Hullócsillag

Melegítőben nézte végig az augusztusi tűzijátékot az erkélyen. Milyen szép! Mint a hullócsillagok! És elöntötte a boldogság. Ezen a nyáron minden sikerült. A jogosítványt gond nélkül megszerezte. A mellrákkal egy év alatt megharcolt. És már csak tizenkilenc nap van a megújulásáig! A plasztikai műtétig, amellyel az orvosok helyrehozzák agyonszabdalt testét. Az elmúlt másfél évtizedben két szívműtétje is volt, de az ellenőrzéseknek hála, ketyegője viszonylag rendesen működött, a kardiológus engedélyezte a műtétet. Szeptember 8-a csütörtöki nap, jó esetben hétfőn el is engedik.
Szerda délután a húgával elpakoltak a kórteremben, utána kimentek a nyüzsgő kórházi büfébe. Amíg a melegszendvicsre várt, mobilon felhívta a bátyját. Délelőtt postázták a születésnapi ajándékát. Kerek évforduló, bátyja két nap múlva hatvanéves lesz! "Minden rendben, bogaram, holnap műtenek. Majd hívlak, Isten éltessen!" Már sínen vagyok, menj haza nyugodtan, mondta aztán a testvérének. Fiától is úgy köszönt el tegnap, hogy ne látogassa, legfeljebb a műtét utáni este. Később vett néhány magazint az újságosnál, éppen elvackolta magát az ágyán, amikor behívták az orvosi szobába.
Hárman ülték körbe az asztalt. A másnapi műtétet végző professzor, az altatóorvos és ő. A hangulat feszült volt. Az aneszteziológus doktornő kerek perec közölte: a "tűrhető" kardiológiai leletek ellenére óriási kockázatot vállal. A helyében nem tenné. A több mint háromórás altatást valószínűleg nem bírná ki ritmuszavarokkal küszködő, megnagyobbodott szíve. Az orvos egyetértően bólogatott - ő azonban megmakacsolta magát. Tavasz óta erre a napra várt! Miért akadékoskodnak most vele, ha egy szívspecialista igent mondott? Engedjék már meg, hogy ő döntse el, igenis vállalja a kockázatot!
A két orvos kelletlenül hallgatott, ő rossz szájízzel ment vissza a kórterembe; a szobatársaival való beszélgetés után azonban megkönnyebbült. Fiatalok még ahhoz, hogy csonkolt testtel éljenek. A műtétet pedig, mivel nem ők akartak rákosok lenni, fizeti a társadalombiztosító. Este már sem a fiát, sem a húgát nem hívta vissza. Egy ilyen intelem után?! Képesek lennének berobogni, és "Nem ér annyit!" címszóval kirángatni az ágyából. Korán elaludt. Orrára csúszott szemüvegét, földre pottyant újságját szobatársa tette óvatosan az éjjeliszekrényére.
Hajnalban, öt óra után pár perccel, amikor a másik két nő még békésen szuszogott, kiment a mosdóba. Amikor visszafeküdt, hirtelen óriási feszültség öntötte el. Jézusom! Már csak másfél óra! Mi van, ha tényleg felmondja a szíve a szolgálatot? Csak nem lesz ilyen peches! És elszenderedett...
Nem sokkal később észlelte, hogy nővérek állták körbe az ágyát. Gyengéden pofozgatták az arcát, rázogatták a vállát, tapintgatták a pulzusát. Egyikük kirohant egy műszerért. Riadt szobatársait kitessékelték a folyosóra. Mi ez a nagy felbolydulás? Miért fektetik a földre? Miért masszírozzák, dübbentgetik olyan sokáig a mellkasát? Aztán egyszer csak minden elcsendesült. A nővérek sóhajtoztak, szemüket törölgették, majd, arcára húzva egy lepedőt, kigurították a kórteremből.  Onnantól mindenkit egyszerre látott. A fiát, aki életében nem szedett nyugtatót, és most injekciótól üveges szemmel meredt a semmibe. Ordítva rohangáló testvérét: "Hogyhogy meghalt?" Keresztlányát, ahogy pizsamában, bénultan áll a lakásban. Több száz kilométerre lévő bátyját, aki a telefon után az eszméletlenségig leitta magát.  Látta magát a proszektúrán is. Hófehér ruhában, lábán hímzett selyemcipő, fülében kedvenc ezüst fülbevalója. Ebben ünnepelte a névnapját. Hallotta borostás arcú fiának suttogását a plexiüveg mögött: "Anyuci! Olyan nagyon szép vagy!" Testvérét, aki jajveszékelt, mint a cigányasszonyok, összemázolva a plexit könnyeivel, pedig hányan nyomhatták már ahhoz a koszos ablakhoz az arcukat...
Ezek szerint mégis meghalt. Ajaj! Hát ez nagyon nem jó. Hiszen neki még annyi terve volt! Ady szerint "Az Úr Illésként elviszi mind, kiket nagyon sújt és szeret." Rá vajon melyik vonatkozik? Találkozik-e majd az anyjával, akit két éve temettek? De a legfájóbb: ki süt majd zserbót a fiának karácsonykor, aki csak azt szereti, ami az ő baracklekvárjából készült?