Mélyre merülő pénzember

- Azért nem egy szokványos karrier az öné, vallja be!
- Nem, de azért nem is olyan drámai, mint ahogy felvezette.
- Hogy kerül egy tehetséges, profi, sikeres, elismert - folytassam még? - pénzügyi szakember a búvárszakmába? Ráadásul ilyen hirtelen?
- Tíz éve hobbim a búvárkodás. Egy barátommal, akitől tanultam, gondoltunk egyet, és nyár elején nyitottunk egy búváriskolát Máltán. A nyár jelentős részét ott töltöttem. Szenzációs volt.
- És a CIB Bank? Nehezen tudom elképzelni, hogy megunta.
- Nem is untam meg. A válás oka az volt, hogy a tulajdonos márciusban átalakította a bank vezetését. A CIB bankot addig Karvalits Ferenccel ketten, társ-vezérigazgatókként irányítottuk. Az új felállásban egy vezetőre volt már csak szükség. És nem minket választottak. Ilyen az üzleti életben még egy sikeres cégnél is előfordulhat.
- Megbántódott? Végül is a munkájának nem volt rossz híre.
- Nem bántódtam meg, dehogy, bár szívesen folytattam volna. Három hihetetlenül kemény év állt mögöttem. Talán nem szerénytelenség, de nekünk is nagy részünk volt abban, hogy a CIB-ből egy igazán univerzális nagybank jöjjön létre Magyarországon. Erre nagyon büszke vagyok. De azért el is fáradtam. Egészen jól jön most egy kis feltöltődés, lazítás.
- Meddig gondol lazítani? Pénzügyi szempontból az évezred egyik legizgalmasabb szakaszában tartunk. Csak nemrég lettünk uniós tagok, rengeteg a teendő, küszöbön áll az euró bevezetése. Mindebből kimarad?
- Nem hiszem. Sok megtisztelő ajánlatot, felkérést kaptam, még gondolkozom, melyiket fogadjam el. Biztosan a szakmámban maradok, de amíg döntök, alkalmam nyílik olyasmire is, amire eddig nem volt időm.
- A búváriskola ezek szerint még nem minden?
- Nem. Barátaimmal egy európai szinten is nagynak számító falmászó termet hoztunk létre. Nem minden tanulság nélküli az ügylet, mert eközben magam is átélhetem a hazai vállalkozók mindennapos gondjait. És hódolok egy másik hobbimnak is: beiratkoztam egy festménybecsüs tanfolyamra, ahol hetente kétszer festészettörténetet hallgatok.
- Ön fiatalon nagy karriert futott be. A pénzügyek világában - legalábbis másutt - erre kevés a példa. Nem lehet, hogy sok az irigye?
- Nem hiszem. Kétségkívül elég döbbent arcot vágott a Nemzeti Bank portása, mikor az első munkanapomon, ügyvezető igazgatóként, 29 évesen bemutatkoztam neki. Alig akart beengedni. A rendszerváltozás az én korosztályomnak hatalmas lehetőség volt. Annak előtte alig maroknyi szakember ismerte a piacgazdaságban létfontosságú, fejlett bankvilág működését. 1989-90-ben vákuum keletkezett, s mi, akkor teljesen kezdő fiatalok olyan lehetőségekhez jutottunk, amelyek nem nagyon adattak meg hasonló korú külföldi társainknak.
{p}
- Vannak szakmák, amelyekben nagyon is jó, ha valaki fiatal, mert gyors, alkalmazkodó, ugyanakkor sok más területen nem árt valamelyes élettapasztalat. Az ön számára melyik a fontosabb?
- Külföldön a bankok vezérigazgatói általában nálamnál jóval idősebbek. Úgy gondolom, az nem baj, ha korából adódóan kellően dinamikus az ember, és képes nagyon hamar alkalmazkodni új feltételekhez. Vezetőként viszont jól jönnek az élettapasztalatok. Nekem mindig óriási szerencsém volt, hogy olyan emberekkel dolgozhattam, akiknek nemcsak a szakmai tudására alapozhattam, hanem emberileg is fel tudtam rájuk nézni. Nem szégyen vezetőként tanulni az idősebbtől, az okosabbtól, ellenkezőleg. Az egyetemen és később a bankokban is voltak mestereim.
- Az ember gyerekként sokféle, gyakran romantikus foglalkozást elképzel magának. Talán a bank nem tartozik ezek közé. Vagy az ön esetében tévedek?
- Szívesen lettem volna építész, de ügyetlen a kezem, így erről lemondtam. Érdekel a jogtudomány, nem kizárt, hogy egyszer majd még foglalkozni is szeretnék vele. De egy véletlen folytán nagyon fiatalon a kezembe kerültek pénzügyekről szóló cikkek, könyvek, s rájöttem, hogy ezeket olvasom a legszívesebben. Innen majdhogynem egyenes út vezetett a közgázra. Az, hogy tanársegéd lettem, majd meghívtak a bankszférába dolgozni, már ennek a választásnak volt a következménye.
- Nem is kereste a kiugrást, a lehetőségeket?
- Sorsom alakulásában sokszor játszott szerepet a szerencse, de ha adódott egy lehetőség, megpróbáltam élni vele. Persze fel kell tudni ismerni, hogy valami igazán lehetőség-e, vagy csak egy múló ötlet. Eddig úgy érzem, sikerült.
- Soha nem merült fel, hogy felkészültségével külföldön is vezető lehetne?
- De felmerült. Szívesen vállalnék nemzetközi szerepet is, de ebben nem a külföld a fontos, hanem a kihívás. Meggyőződésem, hogy a magyar szakemberek szinte bármiben felveszik a versenyt a világ legjobbjaival. Sok helyen jártam, s azt tapasztaltam, hogy a magyarok keményebbek, leleményesebbek, mint az átlag. Ugyanakkor nagy hátrányunk az önbizalom hiánya. Nem tudjuk magunkat elég jól eladni.
- Hol élne a legszívesebben, ha most választhatna?
- Magyarországon. London is a kedvenc városaim közé tartozik, bár jóformán bárhol képes vagyok alkalmazkodni a helyi viszonyokhoz. Kevés szabad időmben bankvezető koromban is sokszor hátizsákkal jártam a világot egymagamban vagy baráti társaságban, ha kellett, a szabadban aludtam, ettem azt, amit a helybeliek.
- Meddig engedélyez magának ilyen szabad életet?
- Szerintem jövőre már kevesebb időm lesz búvárkodni.
- Eddigi legnagyobb alámerülése?
- Ötven méter, egyelőre.