Megkímélt kisvasút

Barátnőm szerint telített a piac, mert olyannyira elszegényedtek az emberek, hogy mindenki csak eladni akar. Kivált az egyedül élő, kisnyugdíjas öregek, karácsony előtt. Amikor annyi mindenre kell a pénz, a legféltettebb kincseiktől is fillérekért képesek megválni. De ő valószínűleg gyári hibásan született. A kisvasutak szerint legalábbis.
- Két éve szúrtam ki egy újsághirdetést, amelyben idős házaspár régi játékot akart eladni. Nocsak! Bármi lehet: porcelánbaba a század elejéről, antik muzsikáló szerkentyű, szóval valami értékes. Egy kollégámmal akkoriban együtt jártunk ilyen címekre, most is így történt. Ha még láttál lepusztult bérházat, hát ez az volt! Mocskos lépcsőház, telefirkált falak. A lift persze nem működött. Kollégám húzta száját: érdemes egyáltalán felcaplatni az ötödik emeletre néhány vedlett mackóért? Mert ő ebből a helyből semmi jót nem néz ki. Megmakacsoltam magam. Ha már kivergődtünk ebbe az isten háta mögötti peremkerületbe, hátha valami érdekesre bukkanunk.
Összeaszott bácsi nyitott ajtót. Áradt belőle az öregség savanykás szaga. Mögötte ácsorgott a felesége, egy ősz hajú nénike, nejlonotthonkában. A lakás kopott szocreál bútorát már egy lomos se vitte volna el, ám a "nappaliban" megszemlélhettük a terepasztalon a hirdetés tárgyát, egy komplett PIKO kisvasutat. Volt ott alagút, sorompó, mozdony, szerelvények, zöld gyepes bódénál őrt álló vasutas... És minden nagyon megkímélt állapotban. Ezt a modellt egyébként a hatvanas években tömegével gyártották az NDK-ban, elárasztva vele Magyarországot is. Az NDK-s kisvasutakból még ma is sok fellelhető, de a régiségkereskedők megveszik, mert néhány nosztalgiázó őrült legalább úgy gyűjti őket, mint mások a csővázas, szuszogós műbőr foteleket.
A bácsi májfoltos keze reszketett, amikor beindította a vasutat. Működött is rendesen. Sípolt a mozdony, futottak a vagonok, csilingelt a sorompó, a tányérsapkás, bódés emberke még szalutált is a "palacsintasütővel" a kezében. A két öreg úgy állt a terepasztal felett, mintha életében először látná a kisvasutat. Majd a néni megszólalt: "Emlékszel, Papa? Szenteste mindig beindítottad. Milyen szép volt kivilágítva!" Az öreg felsóhajtott, az arcán tétova szomorúság volt. Éreztem, a szíve majd' megszakad, adná is, nem is, de megvonta a vállát: muszáj, mert nem tudják miből kifizetni a távfűtési számlát.
Hát ez a PIKO vasút legfeljebb hatezret ért. Ennyi a tarifája a régiségpiacon. Én 18 ezer forintot fizettem érte. Az öregek nem győztek csodálkozva hálálkodni.
A kollégám viszont már a lepusztult lépcsőházban letámadott: "Megbolondultál? Mennyiért fogod eladni?" "Hagyj békén! Ez az én ügyem" - mordultam rá.