Szabadulj a nyomorból!

A zárt ülésről kiszivárgott hír után sokan "gettóbiznisszel" vádolták a pénzszűkében lévő várost, amiért tízmillióért kótyavetyélné el a sztráda és a terjeszkedő bevásárlóközpontok közelsége miatt valójában több százmilliót érő 15 ezer négyzetmétert. Igaz, az olcsóságban az is benne van, hogy így nem neki kell megoldania az ott élő családok elhelyezését. Úgy tűnik, a belvárosi "cigánytelep" (a József Atilla-telep komfort nélküli, lepusztult lakásaiban élő 57 család, közel félezer ember zöme roma származású) felszámolását aligha lehet botrány nélkül megúszni, ha "aprópénzzel akarják kiszúrni a romák szemét", s az ingatlan iránt érdeklődő befektető elbontja fejük fölül a tetőt. A józanul gondolkodók aligha fogadnák el az egy-egy lakásért felkínált egy-másfél millió forintot, amiből még egy garázsra sem futja. De ha mégis akadna ilyen, fennáll a veszély, hogy ők lesznek azok, akik, a pénznek nyakára hágva, önkényes lakásfoglalókként ismét galibát okoznak majd a városban.

Csatasorba rendeződve
Közben a József-Attila-telepre rászakadt a tél. Reggelente lefagytak a közkutak, sok lakásban jégkéreg borította be a konyhai lavórokat, hó fedi a szemetet, romokat, a patkányok ritkábban merészkednek elő. A bizonytalan jövő viszont csatasorba rendezte az itt élőket, akik a gyűlések után kezdtek hinni abban: elszabadulhatnak innen úgy is, hogy nem verik át őket.
- Tavaly novemberben - mondja Váradi Gábor, a Miskolci Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke - létrehoztunk egy hétfős munkabizottságot, és rengeteget dolgoztunk. Decemberben fogadott minket Káli Sándor polgármester, akihez nem üres kézzel, hanem egy családokról készített részletes felméréssel mentünk, mekkora a bevételük-kiadásuk, melyek az igényeik. Vittünk még egy, az önkormányzattal való együttműködésünkről szóló szándéknyilatkozatot is, amely szerint a "menni vagy maradni" kérdés eldöntése kizárólag az ott élők joga. Kértük, hogy a családokat ne egy újabb telepre költöztessék, hanem  mindenki óhaját vegyék komolyan, az első lakást igénylőket, építkezni szándékozókat pénzügyileg támogassák, s a jogcím nélkül lakók, bérhátralékosok is méltányosságban részesüljenek. A polgármester úr elmondta, mi megértettük, hogy az értékesítés egy "kényszerdöntés". A városnak nincs forrása a szanálásra, s a mostani tervet az önkormányzat csak akkor támogatja, ha az ingatlaneladásra a roma érdekképviseleti szervek is rábólintanak. Mi "rábólintottunk", mivel mindenben sikerült megállapodnunk a befektetőkkel, akik kéréseinket teljesíthetőeknek tartották. A telepen élők többsége fél- vagy teljes komfortú lakást szeretne, s az 57 családból csak néhányan fogadnák el a vállalkozók által felajánlott összeget. Az idén január 18-án levélben kértük Káli Sándortól, mielőbb döntsön a közgyűlés az ügyben, de választ máig se kaptunk.

Lakásért lakást
- Csak déltől fűtök! - szabadkozik a József Attila-telepen Lapis Józsefné. - Az uram két éve meghalt, gyerekeim másutt élnek, özvegyi nyugdíjból nem tudom megfizetni a meleget. Szerettem itt lakni, de mióta a "rendes" öregek kihaltak, és látom magam körül a pusztulást, szívfájdalom nélkül költöznék. Kérdés, mit kapok a lakásomért cserébe? Nekem elég egy garzon, viszont nem hozhatnak olyan helyzetbe, hogy eladósodjak. Most a szemétdíjjal együtt mindössze havi 1400-1500 forint a bérlet, amit a telepen talán tízen fizetünk be. Különben le a kalappal a roma bizottság előtt. Amit ezek összeharcoltak...
Csorba Miklóséknál barátságos meleg fogad. Kertjük rendezett, lakásuk ápolt, ha kútról hordják is a vizet, leválasztottak egy részt fürdőszobának. A nyugdíjas házaspár telente százezernél is többet költ tüzelőre. Ők rendbe hozták házukat, s megszokták, ha kilépnek a kapun, az egy "más" világ. Ami szerintük "bűbájos, virágos kertváros" volt, amíg le nem cserélődött a lakosság. A romákkal egyébként jól kijönnek. Innen a hatvan év alatt semmi nem tűnt el, csak sajnos nagyon igénytelenek. Sokan meg se várják a szemetest, az utcára dobálnak mindent, emiatt nyaranta akkora a bűz, mint a pestises középkorban.
- Ennek tényleg véget kell vetni! - jelenti ki a férje - De nem mindegy, hogyan. A többség jelszava: "lakásért lakást!" Mi a környéken szeretnénk egy kis bérleményt.
{p}
Elég egyetlen nem
A rokkantnyugdíjas Gibók József és munkanélküli felesége napközben három unokát pesztrál a fűtött, mégis dohos, penészes lakásban. Fiuk, menyük jobb híján a mellettük lévő fáskamrában alszik, ahol kályha sincs, a kalyiba tetejét furnér és kátránypapír fedi.
- Rendesen fizetjük a lakbért! - háborog az 54 éves nagymama. - Mi kijelentettük a gyűlésen, nekünk se pénz, se bérház nem kell! Kertes házért kertes házat kérünk. Falura se megyünk kukázni, mikor egész életünkben Miskolcon laktunk. A vállalkozók szerint elég egyetlen nem, már nem bonthatnak. Ha olyan kapós ez a terület, ne várják tőlünk, hogy putriba költözzünk a rokonokhoz!
- A befektetőkkel megegyeztünk - ringatja ölében a legkisebb, köhécselő Virginiát Varga Attila, a munkabizottság egyik tagja. - Öt gyerekkel már nagyon szabadulnánk a nyomorból! Hiába tüzelünk, hajnalra kihűl a lakás, a gyerekeim télen folyton betegek. Még a budira se engedem őket, nehogy beszakadjon alattuk a korhadt deszka! Mi távfűtéses lakásra vágyunk, ami nem drágább, mint a szén. Legalább 30 ezret pocsékba tüzelünk havonta. Innét már holnap mindenki marsolna, ha megfelelő lakást kap. Legyen benne víz és vécé, többre nem vágynak. Velünk együtt csak néhány család akar összkomfortos lakást. Mindenkinek szíve joga eldönteni, akar-e pénzt vagy nem.

Pattanásig feszült idegek
Varga szerint a választások miatt "jegeli" az ügyet az önkormányzat, pedig a nyomortelepek felszámolása pártpolitikától független.
- Minket belehergeltek, döntés meg sehol! Ha márciusig se viszik közgyűlés elé, demonstrációt szervezünk a városháza előtt. Mert különben a munkabizottság tagjait, akik közül a hétből négyen itt lakunk, meglincselik! - mondja a bizottsági tag.
Bár levélben kértünk, a telep felszámolásáról lapunk nem kapott választ Miskolc polgármesterétől. Halmai Gyula, a Miskolci Ingatlan Kezelő (MIK) vállalat igazgatójának tájékoztatása szerint a Szondi- (József Attila­) telep rehabilitációja régóta téma. Az erre vállalkozó pályázó nemrég felvette a kapcsolatot az ott lakókkal és az érintett civil szervezetekkel, de a közgyűlés csak akkor tárgyalhat erről, ha "a MIK és a város vezetése teljes mértékben meggyőződött róla, hogy az ott élők érdekei semmilyen formában nem sérülnek."

Telep-történet
A miskolci Szinva patak mentén több utca által határolt lakótömb helyén az első világháború idején csak néhány kórházi fabarakk állt, hogy a leprás, kolerás sebesülteket távol tartsa a várostól. A trianoni döntés után a "kórházváros" felvidéki menekülteket fogadott be. Aztán évtizedek során egyre több kőház, szoba-konyhás szükséglakás épült a perifériára szorultaknak. Ám az őslakosok szerint a rózsalugasok miatt egykor Rózsakertnek emlegetett telepen "úri népek", nyugdíjas tisztviselők is laktak, akiknek asszonyai "selyem pongyolában habos kávét ozsonnáztak a kerti asztaloknál." A helyzet állítólag az 1972-es nagy árvíz után "idepaterolt" családokkal romlott le véglegesen.