Elefántok a Szépséges szigeten

Mit keres egy tucatnyi magyar a több ezer kilométerre lévő szigeten, abban az India szarvánál elterülő országban, melynek nevét egy évvel ezelőtt sűrűn emlegették a híradások? Azért utaztak ennyit, hogy tudósítsanak arról, milyen is egy magyar falu ott, a távolban.
Srí Lanka ugyanis az Indiai-óceánon kialakult, 2004 karácsonyán tomboló cunami egyik legnagyobb mértékben sújtott területe volt. Százezrek otthona semmisült meg a szökőárban, tízezrek vesztek oda. Oly messze van tőlünk, mondhatjuk, mégis több tucat millió forint indult útjára a hírre. S ma látjuk: a - Padma jóvoltából is gyűjtött - magyar segélyek, felajánlások célhoz értek. A napokban avatják fel azt a száz házból álló falut és a közösségi házat, mely a mi adományainkból épült.

*

- Egy kis meglepetés vár ránk a szafari végén...
Padma arcán sokatmondó mosoly, a busz mikrofonját is lejjebb engedi, várja bejelentésének a hatását.
A férfi - teljes nevén Padma Gannoruwa - Srí Lanka magyarországi tiszteletbeli konzulja. Hazáját a szökőár 2004 karácsonyán három órán belül érte el, s riasztórendszer híján ötszáz kilométer hosszan szörnyű pusztítást végzett: harmincnyolcezer áldozatot követelt és száznegyvenezer házat döntött romba.
Padma a katasztrófát követő napon számlát nyitott, s kérte a magyarok adományait. A számlára hetvenmillió forint gyűlt össze, amelyből egy száz házból álló falut meg egy közösségi házat építettek fel. Az építkezés a napokban fejeződött be, átadásának napja február 10.
Erre az eseményre hívott meg újságírókat, s néhány olyan önkormányzat képviselőjét, amelyektől a legnagyobb segítséget kapta. Február 10-éig pedig az ország szépségeivel ismertet meg bennünket.
- A világ mindig csak a rosszat hallja felőlünk - panaszkodott már az indulásunk előtti megbeszélésen. - Ezért nagyon kevés turista érkezik. Pedig gyönyörű ország, kultúrája sok ezer éves, a természet is csodálatos, majd meglátjátok - hallgatjuk idegenes kiejtését.
Padma huszonöt évvel ezelőtt érkezett Magyarországra orvostanhallgatóként. Itt maradt az egyetem elvégzése után is, családot alapított, három felnőtt gyermeke szintén a csoporttal tart.
Buszunk egy Habarana nevezetű kisvárosba érkezett, itt terepjárókra szállunk át, s irány a szavanna.
{p}
A forróság tikkasztó, a páratartalom is magas, jólesik az erősödő légáramlat a nyitott járműveken.
A fiatal, mezítlábas sofőr éppen csak felgyorsít, amikor veszett dudálás hallatszik mögülünk.
A terepjáró elé busz vág, ajtaja nyitva, belőle gépfegyver csöve lóg ki. A gépfegyvert katona tartja, sofőrje is terepszínű ruhában, akárcsak mögötte több tucatnyian.
A terepjárók félrehúzódnak; szemben teherautó közelít, az utolsó pillanatban az is utat enged a busznak, az ütközést sikerült elkerülni. A vezető arca meg sem rebben.
Mögöttünk újabb busz tülköl, a jelenet hasonló.
Néhány kilométer alatt huszonhárom buszt számolok. Mind tele katonával, mindnél gépfegyver.
Érkezésünk jut eszembe, a colombói repülőtér. A parkolóban öt, népviseletbe öltözött táncos parádézott a kedvünkért, nyakunkba a helyi szokás szerint orchideafüzért akasztottak. Kívánhat-e kedvesebb fogadtatást a vendég? S közben gépfegyveres őrök mindenfelé, mint ahogy az út mentén is sok-sok helyen.
- Ez egy polgárháborús ország - jegyezte meg az egyik televíziós kolléga.
- Pedig néhány éve már majdnem megegyeztek - teszi hozzá az operatőr.
A szingalézek és a tamilok évezredes ellentétére utalnak. Mindkét nép bevándorolt az országba, az őslakó veddák összesen százan ha lehetnek. Az első betelepülők a szingalézek voltak, több ezer éve érkeztek Indiából. Az első tamilok is ugyanonnan, majd' kétezer éve.
A szingalézek kétezer-ötszáz éve a hinduizmus egyik ágának számító brahmanista vallást cserélték buddhizmusra. A tamilok hinduk maradtak.
Az ellenségeskedés azóta szakadatlan. Nem egyforma erővel persze. A szigeten mindig a szingalézek voltak többségben, ám a tamiloknak szakadatlan az utánpótlása Indiából. Lassan mégis elcsitulni látszottak az ellentétek - ám ekkor a holland uralmat az angol váltotta fel.
A hódítók tömegével alkalmazták a teaültetvényeiken a helybelieknél sokkalta olcsóbban munkát vállaló indiai tamilokat.
Az angolok elmentek (1948. február 4-én az ország függetlenné vált), ám a szegény sorsú tamilokat Srí Lankán hagyták. S velük együtt a békétlenséget is. A sok évtizedes polgárháborúskodás a kilencvenes évek második felében véget ért - legalábbis ezt remélték a politikusok. A tamilok teljes önállóságot kaptak, csupán önálló államot nem alapíthattak.
{p}
Az elmúlt hónapokban azonban ismét robbantások híre érkezik a szigetországból, a békétlenség kiújult.
- Nem jól látod - ingatja a fejét Padma, amikor egy vacsoránál a szingaléz-tamil ellentétekről beszélgetünk -, nincs itt semmiféle békétlenség. Tudod, hány tamil miniszter van a kormányban? Négy - válaszolja is meg azonnal a kérdését.
- De a tamil függetlenségi törekvések... - ellenkezem.
- Furcsák vagytok ti, európaiak. Ha nálatok robbant valaki, az terrorista. Ha nálunk, akkor az függetlenségre törekszik.
Eszembe sem jutott ilyesféle különbségtétel, de Padma folytatja:
- Tudod, miről van szó? Arról, hogy amikor a tamilok meggyilkolták India miniszterelnökét, Radzsiv Gandhit, azok könyörtelenül elkergették az országukból a tamil fegyvereseket. S tudod, hol kötöttek ki? Nálunk.
A tizenkilencmilliós Srí Lankán kétmillió tamil él, állítja Padma, közülük talán húsz-harmincezer fegyveres, a többieknek az égvilágon semmi bajuk a szingaléz többséggel.
- És a mostani robbantások? - kérdezek rá még egyszer.
- Egymást gyilkolják.
Legutóbb az újjáépítési kormánymegbízott lett merénylet áldozata. A tamilok szerint a kormány igazságtalanul osztotta el a szökőár után érkezett segélyeket, úgy, hogy nekik kevesebb jutott, mint amennyi járt volna. Padma ezt is másképp látja, szerinte a segélyek egy része a colombói kormány kikerülésével egyenesen a tamilokhoz jutott.
Az út mentén bunker, mellette hagyjuk el az aszfaltot, innen a terepjáró embermagasságú fű között kígyózó földúton igyekszik előbbre jutni. Hiába a száraz évszak, az időjárás errefelé is megbolydult, előző nap kiadós felhőszakadás áztatta el az utat.
Elefántot csak elvétve látunk, azt is csak a távoli párában.
- Beljebb húzódtak - halljuk vezetőnk magyarázatát, amikor már a harmadik helyen kíséreljük meg kikémlelni őket.
Még az angolok sem kímélték az ormányosokat, az egykori hatvanezres állomány hatezresre apadt.
Úgy látszik, az ország kultúrája jelentősebb, mint az élővilága, jutnak eszembe a terepjáróban zötykölődve korábbi élményeim. Anuradhapura például, az ősi szent város, amely egyszerre hatezer buddhista szerzetesnek adott helyet. A városban több ezer éves templomok, sztúpák magasodnak, mellettük Buddha tanainak követői elmélkednek s rakják le étel-, ital- és virágáldozatukat. A város a világörökség része, közepén a buddhisták szent fájával, a bóval, amely kétezer-háromszáz éves. Levelei, törzse legjobban a mi nyárfánkra hasonlítanak.
A fa többszörösen is körbe van kerítve, államfőkön kívül földi halandó nemigen közelítheti meg. Körülötte fegyveres őrök.
- Fel akarták robbantani - magyarázta Padma az elővigyázatosságot. Hogy kik, nem teszi hozzá, kitalálhatom magam is...
Most azonban kopár dombra vezet az utunk a szavannán; hogy itt miért nincs növényzet, de még csak termőtalaj sem, miközben máshol mindenütt embermagasságú a fű, rejtély. Ámde a kilátás a dombtetőről nagyszerű. Körben párába vesző dombok, s zöld növényzet mindenfelé.
És a völgy túlsó oldalán barna foltok. Egy elefántcsorda.
Padma feszít, hát nem megmondta! A nagy örömre kosarakat vetet elő sült hallal, szendviccsel meg Srí Lanka nemzeti italával, az erjesztett kókusztejből párolt arrakkal.
- A meglepetés - tölti a poharakat.
Közben a csorda egyre közelebb húzódik, már távcső nélkül is látható, amint az elefántok ormányukkal szaggatják a füvet. Nyolc-tízen lehetnek, a csapat nőstényekből és borjakból áll, az elefántbika távolabb legel.
A jókedv egyre emelkedettebb, a szót most is Padma viszi.
- A Ceylon nevet az angolok adták az országnak, mi viszont az ősi elnevezést használjuk. Tudjátok, mit jelent Srí Lanka magyarul? Szépséges sziget.
Bizakodva néz körül: ugye, így látjuk mi is?