Madárinfluenza ellen csavarhúzóval

Tíz-tizenkét óra még egy meghitt éjjeli bárban is sok, nem egy személyautóban. Márpedig a magyar-ukrán határon manapság ennyit kell ücsörögni a kocsiban, hogy átvergődjön rajta az ember. Kifelé gördülékeny minden. De hazafelé?!

Hazai életBalogh Géza2005. 11. 04. péntek2005. 11. 04.
Madárinfluenza ellen csavarhúzóval

Csigalassúságú vámosokról, erőfitogtató határőrökről, maszkos kommandósokról, átkozódó, útlezáró autósokról érkeznek a hírek a keleti végekről. A magyar vámszervek ugyanis a terjedő madárinfluenzára hivatkozva rigorózusan megszigorították a határon az ellenőrzést. A fináncok tételesen átvizsgálnak minden autót. Benéznek minden üregbe, ülést, kárpitot bontanak, pótkereket meg szerszámosládát faggatnak - egy kocsi átvizsgálása minimum húsz percbe, de inkább fél-, háromnegyed órába telik. A sor pedig közben csak gyűlik, gyűlik. Utoljára a forradalom előtti Romániában lehetett akkora sorokat látni a határállomásokon, mint most Ukrajnában. Csak most nem a szomszédos ország vámosai a ludasok. Hanem a mieink.
A magyar oldalon ebből nem sokat tapasztalni. Az országhatár felé közeledve azonban egyre több az egyenruhás. A határtól tíz kilométerre fekvő Csaroda egyik kereszteződésében például nyolc magyar határőr - sötétkék ruhájuk miatt akárki rendőröknek hiheti őket - posztol. Találomra leintenek egy-két, az ország belsejébe igyekvő autóst, aztán nevetgélnek tovább. Láthatóan őket hidegen hagyja a vámosok igyekezete. Rájuk nem is haragszik senki. Annál inkább a fináncokra.
A tákosi után a csarodai presszóba térünk be tájékozódni, amikor belép két fiatalember, s kérnek egy-egy kávét.
- Éjjel tizenegykor álltam be a túloldalt, Asztélyon a sorba. Mostanra értünk ide - mondja egyikük.
Ránézünk az órára, délelőtt háromnegyed tíz.
- A beregszászi színházból hozom a barátomat. Itt, Magyarországon lesz előadása, de ilyen tortúra után alighanem belesül majd a szerepébe - nevet a slusszkulcsos, majd kinéz az autójára. - Legalább annyi hasznom volt az útból, hogy megtankoltam. De hogy én, míg ez a szívatás folyik, oda nem megyek, az biztos!
Szívatás - ez a leggyakrabban használt kifejezés ma Záhonyban, Lónyán, Barabáson, Beregsurányban és Tiszabecsen, a magyar-ukrán határállomások környékén. Köztudomású, hogy majd' minden szomszédos országban olcsóbb az üzemanyag, mint nálunk. Különösen Ukrajnában, ahol egy liter benzin 4-4,4 grivnya - pár hónapja sokkal olcsóbb volt! -, átszámítva százhetven-száznyolcvan forint, míg a gázolaj 3,6-3,7 grivnya. A határ innenső oldaláról természetesen sokan átjárnak tankolni, van, aki mindennap. Törvényesen. A magyar állam ugyan elesik így az üzemanyag árába épített - sokak szerint drasztikus mértékű - jövedéki adótól, de az illetékesek alighanem úgy gondolkodtak, hogy ha már munkát nem tudunk nekik adni, hagyjuk őket benzinezni, addig se kuncsorognak mindenféle segélyekért. A hallgatólagos megegyezést be is tartotta mindkét fél, most egy hónapja azonban az állam teljesen váratlanul begorombult. Fináncok hadát szabadította az öt határállomásra, akik őrjítő lassúsággal, precizitással dolgoznak.
{p}
- Az olajtársaságok diktálnak itt, uram! - állítják a túloldalt sorban állók. - Hozzájárultak, hogy a kormány csökkentse az árakat, de megkövetelték, hogy szorítsák vissza a benzinezést, mert azon nekik nincs hasznuk.
Mások azonban csak legyintenek erre, mondván, ez kimondottan a kormány műve.
- A benzinár csökkenésével járó bevételkiesést akarják valamiképp pótolni - mondják. - Ugyan tagadják ezt, a madárinfluenzával magyarázzák a szigorítást, de hát csavarhúzóval, amivel a mi fináncaink kutakodnak, meg lehet talán akadályozni a kór terjedését? Ugyan... Vagy ha igen, akkor a magyar vám- és pénzügyőrség kollektív Nobel-díjban részesítendő.
A surányi határállomást néhány éve modernizálták, azóta valóban európaias létesítmény. De amit ott látni, minden, csak nem európai. A két határ közti senki földjén kocsi kocsi hátán, tülekedő sofőrök, kosz, káosz - és gúnyosan mosolygó ukrán vámosok, határőrök.
- Eddig maguk gúnyolódtak rajtunk a balkáni állapotok miatt - mondja egyikük tökéletes magyarsággal, miután rendre utasítja egyik tülekedő honfitársunkat. - Ugye, hogy maguknál is születnek hülye parancsok! Még hogy a madárinfluenza... Kifárasztás folyik itt, uram, kimondva-kimondatlanul. El akarják venni az emberek kedvét az üzleteléstől. De miért nem mondják meg nyíltan, hogy, emberek, a benzinnek, a cigarettának vége, tessék venni a drágább magyarországit. Minek járatják velük a bolondját?
Elnézve a vámosok munkáját, nem annyira a benzin, a gázolaj bosszantja őket, hanem a cigaretta. Mi egyebet keresnének a pótkerékben, a kesztyűtartóban, a kárpit mögött? De nem találnak. Talán egy órája már, hogy figyeljük őket, ám egy kartonnál nagyobb fogást még nem produkáltak. Pedig a magyar és ukrán cigaretta árában tényleg hatalmas a különbség, megérné tehát a kockáztatás. Egy csomag kiváló minőségű angol vagy amerikai cigaretta odaát 2,5-3,5 grivnya, nálunk a négyszerese. De van másfél grivnyás, hatvanforintos cigaretta is. Igaz, ez ukrán termék, de azért nem sokkal rosszabb a négyszáz forintos magyar cigarettánál.
A sorompótól távol a legtöbb autós még igencsak vehemens, s ha nem is ordítva, de azért jól hallhatóan adja a világ tudtára véleményét. Különösen a nagy - mert vannak ám minden mértéken áthágó, dühítően ügyes benzinezők is azért -, négyszáz literes tankkal felszerelkezett amerikás mikrobuszosok dühöngenek. A sorompóhoz érve azonban ők is megjuhászodnak. Csak egy idős magyar férfi korholja rozsdás Zsigulija ablakán kihajolva az egyik gyerekképű fináncunkat.
- Hej, fiam, fiam, ha anyád látná, hogy mit csinálsz a falubelijeiddel!? Az útlevélkezelő őrmester kél társa védelmére.
- Örüljön, hogy ő van itt. Az idegenből hozott vámosok az ikertestvérüket se kímélnék!