Rajzháború

Nehezen hihető, hogy mindez egy karikatúrasorozat miatt robbant ki. Az csak egyik gyújtózsinórja volt egy olyan bombának, amelyen évek, évtizedek óta üldögélünk mindannyian, arabok, európaiak, amerikaiak, ázsiaiak, afrikaiak. A bomba neve: civilizációs feszültség.
Komoly ember természetesen nem hiszi el, hogy néhány - mellesleg igen szerény minőségű - gúnyrajz miatt özönlik az utcára sok százezer ember Nigertől Pakisztánig, ráadásul olyan államokban, ahol a lakosság nagy része valószínűleg azt sem tudja, hol van Dánia, s hogy az emlegetett újságot eszik-e vagy isszák. Az egészet nyilvánvalóan szervezik valakik; s a legszomorúbb látvány az üvöltő sorokban feltűnő rengeteg gyermekarc.
Az iszlám vallás szent könyve, a Korán tiltja Mohamed próféta ábrázolását. Ám - legalábbis a botrány kapcsán a minap megjelent tanulmány szerint - igenis megjelent már képeken a szent, s eddigi ismereteink szerint egyik esetből sem lett vallási zavargás. Most azonban valami más helyzet van: NATO- és ENSZ-csapatok Irakban, Pakisztánban és Afganisztánban, iszlámista csoportok terrortámadásai New Yorkban, Londonban, Madridban. Erősen az idők verőerére kell szorítani az ujjunkat, ha legalább részben érteni akarjuk, mi is történik a világban. Hogyan lehetséges például, hogy ugyanaz a katonai-gazdasági tömb, amely Boszniában a muzulmánokat védte a keresztény szerbektől, a vallási államként működő, az urándúsítást minden tiltakozás ellenére megkezdő Irán ellen most szankciókat - netán újabb fegyveres konfliktust - helyez kilátásba, és úgy általában rendőrként viselkedik az arab térségben (és nemcsak ott). Ezek volnánk mi, az úgynevezett nyugati világ lakói.
És akkor ott vannak a muzulmánok, lehetnek úgy másfél milliárdan. Szélsőségeseik szerint a hitetlenek fegyverei a gonoszt képviselik, ellenük szent háborút kell vívni és ebben a harcban minden eszköz megengedett. Fel lehet, sőt fel kell robbantani a londoni metrót, le kell rombolni az amerikai ikertornyokat. Pusztítani, elégetni mindent, ami mindezzel rokonítható - most éppen a dán zászlót, a dán termékeket és úgy általában mindent, ami "onnan" jön. Az európai hivatalos politika óvatosan fogalmaz, hiszen kényes helyzetben van: eszmerendszere alapján a vallás- és a gondolati szabadság egyenértékű. Nem emelhet szót - legalábbis hivatalosan - a dán lap ellen, ahogy nem fékezheti a kontinensen kibontakozó tüntetéseket sem, merthogy azok is az alapvető szabadságjog alapján szerveződnek. Európában ma legalább húszmillió muzulmán él, zárt közösségeiket elfogadja az összes demokratikus kormány. S e közösségek nevében gyúlnak tüzek épp e befogadó közeg jelképei körül.
Ismerjük be, egy kicsit félünk. Vagy legalábbis tartunk azoktól a burnuszos, fura fegyverlengetőktől, akik úgy általában üzennek hadat a keresztény világnak. Ez az a helyzet, amelyet civilizációs feszültségként szokás manapság emlegetni. Hogy a gazdaságilag-műszakilag és esetleg emberként is magát emelkedettebbnek gondoló - uram bocsá', keresztény - társadalom még csak beleképzelni sem tudja magát egy muzulmán közösség helyzetébe. Megértésről beszélünk, miközben alapvető gondjaikat sem értjük.
Egyébként a Korán tanítása szerint a muzulmán hívő megérti és elfogadja más hitek és vallások létezését, és a szent háborút, a dzsihádot csak mint végső eszközt említi a hitetlenek ellen. Jó volna hinni, hogy itt még nem tartunk - főleg nem néhány ostoba rajz miatt.