Győzni vagy uralkodni?

- Mindig ilyen volt az elnöki iroda, vagy változtatott rajta valamit?
- Sólyom László óta ilyen az elnöki iroda, Németh János, majd Holló András sem változtatott rajta, én sem teszem. Így vettem át, és így fogom majd átadni. Legfeljebb, ha két-három képet hoztam magammal.
- Pedig ahová eddig ön betette a lábát, ott sokszor fenekestül felfordult az élet.
- Az egy másik világ volt, 1990 előtt, mikor a gondolkodás önmagában is tetterővel bírt. Mindig arra törekedtem, hogy a hallgatóim megértsék, hol élünk, s mi vesz bennünket körül. A szemináriumokon megpróbáltam egy kicsit tágítani a fiatalok látásmódját.
- Aztán 1988-ban ki is zárták az MSZMP-ből.
- Így volt, sőt így volt természetes, csoda, hogy addig beérték figyelmeztetésekkel, kisebb fegyelmikkel. Ugyanakkor a többség óriási szimpátiával fogadta a gondolatokat, sablonok helyett a valós kérdéseket. Csoóri Sándornak volt akkoriban egy nagyon bölcs mondata, melyben megfogalmazta, mi az értelmiség feladata a diktatúra körülményei között: ez pedig a felismert és a kimondott igazság közötti távolság csökkentése. Ezt tettük, mert ez volt fontos.
- Ez ma is elég aktuálisnak tűnik, ha a politika jelenlegi állapotát nézzük. Ma is nagy különbség van a kimondott és a felismert valóság között.
- Azért a mai állapotokat nem hasonlítanám össze a diktatúrával. A demokratikus intézmények létrejöttek, szólásszabadság van.
- Az intézményekkel nincs is baj, csak a használatukkal.
- A politika érzelemmel telített tevékenység, ez természetes. A gyűlölet a baj, amit manapság tapasztalunk. Amikor én országgyűlési képviselő voltam, 1994 és 1998 között, normális dolog volt, hogy átjártam az ellentétes politikai oldal folyosójára is beszélgetni. Sok képviselőtársamat még az egyetemen tanítottam. Tanár úrnak hívtak, lehetett egymással beszélni. Ma nem beszélnek egymással a politikai ellenfelek. Az követte el a fő bűnt, aki bevitte a politikába a gyűlölködést. Sebeket ejtenek egymáson, melyek nem múlnak el könnyedén. Ma, ha valaki nyer egy választáson, az nem csak győzni, hanem uralkodni is akar a másik fölött. A demokrácia így eltorzulhat. De ennek a konkrétumaiba most hadd ne menjek bele jobban, mert az Alkotmánybíróság elnökeként nem illik napi politikai ügyekbe bonyolódnom.
- Nem sajnálja? Hiszen ön mindig is éppen arról volt híres, hogy azt mondta ki, s ráadásul a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt, ami a legjobban fájt, amit sokan éreztek, észleltek, de nem tudták pontosan megfogalmazni, netán jogi, társadalomtudományi keretbe foglalni.
- Valamikor a hetvenes évek végén meghívtak egy előadásra a közgazdasági egyetemre, ahol rendszerbe szedve elmondtam, milyen országban is élünk: az állampárt szerepéről, a politikai rendszer jellemzőiről beszéltem. Az első sorban ült Donáth Ferenc, az '56-os Nagy Imre-kormány tagja, a Kádár-rendszer börtönviselt, majd jobb híján megtűrt alakja, aki a végén teljesen logikusan azt kérdezte: de ha mindez ennyire világos, akkor a maga felismeréseire miért nincs itt nagyobb igény?
{p}
- Önből egy időben "zászló" lett. Egy ügy volt mindig, ha valahol megszólalt.
- Nem lettem zászló, ráadásul soha nem is törekedtem ilyesmire.
- Kialakul az magától is. Még példát is tudok mondani, milyen fontos volt ön akkoriban: egy ismerősöm éppen szült. A férje, miután berohant vele a kórházba, azzal hagyta ott a vajúdó kismamát, hogy "ne haragudj, most elrohanok, mert a Bihari védi a kandidátusi értekezését". S nem az volt a legfurcsább, hogy a férj elrohant a fia születéséről, hanem az, hogy ezen a felesége nem felháborodott, hanem természetesnek tartotta. Még utána is szólt, hogy jegyzetelj! Ma ez elég valószínűtlen történet lenne.
- Ezt a történetet nem ismertem, de persze jólesik. Nekem, azt gondolom, szerencsém volt. Sok szereplési lehetőséget kaptam. Meghívtak egy péntek esti tudományos tévésorozatba állandó résztvevőnek. Később gyakran szerepeltem a Tudósklubban is, rádióműsorokba hívtak. Ezek ismertté tettek, s kétségkívül feltűnést keltett abban az időben, ha valaki nem a megszokott terminológiával mond logikus dolgokat. Mindez akkoriban óriási nyilvánosságot jelentett, meglepetést is keltett. Alig tudtam eleget tenni a rengeteg felkérésnek országszerte.
- Szereti a nyilvánosságot? Szeret szerepelni?
- A nyilvánosság nem zavar, nagyon fontosnak tartom. Ami a szereplést illeti, színes bulvárlapokban nem nagyon tudom elképzelni magam, de ilyesmire talán nincs is igény. Nekem az előadás, a tanítás, az egyetemi katedra a lételemem. Ma is az. A tanítást alkotmánybíróként sem hagytam abba. Az Alkotmánybíróság ezzel szemben egy elméleti jogi munkát jelent. Ami egyébként a pálya csúcsa, s büszke vagyok rá.
- Miért éppen jogász lett? Volt bármilyen, erre utaló hagyomány a családjában?
- Semmi. Villamoskalauzok voltak a felmenőim. Nagyon egyszerű, szegény, pesti családban nőttem fel. Választottam is magamnak idejében szép foglalkozást, s elszegődtem kárpitostanulónak. Egész sokra vittem: a szakma kiváló tanulója cím birtokosa vagyok.
- Át tudna még húzni egy széket?
- Nincs túl sok gyakorlatom, félek, kicsit lassan menne. Ugyanis amikor felszabadultam, behívtak katonának két évre, s onnan már rögtön egyetemre mentem. A jogi egyetem tudatos választás volt, érdekelt. Amikor a karcagi nagyapámnak beszámoltam róla, mit fogok tanulni, visszahőkölt kicsit, s azt kérdezte: "Csak nem bíró leszel?" Akkor ez nagyon messzinek és elképzelhetetlennek tűnt. Mikor azonban alkotmánybíró lettem, a nagyapám jutott eszembe, lám, neki lett igaza.
- Mi vonzza a mostani, jogi-elméleti munkájában? Hiszen önre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy egy gyakorlattól elrugaszkodott, bocsánat a kifejezésért, szobatudós lenne. Megalapította a hazai politológiai oktatást, tanszékeket hozott létre, később aktív politikus lett a parlamentben, még filmstúdiót is vezetett.
- És futballista is voltam, ha már a felsorolásnál tartunk. Ki ne hagyjuk!
- Isten ments! Milyen szinten játszott?
- Az FTC kölyökcsapatában voltam középpályás irányító. És ma is hetente legalább kétszer focizom.
- Szóval mi vonzza az alkotmánybíráskodásban?
- A felelősség. A bíró szerepe, hogy az emberek, az intézmények között kialakuló konfliktusokat a jog eszközeivel feloldja. Az Alkotmánybíróság feladata, hogy a jogszabályok és az alkotmány közötti ellentmondásokat megoldja, az alkotmánysértést meggátolja. Hihetetlen hatalom s hihetetlen felelősség. A bíróság döntésének rendkívül súlyos következményei vannak, itt minden döntés hosszú távon és alapvetően befolyásolja azokat az ügyeket, törvényeket, melyek elénk kerülnek.
{p}
- Bár nagyon divatos manapság jogi pályára menni, főként sztárügyvédnek készülnek sokan, mintha a jogérzékenységünk, a jog tisztelete kívánnivalót hagyna maga után. A jognak mintha még mindig egyfajta "úri huncutság" mellékzöngéje lenne. Nem kell feltétlen mindent betartani. S erre gyakran felelős politikusok, maga az országgyűlés is szolgáltat példát.
- Demokratikus jogrendet nem nehéz létrehozni, jogszabályokba foglalni. Működtetni, az a nehéz. Ráadásul amíg a demokratikus politikai szellemiség, politikai kultúra természetessé és általánossá válik, az néhány emberöltőt igényel. A bibliai 40 év talán nem is tűnik túlzásnak. Ugye, azt mondja az írás, akik a bálványt imádták, azok nem juthatnak be a Kánaánba. Ami a "túl sok a jogász" vélekedést illeti, ez szerintem túlzás. Lehet, hogy túl sok az ügyvéd, de a jogász semmiképpen. Egy jogállam fejlettségének egyik ismérve, hány jogásza van. Minél demokratikusabb, minél fejlettebb egy társadalom, annál több jogi aktus, szerződés, jogi ügy jelentkezik az életünkben. Ehhez pedig jogászokra van szükség. Szerintem inkább kevés a jogász, a bíró, az ügyész, sőt, még a vidéki ügyvéd is. Mert kétségtelen tény, hogy ma 8500 ügyvédből 6 ezer Budapesten működik. De ez nyilván változni fog a jövőben.
- Említette, hogy összesen néhány képpel alakította csak át az irodáját. Ezek miért voltak ennyire fontosak?
- Egyet kiemelnék. Egy tablót, amelyen az egyetemisták által kiváló oktatónak megválasztottak képe látható.
- Ön is rajta van?
- Igen.