Boltnyitáshoz első a kötélidegzet

Tulajdonképpen nem is akartunk boltot, az egész csak egy kósza ötlettel kezdődött. Jól menő, pályázatírással foglalkozó cégünk volt, két egyetemi évfolyamtársammal alapítottuk, míg friss diplománk a zsebünkben száradt. Egyik munkánk során aztán - szerencsére vagy szerencsétlenségünkre, ki tudja? - felfedeztük, mennyi értékes helyi termék (kézművescikk, jó bor, gyümölcsaszalvány és pálinka) kallódik, miközben az ajándéküzletek a sok gagyi műanyagot kínálják. Nosza hát, itt az alkalom - gondoltuk, és a fekete kerámiákból, sárközi szőttesekből, ágyas pálinkákból és medvehagymamézekből katalógust készítettünk. Egyszerűnek tűnt az egész: a kiadványt szétosztjuk, kínálatunkat feltesszük az internetre is, majd, ha megrendelés érkezik, az árut megvesszük a termelőtől, és kellő haszonnal továbbadjuk. Micsoda buli!
A kezdeményezés ígéretesnek látszott, érkeztek a megrendelések, mi pedig küldtük volna az árut, készséggel - ahogy Móricka elképzelte. Merthogy kiderült: tervezett tevékenységünk csomagküldő kereskedelemnek minősül, élelmiszer és szeszes ital így nem is forgalmazható, de a többi árucikk csomagküldéséhez is valódi üzlethelyiség kell. "Nem akarunk költséges boltot, csak postázni szeretnénk a megrendeléseket" - erősködtünk, mindhiába. A szabály az szabály!
Mit volt, mit tenni? Hogy ne vesszen kárba a sok befektetés, elhatároztuk - három lelkes, zöldfülű fiatal -, hogy megnyitjuk életünk első (és alighanem utolsó) boltját. Nem tudtuk, mi vár ránk. Először csak többhetes CD-jogtár- és internetböngészés, valamint tucatnyi jogszabály kinyomtatása, kijegyzetelése és könyvelői, valamint ügyvédi telefonos segítséggel megkísérelt értelmezése következett. Mikor végképp nem sikerült átlátnunk a rendszert, végső elkeseredésünkben felhívtuk a kamarát, ahonnan viszonylag megnyugtató válasz érkezett:
- Nem nagy ügy, kell hozzá üzlethelyiség, működési engedély az önkormányzattól és egy szakirányú végzettségű alkalmazott - mondták.
Ó, hát ennyi lenne csupán! - söpörtük megkönnyebbülten arrébb a papírhalmazt, és robogtunk vidáman az önkormányzathoz. Ott azonban lelkesedésünk hamar lelohadt: kiderült, a működési engedélynek számos feltétele van. Az egyik például, hogy kiválasszuk, mit is forgalmaznánk. Ajándéktárgyat - mondtuk; csakhogy ilyen kategória nem létezik.
- Menjenek ügyvédhez, nézzék végig a kínálatot, vegyék fel a tetszőleges termékek forgalmazását a tevékenységi körükbe, majd, ha a cégbíróságon bejegyezték, jöjjenek vissza - szólt az ukáz.
Elvonultunk hát együttesen a cégjogászhoz, ahol "ajándéktárgy" gyűjtőnév híján vagy háromoldalnyi tevékenységet gereblyéztünk össze a textiltől kezdve a bőrdíszműárun át a szeszes italok kis- és nagykereskedelméig - ha lúd, legyen kövér! Közel egy hónap alatt be is jegyezték, mi pedig diadalittasan vonultunk újra az önkormányzathoz.
- A céges papír rendben lenne, de hol van az üzlethelyiségre vonatkozó bérleti szerződés? Jöjjenek vissza, ha megkötötték!
{p}
Tényleg, hol legyen a bolt? A belváros megfizethetetlen, a bevásárlóközpontok annál inkább. Olyan hely kell, ahol sok a turista, de kedvező a bérleti díj. Van is egy kiváló épület, egyházi tulajdon, és az egyik legnagyobb turistalátványosság mellett nyilvános vécét üzemeltetnek benne. Annak a húsz négyzetméteres előtere kiválóan megfelelne a célnak. Gyerünk! És nemsokára büszkén lobogtattuk a szerződést az önkormányzatnál.
- De hát ez egy vécé! Jó, akkor vécéelőtér. Ez sem változtat azon, hogy engedélyt csak üzlethelyiségnek nyilvánított ingatlanra adhatunk. Próbálják meg átminősíttetni. Hogyan-hogyan?! Elmondják majd a műszaki osztályon.
Külön regényt érdemelne, de végül mindeni belátja, hogy az előteret az Isten is üzletnek teremtette. Ennek birtokában ismét az önkormányzat illetékese elé állunk.
- És az engedélyek? ÁNTSZ, VPOP, állat-egészségügy? A feltételeket kérdezzék tőlük!
Újabb papírkupacok közt töltött hetek, jó tanácsok és telefonok következtek. Végül elballagtunk - most már kevésbé lelkesen - a felsorolt intézményekhez.
- Nem nagy ügy - kezdte a hölgy az ÁNTSZ-nél (ajaj, ismerős szöveg!) -, ráadásul ajándéktárgyhoz nem is kell tőlünk engedély. Ja, hogy lesz méz, aszalvány, pálinka és bor is? Akkor figyeljen: az élelmiszereket a többi árutól elkülönítve kell tárolni, amennyiben hűtést igényelnek, úgy a megfelelő hűtőkapacitás biztosításával. Az üzlethelyiségnek és berendezéseinek tökéletesen moshatónak kell lenni, tehát csempézzék ki padlótól a mennyezetig, de legalább százhúsz centiméter magasan.
Hú! A VPOP előtt még alaposabb jogszabálykutatás és tanulmányozás következett... Így is ért azonban bennünket meglepetés - de kivételesen kellemes.
- A jövedéki termékek nagykereskedelméhez kétszáz négyzetméteres raktárhelyiség és több tízmilliós kaució szükséges, de ha csak kiskereskedelmet folytatnak, ahhoz nekünk semmi közünk.
Végül az engedély egy hónap múlva megérkezett. Az időközben eltelt közel egy év alatt katalógusunk árai elavultak, a megrendelők érdeklődése a sok várakozás után megcsappant, és idegsejtjeink száma lényegesen megfogyatkozott. Nem is annyira a tömérdek, tulajdonképpen jogos előírás és feltétel miatt. Sokkal inkább azért, mert sehol, egyetlen hivatalban vagy cégügyekkel foglalkozó szakembernél sem tudtak teljes körű felvilágosítást adni az ügymenetről. Mindennek ellenére (hogy legyen happy az end) boltunk - igaz, csupán idényszerűen és nem valami nagy haszonnal, de - ma is üzemel.