Madárinfluenza ellen csavarhúzóval

Csigalassúságú vámosokról, erőfitogtató határőrökről, maszkos kommandósokról, átkozódó, útlezáró autósokról érkeznek a hírek a keleti végekről. A magyar vámszervek ugyanis a terjedő madárinfluenzára hivatkozva rigorózusan megszigorították a határon az ellenőrzést. A fináncok tételesen átvizsgálnak minden autót. Benéznek minden üregbe, ülést, kárpitot bontanak, pótkereket meg szerszámosládát faggatnak - egy kocsi átvizsgálása minimum húsz percbe, de inkább fél-, háromnegyed órába telik. A sor pedig közben csak gyűlik, gyűlik. Utoljára a forradalom előtti Romániában lehetett akkora sorokat látni a határállomásokon, mint most Ukrajnában. Csak most nem a szomszédos ország vámosai a ludasok. Hanem a mieink.
A magyar oldalon ebből nem sokat tapasztalni. Az országhatár felé közeledve azonban egyre több az egyenruhás. A határtól tíz kilométerre fekvő Csaroda egyik kereszteződésében például nyolc magyar határőr - sötétkék ruhájuk miatt akárki rendőröknek hiheti őket - posztol. Találomra leintenek egy-két, az ország belsejébe igyekvő autóst, aztán nevetgélnek tovább. Láthatóan őket hidegen hagyja a vámosok igyekezete. Rájuk nem is haragszik senki. Annál inkább a fináncokra.
A tákosi után a csarodai presszóba térünk be tájékozódni, amikor belép két fiatalember, s kérnek egy-egy kávét.
- Éjjel tizenegykor álltam be a túloldalt, Asztélyon a sorba. Mostanra értünk ide - mondja egyikük.
Ránézünk az órára, délelőtt háromnegyed tíz.
- A beregszászi színházból hozom a barátomat. Itt, Magyarországon lesz előadása, de ilyen tortúra után alighanem belesül majd a szerepébe - nevet a slusszkulcsos, majd kinéz az autójára. - Legalább annyi hasznom volt az útból, hogy megtankoltam. De hogy én, míg ez a szívatás folyik, oda nem megyek, az biztos!
Szívatás - ez a leggyakrabban használt kifejezés ma Záhonyban, Lónyán, Barabáson, Beregsurányban és Tiszabecsen, a magyar-ukrán határállomások környékén. Köztudomású, hogy majd' minden szomszédos országban olcsóbb az üzemanyag, mint nálunk. Különösen Ukrajnában, ahol egy liter benzin 4-4,4 grivnya - pár hónapja sokkal olcsóbb volt! -, átszámítva százhetven-száznyolcvan forint, míg a gázolaj 3,6-3,7 grivnya. A határ innenső oldaláról természetesen sokan átjárnak tankolni, van, aki mindennap. Törvényesen. A magyar állam ugyan elesik így az üzemanyag árába épített - sokak szerint drasztikus mértékű - jövedéki adótól, de az illetékesek alighanem úgy gondolkodtak, hogy ha már munkát nem tudunk nekik adni, hagyjuk őket benzinezni, addig se kuncsorognak mindenféle segélyekért. A hallgatólagos megegyezést be is tartotta mindkét fél, most egy hónapja azonban az állam teljesen váratlanul begorombult. Fináncok hadát szabadította az öt határállomásra, akik őrjítő lassúsággal, precizitással dolgoznak.
{p}
- Az olajtársaságok diktálnak itt, uram! - állítják a túloldalt sorban állók. - Hozzájárultak, hogy a kormány csökkentse az árakat, de megkövetelték, hogy szorítsák vissza a benzinezést, mert azon nekik nincs hasznuk.
Mások azonban csak legyintenek erre, mondván, ez kimondottan a kormány műve.
- A benzinár csökkenésével járó bevételkiesést akarják valamiképp pótolni - mondják. - Ugyan tagadják ezt, a madárinfluenzával magyarázzák a szigorítást, de hát csavarhúzóval, amivel a mi fináncaink kutakodnak, meg lehet talán akadályozni a kór terjedését? Ugyan... Vagy ha igen, akkor a magyar vám- és pénzügyőrség kollektív Nobel-díjban részesítendő.
A surányi határállomást néhány éve modernizálták, azóta valóban európaias létesítmény. De amit ott látni, minden, csak nem európai. A két határ közti senki földjén kocsi kocsi hátán, tülekedő sofőrök, kosz, káosz - és gúnyosan mosolygó ukrán vámosok, határőrök.
- Eddig maguk gúnyolódtak rajtunk a balkáni állapotok miatt - mondja egyikük tökéletes magyarsággal, miután rendre utasítja egyik tülekedő honfitársunkat. - Ugye, hogy maguknál is születnek hülye parancsok! Még hogy a madárinfluenza... Kifárasztás folyik itt, uram, kimondva-kimondatlanul. El akarják venni az emberek kedvét az üzleteléstől. De miért nem mondják meg nyíltan, hogy, emberek, a benzinnek, a cigarettának vége, tessék venni a drágább magyarországit. Minek járatják velük a bolondját?
Elnézve a vámosok munkáját, nem annyira a benzin, a gázolaj bosszantja őket, hanem a cigaretta. Mi egyebet keresnének a pótkerékben, a kesztyűtartóban, a kárpit mögött? De nem találnak. Talán egy órája már, hogy figyeljük őket, ám egy kartonnál nagyobb fogást még nem produkáltak. Pedig a magyar és ukrán cigaretta árában tényleg hatalmas a különbség, megérné tehát a kockáztatás. Egy csomag kiváló minőségű angol vagy amerikai cigaretta odaát 2,5-3,5 grivnya, nálunk a négyszerese. De van másfél grivnyás, hatvanforintos cigaretta is. Igaz, ez ukrán termék, de azért nem sokkal rosszabb a négyszáz forintos magyar cigarettánál.
A sorompótól távol a legtöbb autós még igencsak vehemens, s ha nem is ordítva, de azért jól hallhatóan adja a világ tudtára véleményét. Különösen a nagy - mert vannak ám minden mértéken áthágó, dühítően ügyes benzinezők is azért -, négyszáz literes tankkal felszerelkezett amerikás mikrobuszosok dühöngenek. A sorompóhoz érve azonban ők is megjuhászodnak. Csak egy idős magyar férfi korholja rozsdás Zsigulija ablakán kihajolva az egyik gyerekképű fináncunkat.
- Hej, fiam, fiam, ha anyád látná, hogy mit csinálsz a falubelijeiddel!? Az útlevélkezelő őrmester kél társa védelmére.
- Örüljön, hogy ő van itt. Az idegenből hozott vámosok az ikertestvérüket se kímélnék!