő dinasztia tagjaként, tőlem függetlenül, hasonló eljárást dolgozott ki. Szinte lelki társak lettünk, ennyire közel még soha senki nem került hozzám. Aláírtuk a szerződést, ő kivitt minket a repülőtérre, de hazafelé az autópályán kisodródott, a szalagkorlát szabályosan lefejezte. Intő jel volt, végleg kiszálltam a koporsóüzletből. Egyéb terveim viszont még vannak.