Őrzöm független arcomat

Kevesen tudják róla, hogy kivitelezőként ő vezette a debreceni belváros-újjáépítés első ütemét. Eredetileg építészmérnök, később újságíró lett, rádiós, televíziós szerkesztő, műsorvezető, jelenleg éppen borásznak tanul. Hogy ebből hivatás vagy csak léleképítő hobbi lesz, ma még nem tudni. Azt azonban igen, milyen a viszonya a masnikhoz. Pálffy Istvánnal találkoztunk.

Hazai életKálmán Zsuzsa2006. 01. 27. péntek2006. 01. 27.
Őrzöm független arcomat

- Sokan borászkodnak mostanában. Ön is a divatnak enged, vagy pedig "komolyak a szándékai"?
- Nem hódolok divatoknak, annál inkább azoknak a mániáimnak, amelyeket fontosnak tartok az életemben. Addig például nem nyugodtam, míg meg nem tanultam kenyeret sütni. Ugyanúgy izgat, meg tudok-e egyszer csinálni egy bort. Járom a pincészeteket, figyelek. Fejben lassan összeállt már, de majd a gyakorlat dönti el, lesz-e saját borom. Számomra ez hozzátartozik az élethez, ami nem feltétlen anyagi jólétet, hanem minőséget jelent. Harmóniát saját magammal, a környezetemmel.
- Lehet, hogy pályamódosítás előtt áll? Mert ráadásul az ön szakmája a tévéhíradóban mindenről, de legkevésbé a harmóniáról szól.
- Ha mi egy normális ország lennénk, akár hetven évig is lehetne híradózni, pontosabban addig, amíg a nézők akarják, elfogadják az embert. Nálunk azonban nem normálisak a viszonyok, ez nem egy értelmes cél. Itt múló széljárásoktól függnek emberek, műsorok. Úgy érzem, sokat kaptam a televíziózástól, az eddigi munkáimtól, s van már elég munícióm, felkészültem nagyobb célokra is.
- Melyek ezek, ha nem titok?
- Megpályáztam, immáron többedszer, a közszolgálati rádió elnöki posztját. Nemcsak nosztalgiából, mert az volt újságírói pályafutásom első munkahelye, hanem azért is, mert a nyolcvanéves hazai közrádiózást fel kell készíteni az elkövetkező nyolcvan évre. Óriási technikai változások előtt állunk. Amit ma rádiónak, s megjegyzem, tévének hívunk, az pár év múlva múzeumi kiállításon lesz csak látható. Erre fel kell készülni, fel kell készíteni a munkatársakat, sőt a közönséget is.
- Nem szeretném elkeseríteni, de ma nem úgy áll a dolog, hogy belátható időn belül rádióelnököt akarnak választani. Ha mégis, akkor sem biztos, hogy, ön lehet a befutó. Egyelőre egyedül erre a célra én túl sok tervet nem alapoznék!
- Mást nézünk, mást látunk. Szerintem megéri várni, mert aminek meg kell érnie, az meg is érik. Közrádióra szükség van, tehát előbb-utóbb lesz is. Félreértés ne essék: én nem szeretnék mindenáron valaminek a tetejére ülni. A részvételt tartom fontosabbnak egy fejlesztő folyamatban, amihez, úgy gondolom, értek. Elengedhetetlennek tartom a közszolgálat súlyának visszaállítását vagy megteremtését, s annak huszonegyedik századi működtetését.
- Hát ebben, ha megvalósul, valószínűleg még az építészdiplomáját is tudja majd hasznosítani. Tényleg, miért lett egy éppen felfutó, sikeres építészből kezdő rádiós Debrecenben?
- Szerettem a szakmámat, nem is ment rosszul. Fiatal építészként Debrecen belvárosának rekonstrukcióját vezényelhettem. Az eredménnyel szerintem ma is nyugodtan büszkélkedhet a város. A diktatúra lazulásáig ez ki is elégített, mi több, az épített környezet esztétikumával, ember közeliségével lehetett ellensúlyozni a rosszkedvünket. Úgy gondoltam, ezen a területen, ha nem nagy szó, alkothatok minőségi dolgokat. Erre újságíróként a váltás előtt kevés lehetőség lett volna.
- Most azért vérig sértett pár száz újságírót, aki 1990 előtt is képes volt minőségi munkát végezni.
- Jogos, ezt így vissza is vonom! Akkor inkább úgy fogalmaznék, hogy nem szerettem soha a megalkuvásokat, s úgy éreztem, hiába volt újságíró a nagyapám, a nagybátyám, nem folytatom a családi hagyományokat. A nyolcvanas évek végén azonban a nyilvánosság volt az egyik legizgalmasabb kérdés, s úgy gondoltam, most ott történnek a fontos dolgok, ott a helyem. Így lettem kezdő újságíró Debrecenben, majd Budapestre kerültem, tévézni kezdtem, innen már talán ismert az utam. Most megint, úgy érzem, váltás előtt állunk.
{p}
- Jól hallom, politizál?
- Nem, szakmai váltásról beszélek. Rohanunk a digitális évszázadba, sebesen árasztanak el bennünket az új kütyük, s ezzel az új lehetőségek is a szakmámban. Új műfajokban, új típusú műsorokban, új típusú tömegkommunikációban kell gondolkoznunk. Ugyanis ezek jönnek, ha akarjuk, ha nem; jobban tesszük, ha felkészülünk, hogyan használjuk az új lehetőségeket. Most tehát ilyesmi izgat, az új, a váltás, az építkezés.
- Az imént kicsit provokáltam, mikor visszakérdeztem, politikai váltásra gondol-e. Önt sokszor tolják politikailag jobbra-balra, ami egy híradós esetében felettébb kínos. Minek köszönhető ez?
- A tudatlanságnak és a bántó szándéknak. Nekem köztévésként az a legfőbb dolgom, hogy a független arcom megőrizzem. Miközben ahhoz, hogy rendesen elvégezzem a munkámat, rengeteg háttérbeszélgetésre, információra van szükség, ami politikusokkal való találkozásokkal, diskurzusokkal is jár. Ez számomra napi munkaeszköz. Mi azonban egy teljesen paranoiás országban lakunk, s elég, ha egyszer véletlenül ugyanabban a kerületben bukkan fel valaki egy politikussal, azonnal megbélyegzik. Védekezni ez ellen nem úgy lehet, hogy elefántcsonttoronyba húzódom vissza, hanem azzal, hogy mindent a nyilvánosság előtt teszek, s ez megvéd.
- Valóban, dicséretes módon a véleményét is a nyilvánosság előtt mondja el. Lett belőle nagy botrány, mikor lemasnizta a kolléganőit, mondván, masnira nincs szüksége a stúdióban. Ön tényleg egy nőelnyomó macsó?
- Egy nyilatkozatomnak szándékosan csak a felét idézték, s ebből támadtak a félreértések.
- Miközben a másik fele az volt, hogy de jó lenne több nőt a képernyőn?
- Ön most gúnyolódik velem, de beletrafált. Így van. Nagyon kevés a nő a magyar képernyőn, különösen a politikai újságírásban. A felkészült újságírónő gondolkodásmódja hozzáad az élethez és a hírműfajhoz. De a rosszakaróim még azzal is megvádoltak, hogy én vetettem le a kolléganőimet a képernyőről, ami marhaság, mert semmi közöm nincs a döntésekhez. Én azt teszem, amit a főnökeim, a hírigazgató, az alelnök, az elnök, a tudom is én, ki, előír. Nagyobb hatáskört tulajdonítanak nekem, mint amekkorával rendelkezem.
- Rosszkedvet érzek a szavaiból. Ezért hát a sokféle egyéb munkája? Könyv az illemről, az utazásról, most a borászkodás?
- Nem, ezek apró téglák, melyekből épül a ház. Úgy gondolom, hogy az a minta, amelyet manapság az emberek egyebek mellett a televízióból kaphatnak, nem egy minőségi, a jó értelemben vett polgári élet modelljei. A könyveim arról szólnak, hogyan lehet minőséget bevinni a mindennapokba.

Ezek is érdekelhetnek