Egyszer használatos

Ma ilyen építmény nem készül. A többivel, az úgynevezett könnyűszerkezetes üveg-fém csodákkal meg baj van. Csak egy év alatt hat dőlt különböző okok miatt össze. Január 29-én a lengyelországi Chorzówban omlott be egy kiállítási csarnok teteje, amelynek következtében 63-an haltak meg. Február másodikán a bajorországi Bad Reichenhall városában omlott be egy jégcsarnok teteje. A romok alól tizenöt halálos áldozatot emeltek ki. Mindkét esetben valószínűsíthető, hogy a hó súlya miatt szakadt be a tetőszerkezet. Az a bizonyos "könnyű".
Életünk egyre inkább rövid periódusokhoz igazodik. Tudomásul vesszük, hogy minden, amit kezünkbe veszünk, a mának szól, legyen szó akár zacskós tejről, akár valamilyen elektronikus ketyeréről. Nem javítható, kidobjuk hát. Egyszer használatos. A napjainkra mindent felölelő gyakorlatot a japánok kezdték azzal, hogy élettartamra kezdték tervezni autóikat, aminek a lényege az volt, hogy ha eljön az ideje, minden egyszerre romoljon el, aztán mehet a gép a roncstelepre. Régen kifőzték és többször felhasználták az injekciós tűt a kórházakban, ma - igaz, garantáltan steril - műanyag zacskóból veszik elő és dobják el használat után azonnal a fecskendőt. Abban a rendelőben, ahol sajnos gyakran megfordulok, naponta átlagosan háromszázötven darabot. A hónapos raktári igénylés tízezer darab. Ezt mind legyártják valahol - és most csak egy kisvárosról, annak egyik egészségügyi szobájáról beszélünk. Természetesnek vesszük immár, hogy élelmiszereink nagyobb része valamilyen eldobható zacskóban kerül elénk. Hogy még azt a "hótaposó" csizmát is legfeljebb két hónapra vesszük a kínai árustól, mert tovább nem tart, olcsósága miatt meg esetleg két párat veszünk amúgy is. Vállat vonva veszünk tudomást a silány, időt nem tűrő minőségről. Vesszük, amit veszünk, vásárolunk a mának.
Meg csarnokot építünk, ami félméteres hó alatt összeomlik, és alatta hatvanhárom ember hal meg. Templom ma nem épül. Pontosabban Barcelonában Gaudi építőmester negyvenegy éve elkezdett egyet, a Szent Család-templomát, de a közakadozásból összegyűlt pénz még mindig kevés, úgy kétharmadánál tart a mű. Igazi gyár sem létesül, gépsorok fölé emelt tetők vannak csak, ahol hónapos, negyedéves szerződésekkel dolgoznak emberek - s ők is csak ennek megfelelő hosszakban méricskélhetik az időt. A mában, meg esetleg a holnapban.
Hihetetlenül szomorú, de a fejünk felett lebegő, mostanában a mindennapjainkba is beköltöző politika is egyszer használatossá vált. Előttem prospektusok sora, az egyik "normális" közéletet, a másik "igazságosságot", a harmadik "szolidaritást" ígér. Ma, sajátos demokráciánkban eltöltött tizenhat év után mindegyik hívószóról sejthető: egyszer használatos. Kimondják, aztán elfelejtik. Ehelyett adatot lopnak emitt, cédulaszóró iskolást támadnak meg amott, máshol meg egyszerűen leszaggatják a kitett plakátot. Napi harc van. Baráti kapcsolatokban, családokban, munkahelyeken, mindenhol.
A mai magyar közszellemben sem épül templom. Sajnos.