Tétre, helyre...

Némi tájékozódás után kiderül, a "beszállópénz" úgy másfél millió forint körül alakul - az első pillantásra nagy összeg zöme azonban valójában technikai költségekre, közlekedésre, szórólapokra, esetleg plakátokra, kisebb akcióajándékokra megy el. Persze, ha a reális esélyeket is mérlegeljük, ez az összeg bizonyosan kidobott pénz. Egy körzetben ugyanis legfeljebb két-három, esetleg négy valóban parlamentbe jutásra képes indulóval lehet számítani, a pártlistákon pedig már csak a valóban "nagyágyúnak" számító politikusoknak jut hely. Igen, a mi közéletünk "személyzeti irányítása" immár profi kezekben van, a másfél milliós indulóval mi csak a "futottak még..." kategóriájába kerülhetünk. Oda is alig.
Mióta a köztársasági elnök bejelentette a következő országgyűlési választások időpontját, immár legális mederben folyik mindaz, ami már évek óta egyfolytában zajlik: a választási kampány. Nagy tétekben folyó játszma ez, s aki csak kicsit is érdeklődik a napi politika aktuális fejleményei iránt, az érzi, az igazi küzdelem immár végképp a két nagy erő, a jobb- és a baloldal, az azokat övező társadalmi, szakmai és gazdasági érdekkör között dúl majd. A tét természetesen a politikai többség s az ezzel szerves egységben működő végrehajtó hatalom megszerzése. S ami ezzel együtt jár: erő, pozíció, pénz. A két nagy tábor csatájában legfeljebb egy-két kisebb szereplő juthat majd szóhoz, de az ő szereplésüket is inkább az határozza majd meg, hogy a szavazópolgárok többsége melyik fő vonulatot tartja éppen rokonszenvesebbnek.
A mi választási rendszerünk egyszerre bonyolult és egyszerű. Ha a jogi formulák számos útvesztőjében próbálunk eligazodni, nincs könnyű dolgunk, hiszen a jelöltállítási procedúrától az úgynevezett töredékszavatok elszámolásáig millió passzuson kell átrágnunk magunkat, ám a lényeg mégis egyszerű: a győztes mindent visz. A regula minden pontja ugyanis azt a pártot (pártszövetséget) erősíti, amely az első fordulóban jól szerepel. Innentől kezdve már csak az egyéni körzetekben történhet "csoda" - ilyesmi történt 1998-ban, amikor a kisgazdák 82 esélyes jelöltjüket visszaléptették a Fidesz javára, így a listán és az abszolút összesítésben hiába nyert a baloldal, kormányt a konzervatív koalíció alakíthatott. Az volt a győztes, és vitt is mindent. Négy év múlva aztán fordult a kocka, a "tétre, helyre" kockáztatás győztese az MSZP lett.
Érdekes játék ez, amelyben a szavazatszerzés profi trükkjei, az akciózó politizálás, az ellenfél gyenge pontjainak, netán titkolnivalóinak felkutatása, a komoly és ígérgető programhirdetés egyszerre van jelen. Vannak ma magyarok sokan, kiknek ez az egész nem nagyon tetszik. Színjátéknak, fölösleges pénzkidobásnak tartják az egészet, amelyben mindenki hazudik, és ráadásul ő maga is tudván tudja, hogy azt teszi. Pedig van ennél rosszabb megoldás is. Például az az alig néhány évtizeddel ezelőtti, amikor a legerősebb hazai jelöltállító szervezet, a Hazafias Népfront körzetenként egy (egy!) jelöltre szorítkozó "választékából" kellett valahogy nagy nehezen - általában kilencvenszázalékos részvétel mellett - összehozni a parlamenti patkót. Kinek hiányzik ez ma Magyarországon?
De térjünk vissza a jelenbe: most, a kampány hivatalos indulásakor érdemes komolyan is elgondolkodnunk azon, miért is folyik ez a nagy harc. Túlzó leegyszerűsítésekből van elég. Például, hogy a politikusok a politikáért, a hatalomért csinálják azt, amit látunk. Hát nem. Vagy inkább nem csak azért. Tudomásul kell vennünk, hogy a politizálás Magyarországon profi foglalkozássá lett, művelői pedig egyrészt a látszat ellenére (lásd: unalomig mutogatott üres parlamenti padsorok) dolgoznak eleget, másrészt többségükben megvan a jó szándék, tenne valamit szűkebb hazájáért vagy meggyőződése szerint képviselt választóiért.
A kampány arról szól, hogy mindezt hogyan lehet "eladni". Mi pedig legyünk okos vevők, nézzünk a szlogenek, szórólapok, ígérgetések cifra vászna mögé, és alaposan mérlegeljünk - aztán pedig menjünk el szavazni. Ha úgy érezzük, akár a "másfél milliós" jelöltre is; de legyünk ott az urnáknál, mert a demokráciának ez a lényege. Arról pedig jó régen leírták már, hogy rossz, de jobbat még nem találtak ki.